Hazai jégen is elkapná a DEAC a Coronát

   

Első nekifutásra 6-1 arányban verték a debreceniek idegenben a Brassót, péntek este következhet a visszavágó.

Kellemes meglepetés a Debrecen eddigi Erste Liga-szereplése. A DHK romjain létrejött újoncot stabil középcsapatnak várták, ehhez képest jelenleg harmadik, a vesztett pontokat tekintve holtversenyben a második FTC-Telekommal. Kétszer is pontot szereztek Pesterzsébeten, hazai jégen legyőzték az UTE-t, idegenben 6-1-re a Brassót. Egyetlen alkalommal nem szereztek pontot, Csíkszeredában, de ez mással is elő fog fordulni a szezonban. Az a mérkőzés, amely után hiányérzet maradhatott a szurkolókban, talán egyedül a Vasas elleni hazai pontvesztés volt.

A vendég Brassó egy ponttal van csak lemaradva a debreceniektől, mégis másképp tekintünk az ő teljesítményükre. Öt győzelmükből mindegyiket a mezőny végére várt – vagy épp gyengélkedő – csapat ellen érték érték el. Oda-vissza verték a bécsieket, legyőzték a Vasast, a Titánokat és a borzalmas kezdést produkáló Gyergyót. Kikaptak viszont minden olyan ellenfelüktől, amely erős csapatnak számít: otthon a Debrecentől, idegenben a Dunaújvárostól és a Csíkszeredától. A Debrecen elleni meccs különösen fájhatott a brassóiaknak, ez volt a hazai bemutatkozásuk, amelyen bár óriási mezőnyfölényben játszottak sokáig, a parádézó Hetényi Zoltán és a rendkívül hatékony mezőnyjátékosok megoldhatatlan feladatot jelentettek számukra.

Külön érdekessége a péntek estének, hogy a két legtöbbet büntetett csapat veszi fel a harcot. A DEAC átlagban több mint 6, a Garrett Clarke-kal megvert Brassó több mint 7 kisbüntetést kap egy-egy mérkőzésen, és mindkettő szorgosan gyűjtögeti az 5 perceket is. Így a forma mellett a fegyelmezettség is döntő faktor lehet. Amelyik csapat inkább ura tud maradni az idegeinek, az behozhatatlan előnyre is szert tehet. “Jól játszottunk a Brassó elleni első meccsünkön, de a pénteki új találkozó lesz – idézi a csapathonlap David Musialt, a DEAC vezetőedzőjét. – Valóban jó csapat az ellenfelünk, ám ha agresszíven tudunk játszani, és mindenki a legjobbját nyújtja, jó eredményt érhetünk el. Türelmesen kell jégkorongoznunk, de fontos lesz a letámadás is. A harmadukban kell tartanunk a korongot, sokat kell kapura lőnünk, és meglátjuk, mi lesz belőle.”

bradeac

DEAC–Brassó 2-0

   

A debreceniek az idegenbeli, 6-1-es sikerük után hazai jégen is legyőzték a Coronát.

A mérkőzést kiválóan indította a DEAC, a 4. percben Dominik Novotny révén megszerezte a vezetést. Az első harmad folytatásában mindkét csapat kihagyott egy-egy emberelőnyt. A második játékrész közel hasonló forgatókönyvvel zajlott: a meccs felénél Nico Vuorijarvi kétgólosra növelte a debreceniek előnyét, aztán mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost, ellenben különbség volt, hogy a Brassó több mint kétszer annyit lőtt kapura, 17:8-ra hozta a mutatót. A záró húsz percben kétszer is 5 a 4 ellen hajthattak a felzárkózásért a vendégek, hiába. A végjátékban Garrett Clarke begyűjtött egy 10 perces fegyelmit, az utolsó percekre pedig Jereme Tendler kisbüntetése vetett véget a brassói pontszerzés halvány lehetőségének.

A DEAC 2-0-ra nyert, továbbra is a 3. helyen áll, előnye 4 pontra nőtt az 5. helyezett brassóiakkal szemben.

A DEAC-nak minden összejött ezen a meccsen

   

Nyilatkozatok a DEAC–Brassó után Greg Lindqvist és David Musial vezetőedzőktől, illetve Hetényi Zoltán Debrecen-kapustól.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 544 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kedves, Vincze.
Hetényi Z.: 100% (Nagy P.)
K
Polc: 93,1% (Tőke)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
1
Carlson, Cescon, Tendler, Tranca, Lidhammar
Antal, Behal, Németh, Hári, Kulesov
2
Clarke, Peretyagin, Mihály Á., Molnár Zs., Gliga
Hetényi P., Berta, Molnár D., Silló, Salló
3
Bors, Nagy I., Boriszenko, Bíró G., Péter
Erdei, Szokolov, Vincze, Márton
4
Bíró O., Gajdó, Zsók, Molnár Z., Bíró M.
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:45 DEB Novotny Turcotte Izacky
2-0 29:38 DEB Vuorijarvi Izacky
29 Kapura lövések száma 37
8 Kiállításpercek 16

A DEAC–Brassó galériája

 

Háttal a kapunak, fonákkal döntött Vuorijarvi

   

A finn bekk helyzetfelismerését dicséri a 2-0-s DEAC–Brassó második gólja. Összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum