Már nagyon akarja az első hazai sikert a Gyergyó

   

Vitalij Donyika először meccsel pénteken az Erste Ligában, az edzőváltáson átesett Gyergyói HK a Hokiklub Budapestet fogadja.

Alaposan felpörögtek az események Gyergyószentmiklóson. Hétfőn menesztették Alekszandr Trofimov vezetőedzőt, a helyére Vitalij Donyika került. Aki azonban akkor még vízumot intézett Ukrajnában, így a Brassó elleni meccsen Vaclav Novak sportigazgató állt a kispadra, vele szenvedett a csapat szoros, 0-1-es vereséget. Donyika azóta megérkezett, így pénteken már ő lesz a főnök, de Novak marad mellette, hiszen másodedzőként is tevékenykedik mostantól.

A Donbassz Donyeckkel Kontinentális Kupát nyert ukrán center nem a legjobb állapotban veszi át a csapatot Alekszandr Trofimovtól. A Gyergyó eddigi hét meccséből csak a Vienna Capitals ellen tudott nyerni, és összesen 5 pontot gyűjtött, amivel jelentősen elmarad az elvárásoktól. Hogy van potenciál a keretben, azt jelzi, hogy a Fraditól és az UTE-tól is pontot tudtak rabolni. Ezzel együtt csak két játékos képes eddig pont/meccses átlagot produkálni, Dmitrij Pesztunov és Makszim Vesutkin, miközben például az egykori első körös draft Pavel Vorobjov is csupán 1+1-nél tart. Dicséret illeti még Góga Attilát, ő hátvéd létére 5 pontot hozott össze. Donyika elsődleges feladata az lesz, hogy a többi légióst is felhozza, illetve hogy olyan játékreendszert találjon ki, amelyben a hazai hokisok is többre lesznek képesek. 13 gólt szereztek eddig a gyergyóiak, ami a második legkevesebb a mezőnyben. Pár nap alatt nyilván nem lehet csodát tenni, ilyen szempontból talán szerencsésebb, hogy elsőre nem élcsapatot fogadnak, hanem a tabella utolsó helyén álló Hokiklub Budapestet. Az újdonsült edzőpáros mindenesetre eddig sem volt passzív, Kirill Jelagintól már megváltak, helyére új játékos igazolása várható.

A HKB-t persze hiba lenne lebecsülni, hiszen Dusan Kapusta munkája nyomán a csapat feltehetően egyre jobban felzárkózik a liga színvonalához. Ebben ezen a túrán ismét számíthatnak legjobb játékosukra, Szappanos Dávidra, akit két meccsre kölcsönvettek a DVTK Jegesmedvék. Az Érsekújvár elleni győzelem és a poprádi hosszabbításos vereség alkalmával a harmadik sorban kapott helyet, egykori sortársa, Galanisz Nikandrosz, illetve Alexis Loiseau mellett. Pontot nem szerzett, de biztosan feldobta a légkör, amiből új energiákat meríthet. Egy jó eredmény és egy-két pont szép visszatérés lehetne a 32 éves játékostól, aki 439 Erste Liga-alapszakaszmeccsen 420 pontot ért el eddig. Legutóbb egy hete játszott mérkőzést a csapat, és újabb vereséget szenvedett. Akkor a gyenge kezdésre és a sok kiállításra panaszkodott a szlovák szakvezető. Ha ezeken nem sikerül javítani, akkor a szezont új impulzusokkal folytató Gyergyó otthonában sem lesz sok esélyük.

Vaclav Novak, a gyergyóiak sportigazgatója és másodedzője a meccs előtt a következő lépésekről beszélt: „Donyika és én sokat fogunk beszélgetni a játékosokkal együttesen és külön-külön is. Ki kell alakuljon az az összhang, amikor mindenki képes a társáért harcolni, mindenki pontosan tudja, mikor mi a feladata a jégen, ahogy ennek már a Brassó elleni mérkőzésen is láthattuk jelét. Még sokat kell dolgoznunk, míg hullámvölgyektől mentes, kiegyensúlyozott játékot tud nyújtani a csapat. A cél az, hogy az szezon végén legyünk elégedettek. A Hokiklub Budapest ellen kell a három pont. A győzelemre azért is szükség van, hogy a csapatmorál is pozitív legyen. Ez majd megadja azt az impulzust, ami a további mérkőzésekhez kell.”

“Már Gyergyóban vagyunk – mondta blogunknak csütörtök délután Dusan Kapusta, a HK Budapest vezetőedzője. – Sajnos a sérülések továbbra sem kímélnek bennünket, egyedül Petres Tivadar tudott visszatérni a Fehérvári Titánok ellen, és ezen a túrán is csak rá számíthatunk, illetve a Miskolcról visszatért Szappanosra. Szécsi, Satek, Kovar, Bernáth, Lévai és Korbuly továbbra is sérült. Azt remélem, hogy Szappanos Dávid esetéből további motivációt merítenek a játékosok, hiszen látták, hogy ha nálunk jól szerepelnek, akár az Extraligában is bemutatkozhatnak. Úgy érzem, fejlődtünk a játékban, és azt remélem, hogy ez tovább folytatódik. Szeretnénk jó eredményt elérni a Gyergyó ellen.”

gyirgyo

fotó: Gyergyói HK-facebook

Gyergyó–Hokiklub Budapest 9-1

   

Nagy gólkülönbséggel szerezte meg első hazai győzelmét a Gyergyó, parádés teljesítménnyel mutatkozott be Roman Tománek, az új szlovák csatár.

Nem jelentett gondot a Gyergyónak a Hokiklub Budapest legyőzése. A hatodik percben nyolc másodperc alatt Makszim Vesutkin és Sára Tibor János is betalált, amivel rögtön 2-0-ra vezettek. Ezt követően a speciális egységek vették át a főszerepet, a következő húsz percben hat kiállítást ítéltek a játékvezetők, akik összesen 32 percnyi büntetést osztottak ki e rövid idő alatt. Gól csak a legutolsó emberelőnyös lehetőségből született, Pavel Vorobjov volt eredményes. Sokáig kettesével szerezte találatait a Gyergyó, ismét Sára köszönt be, ezúttal 41 másodperccel csapattársa után. A harmad végén hátrányból szépítettek a vendégek, a Miskolcról visszatérő Szappanos Dávid volt eredményes. Sokáig nem reménykedhettek a további felzárkózásban, a harmadik harmad második percében a friss igazolás Roman Tománek talált. A 32 éves besztercebányai csatár a szlovák másodosztály érintésével érkezett Erdélybe, teljesítményéről mindent elmond, hogy karrierje során 431 meccset játszott az Extraligában, amelyeken 194 gólt és 371 pontot szerzett. A hazaiaknál maradt a kezdeményezés, Vorobjov emberhátrányban, Vesutkin és Tománek előnyben növelte tovább a gyergyói előnyt. A 9-1-es végeredményt Péter Zsolt állította be öt másodperccel a vége előtt. Sikerével alaposat javított góllövő potenciálján a Gyergyó, az edzőváltás jót tett a csapatnak, az új támadó két góllal és három assziszttal mutatkozott be.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1000 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Péter.
Ruczuj: 95,5% (Szakács)
K
Hajek: 88,5% (Kiss: 80,0%)
Vaszilcsenko, Góga, Pesztunov, Szimakov, Csergő
1
Orbán A., Jancsó, Godó, Petres, Szappanos
Ferencz Csibi, Nagy, Vesutkin, Tománek, Vorobjov
2
Csíki, Baranyai, Egyed, Horváth, Szűcs
Orbán Sz., Kozma, Sára, Péter, Constantin
3
Lakatos, Szopos, Izsák, Köllő, Németh
György, Ivacson, Barabás, Benedek, Daradics
4
Albert, Berendi, Vajda
Vitali Donika, Novák Václav
E
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:27 GYE Vesutkin Ferencz Csibi
2-0 05:35 GYE Sára Constantin
3-0 28:03 GYE PP Vorobjov Tománek Vesutkin
4-0 28:44 GYE Sára Nagy Constantin
4-1 37:25 HKB SH Szappanos Orbán A.
5-1 41:47 GYE Tománek Vorobjov Vesutkin
6-1 47:47 GYE SH Vorobjov Tománek
7-1 50:14 GYE PP Vesutkin Tománek Kozma
8-1 55:32 GYE PP Tománek Nagy Vesutkin
9-1 59:55 GYE PP Péter Sára Nagy
55 Kapura lövések száma 22
36 Kiállításpercek 34

Roman Tománek 2+3-ja és még 8 gól Gyergyóból

 

Akadt köztük jó néhány szépségdíjas is. A Gyergyói HK–HK Budapest összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 15., péntek
ELF 17:30 SCCUTE 2-3VÉGE
EXL 17:30 ZILMAC 3-2VÉGE
U18 17:30 ETOSCC 5-6 HVÉGE
EBEL 18:00 AVSKAC 1-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISNZÁ 1-2 BVÉGE
U20 19:05 KMHSAP 3-2VÉGE
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 4-2VÉGE
ELF 16:00 BRASCC 5-2VÉGE
EXL 16:00 POPMIS 2-1VÉGE
U20 17:00 UTEAVS 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 MACKOS 3-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 5-2VÉGE
U20 19:10 MACETO 8-3VÉGE
február 18., hétfő
ELA 18:40 VASHKB 3-2VÉGE
ELF 20:00 FTCDEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT
február 19., kedd
U18 15:35 KMHVAS 
U20 19:00 MACDHK 
február 20., szerda
U18 15:30 DHKAVS 
U18 16:00 MISOKR 
U18 16:30 UTEFTC 
ELA 17:50 VC2GYE 
U18 18:20 KMHETO 
ELA 18:40 HKBTIT 
ELA 18:40 VASDAB 
U20 19:10 UTEDAB 
február 21., csütörtök
U18 15:10 DHKVAS 
U18 17:25 UTEMIS 
ELF 17:30 BRAFTC 
U18 18:40 MACETO 
ELF 19:00 DEBUTE 
U20 19:00 DHKKMM 
február 22., péntek
ELA 17:50 VC2HKB 
EBEL 18:00 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
ELA 18:00 DABTIT 
ELF 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 ZVOMAC 
EXL 18:30 MISBBY 
ELA 18:40 VASGYE 
U20 19:00 ETOEAS 
Partnerünk