A Vegas máris Stanley Kupát szeretne

 

Nem lehetetlen a feladat, a legnagyobb kérdés, hogy a tavaly kiugróan teljesítő játékosok tudnak-e ismételni.

Az nhl.com 31 részes sorozatban mutatta be az NHL-csapatokat a rövidesen kezdődő új szezon előtt, ezek alapján mi is összefoglaljuk olvasóinknak a legfontosabb változásokat, és rövid elemzést adunk arról, hogy kitől mire számíthatunk.

Las Vegasban ugyanazzal a problémával szembesültek most, mint az egész tavalyi szezonban. Nyáron másról sem lehetett hallani, mint hogy oké, megvolt a csoda, az új franchise története első évében kis híján megnyerte a Stanley Kupát. Elég nagy történelmi tett ez önmagában, hiszen a legnépszerűbb amerikai major csapatsportok között soha nem volt példa hasonlóra sem. De, mondják a károgók, most már igazán itt az ideje, hogy minden beálljon a rendes kerékvágásba. Minden csoda három napig tart, a Vegas-lufi pukkadjon ki. Vegasban azonban tavaly sem törődtek ezekkel a hangokkal, a nyári átigazolások után pedig lassacskán mindenki kezd belenyugodni, hogy lett itt egy csapat a semmiből, amely egyből a legjobbjak közé verekedte magát, és hosszabb távon is számolni kell vele.

A nyári igazolások tükrében pedig biztosra vehető, hogy tényleg komolyan kell őket venni továbbra is. Mindezt úgy, hogy két komoly hokissal nem hosszabbítottak szerződést: az 50 asszisztig jutó David Perron a St. Louis Blueszal írt alá négy évet, a 25 gólos James Neal pedig 5-re kötelezte el magát a Calgary Flames mellett. Viszont megszerezték azt a Paul Stastnyt, aki a nyugati konferencia döntőjében a Winnipeg Jets második sorának a centere volt. Ellenfélként mindkét fél testközelből tapasztalhatta meg, mire képes a másik, így egyikük sem zsákbamacskát vett, amikor aláírták a három évet. A liga egyik legjobb, védekezésben és támadásban egyaránt jártas centere erről így nyilatkozott a liga honlapján: ?Szeretek olyan csapatokban játszani, amelyek ilyen agresszíven, ekkora intenzitással játszanak, és amelyek nem félnek hibákat elkövetni. Óriási élmény volt ellenük hokizni. Első ránézésre látni, milyen játékosaik vannak: gyorsak, rengeteg a gólvágó, és azt hiszem, ebbe én is kiválóan beleillek majd.?

Ez volt július első napján. Az általános vélekedés már akkor az volt, hogy a Vegas legalább olyan jó lesz, mint története első szezonjban. Aztán szeptember elején robbant a bomba: a hibát hibára halmozó Montréal Canadiens eladta csapatkapitányát, Max Paciorettyt a Golden Knightsnak. Őt is jól ismerik a sivatagi csapatnál, a vezetőedző Gerard Gallant pont abban az időszakban dolgozott két évig másodedzőként Montréalban, amikor Pacioretty virágzásnak indult. A klub játékosok fejlesztéséért felelős igazgatója, Vaughn Karpan pedig egyenesen a Habs fő scoutja volt, amikor draftolták a későbbi klasszist. A két új szerzeménnyel jelentősen megerősödött a klub, hiszen a Jonathan Marchessault, William Karlsson és Reilly Smith alkotta első egység mögött most már ott van a Paul Stastny dirigálta második, amelynek bal szélén Pacioretty fogja befejezni a támadásokat, a jobbon pedig vagy Erik Haula, vagy valaki más. Utóbbi esetben a tavaly 55 pontot szerző finn a harmadik sor centere lehet. Mindebből látszik: nemcsak minőségi keret állt össze, hanem olyan, amely szinte végtelenül variálható, és ez egy hosszú szezonban mindennél fontosabb lehet.

vegas

Ezekben az előzetesekben a liga honlapja többnyire komoly számokkal foglalkozott, statisztikai mutatókat elemezve mutatott rá az erős és a gyenge pontokra, és próbálta értékelni, hogy a nyári igazolások, illetve a bevethető fiatalok mennyiben segíthetnek a feltárt problémák orvoslásában. A Vegas kapcsán más a helyzet, itt az a legnagyobb kérdés, hogy a ?feláldozhatókból? összerakott csapat tagjai meg tudják-e ismételni a teljesítményt, amire tavaly képesek voltak, de előtte sohasem. A mostani keretben 10 olyan játékos van, aki egyéni gólrekordot ért el, tizenketten asszisztban és pontban jutottak korábban soha nem látott magasságokba. Fenntartható-e ez a teljesítmény? ? szól az egymillió dolláros kérdés Las Vegasban. Ennek megválaszolásához minden elemzés olyan ? számokkal nehezen alátámasztható ? versenyképességi faktorokhoz jut el, mint a szervezeti kultúra vagy a csapat identitása. George McPhee és csapata elképesztően éles szemmel szúrta ki azokat a játékosokat a bővítési drafton, akik alulteljesítettek csapatukban, de ennél is nagyobb mutatvány volt annak elérése, hogy Vegasban viszont egytől egyig mindenki kihozza magából a maximumot, vagy akár többet is.

Ehhez kellett annak a szervezeti kultúrának a megteremtése, amiben a szakvezetés még sokkal zseniálisabb volt, mint a draftolásban. Amikor az excsapatkapitány Pacioretty megérkezett új állomáshelyére, azt mondta, a legnagyobb különbség a többi csapathoz képest, hogy itt 23 kapitány van. A francia Pierre-Edouard Bellemare szerint ez a kultúra most fontosabb lesz, mint tavaly volt: ?Abban a pillanatban, amikor túl sok hierarchia kezd kiépülni nálunk, amikor egy hétmillió dolláros játékosnak szabad lesz azt mondani, amit egy egymillió dollárosnak nem, nos, az lesz az a pillanat, amikor nekünk végünk lesz. Ez lesz az a pillanat, amikor titkok keletkeznek a csapaton belül, a játékosok pedig elkezdik egymás háta mögött kibeszélni egymást. De amíg a dollármilliókat kereső sztárkapusunk egyszerre a csapat legjobb és legalázatosabb játékosa, rendben leszünk.?

Vegasban az első naptól építik a meritokráciát, amelyben nem a fizetés vagy a korábbi sikerek képezik a játékosok értékét, hanem az edzéseken és a meccseken mutatott teljesítmény. Pierre LeBrun cikkében (előfizetéses tartalom), amelyből a fenti Bellemare-idézet is való, felidézi azt a momentumot, ahogy a csapat egyik első igazolását, a KHL-ből évi 4,5 millió dollárért elhozott Vagyim Sipacsovot kezelték. Az orosz játékos felkészületlenül érkezett, mire azonnal a farmcsapatban találta magát, majd útjaik végképp elváltak. McPhee erről a következőket mondta: ?Az üzenet világos volt mindenki számára: nincsenek jogosultságok. Egy másik csapat edzője azt mondta arról, hogy elküldtük Sipacsovot, hogy ez volt a szezon legjobb húzása. Mi elköteleztük magunkat a játékos felé, aki idejött, benne azonban nem volt meg ez az elköteleződés, játékra képtelen volt. A tulajdonos támogatott minket abban a nehéz döntésünkben, hogy egy 9 milliós játékost leküldjünk a farmba. Ez világos üzenet volt: nem számít, ki vagy, ha az ajtóban leteszed az egódat, keményen küzdesz, csapatjátékos vagy, akkor ez nagyszerű lehetőség a számodra. Ha nem, akkor ne pazaroljuk egymás idejét.?

Ha sikerül ezt az identitást és kultúrát megőrizni, amelynek egyaránt fontos alkotóeleme az alázat, az egyediség, a Vegas-érzés, a feláldozhatóság és még sok minden más, akkor megismételhetőek a tavalyi sikerek

A csapat célja azonban nem ez. Ők most már nyerni szeretnének, még ha csak a második évüket kezdik is. Mert bár lehetséges, hogy a tavalyi szezon csak egy nagy kalandnak indult az elején, de a végére véresen komoly lett, vesztes meccsel pedig sosem jó befejezni egy történetet. Ahogy McPhee megfogalmazta: “Ennél a csapatnál a pincétől a padláson át a játékosokig bezárólag mindenki tisztában van vele, hogy bár tavaly élvezetes szezonunk volt, nem nyertünk. Semmit nem értél el, amíg nem nyerted meg az egészet. És ez nem történt meg.?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum