A Vienna megállítaná a szárnyaló Fradit

   

A bécsiek szeretnék megszerezni első hazai győzelmüket, de az FTC-Telekommal roppant nehéz dolguk lesz.

A papírforma szerint egyszerű mérkőzésre kerül sor Bécsben, ahol a Vienna Capitals farmcsapata az Erste Liga-tabella második helyén álló Ferencvárost fogadja, csakhogy az ilyen egyszerű mérkőzések a nehezebbek közé tartoznak. A Vienna 7 mérkőzést követően 8 ponttal jelenleg 7., négy másik csapatot, köztük a szezon előtt az erősek közé várt Gyergyót is maga mögé utasítva, és máris több pontot szerzett, mint az előző idényben a teljes alapszakaszban. Az biztos, hogy a Capitals II előrelépett játékerőben. Máris két rendes játékidős diadalnál tartanak, az egyiket a KHL-es veteránokkal kitömött Gyergyó ellen érték el, de az otthoni siker még hiányzik a gyűjteményükből. Santeri Heiskanen vezetőedző és tanítványai azt remélik, ez csak péntek estig lesz így.

Ám egyelőre úgy tűnik, a vendég Ferencváros nyári átalakítása jól sikerült. Fodor Szabolcs dinamikus, gyors csapatot épített, és ahogy a játékosok egyre jobban megismerik egymást, mind gördülékenyebbé válik a zöld-fehérek produkciója. Ennek legutóbb a repülőrajtot vett, veretlenül Pesterzsébetre érkezett Csíkszereda látta kárát, amelyet Switzerék szinte magától értetődő természetességgel győztek le, hét gólt pakolva a puttonyba. Azt viszont, hogy a fiatal csapatokkal vigyázni kell, már megtapasztalhatták a zöldek, hiszen nem volt rég, amikor a Vasas 58 percig tartani tudta a szoros eredményt, annak ellenére, hogy egyébként az FTC-Telekom ráborította a pályát. Nem kétséges, hogy győzni megy a Ferencváros Bécsbe, de a három pontért biztosan keményen kell majd küzdenie.

vic-01-900

fotó: Vienna Capitals

“Nehéz mérkőzés vár ránk, de az ilyenek szolgálják a játékosok fejlődését – mondta Santeri Heiskanen, a Vienna Capitals II vezetőedzője. – Sajnos ezúttal kicsit vékonyabb lesz a keretünk a megszokottnál, elsősorban a támadószekcióban. Összességében jól sikerült az erdélyi túránk, bár Brassóban vereséget szenvedtünk, de nem játszottunk rosszul, Gyergyóban pedig nagyon jó hokisokkal megerősített ellenfelet tudtunk legyőzni fegyelmezett játékunkkal és elszántságunkkal. A hazai siker viszont még hiányzik a gyűjteményből, a Ferencváros ellen megpróbáljuk megszerezni azt is. Nagyon jó ellenfél érkezik, amely ráadásul jó formában is van, így minden tudásunkra – vagy annál is egy kicsit többre – szükségünk lesz, ha nyerni akarunk.”

“A papírforma alapján mi vagyunk a mérkőzés esélyesei – fogalmazott Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője. – Viszont sokszor ezeket a papírforma-győzelmeket a legnehezebb megszerezni. A Vienna ráadásul sokat fejlődött tavaly óta, és jó légiósai is vannak. Gyorsak, lelkesek, erőszakosak, kellemetlen ellenfelek, ráadásul nyomás nélkül játszhatnak. Vannak szép győzelmeik, mint a Gyergyó ellen idegenben, akikkel mi is megszenvedtünk. Ugyanakkor néha belefutnak nagy pofonokba, mint otthon a Brassó ellen. Kiszámíthatatlanok, de van bennük potenciál. A csapatunk, bár mindig van mit csiszolni a játékon, rendben van fizikailag és a játékot illetően, ezt megmutatta a Csíkszereda ellen is. De fejben nagyon erősen fel kell készülnünk, egyetlen perc lazítás sem engedhető meg, mert a Vienna ezt képes kihasználni. A sérültjeink közül Lengyel még nem játszhat, és Roczanov szereplése is kérdéses.”

Vienna Capitals II–FTC-Telekom 1-8

   

Érvényesítette a papírformát a Fradi, amely nem adott esélyt a bécsi fiataloknak.

Két gyors góllal indított az FTC-Telekom, előbb Farkas Lőrinc Simon talált be egyenlő létszám mellett, majd Tóth Adrián vert be egy fórt. Ettől mintha túlságosan is megnyugodtak volna a vendégek, vagy Heiskanen mester tudta rendezni a védelmet, mindenesetre tény, hogy a következő bő fél órában csupán egyetlen gól esett, ezt Nagy Gergő szerezte a 24. percben. Pedig nagy volt a Fradi fölénye, 19-9-re nyerték a kapura lövéseket ebben a periódusban. Aztán a harmadik harmadban a zöld-fehérek elkezdték lődözni a gólokat, előbb Farkas duplázott, kisvártatva a finn bekk, Lauri Karmeniemi váltott gólra egy fórt, majd Myles Fitzgerald tett ugyanígy. A bécsiek az 53. percben szintén emberelőnyből szerezték meg a becsületgóljukat, de a vendégeknek erre is volt még válaszuk, nem is egy: Farkashoz hasonlóan Tóth is duplázott, majd Braden Walls állította be a 8-1-es végeredményt.

Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 156 néző. Játékvezetők: Lendl, Lendl, Mizsák, Riecken.
Zimmermann: 82,6% (Wraneschitz)
K
Pleszkán: 97,4% (Arany)
Saari, Pallierer, Bauer, Hofer, Schlögl
1
Rantanen, Boros, Fitzgerald M., Nagy, Tóth A.
Wolf, Pelz, Maxa, Ranftl, Rohm
2
Hegyi, Dósa, Walls, Switzer, Fitzgerald L.
Satmark, Piff, Hiltunen, Kittinger, Rejn
3
Karmeniemi, Jászai, Farkas, Pavuk, Tóth Richárd
Pohl
4
Tóth Renátó, Hardi, Tóth G., Rafaj
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
E
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:21 FTC Farkas Pavuk Tóth Richárd
0-2 05:12 FTC PP Tóth A. Fitzgerald M. Pavuk
0-3 23:42 FTC Nagy Boros Rafaj
0-4 41:45 FTC Farkas Pavuk Tóth Richárd
0-5 48:52 FTC PP Karmeniemi Nagy Walls
0-6 49:48 FTC PP Fitzgerald M. Pavuk Tóth A.
1-6 52:16 VIC PP Maxa Hiltunen Rejn
1-7 58:23 FTC Tóth A. Fitzgerald M.
1-8 59:28 FTC Walls Switzer Fitzgerald L.
38 Kapura lövések száma 46
10 Kiállításpercek 8

A Vienna Capitals II–FTC-Telekom képei

 

A Vienna Capitals II–FTC-Telekom góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum