Hatalmas presztízscsata várható Miskolcon

   

A DVTK Jegesmedvékhez régi nagy riválisuk, a HC Nové Zámky érkezik.

2017. augusztus 25. után játszik egymással újra tétmeccset a Miskolc és az Érsekújvár. Jó tizenhárom hónappal ezelőtt a Visegrád Kupában fogadták a DVTK Jegesmedvék a HC Nové Zámkyt, és 4-0-s győzelmet arattak. Valamivel korábban ennél keményebb csaták is zajlottak a felek között, hiszen miként arra minden magyar hokikedvelő emlékszik, az újváriak három szezont is eltöltöttek a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban, akkori nevén a MOL Ligában. (A felvidékiek az elmúlt évtizedekben több fronton és többször is működtek együtt magyar klubokkal, utánpótlásban és felnőttben egyaránt, ezekre a mozzanatokra azonban most nem térünk ki.) A Zámky 2012 és 2015 között háromszor indult a sorozatban. Elsőre kiesett az elődöntőben (a HSC Csíkszereda bizonyult túl nagy falatnak), másodjára bajnok lett (a négy között a Jegesmedvéket búcsúztatta, a fináléban a Brassót múlta felül), harmadjára viszont elbukott a döntőben, minthogy söpréssel szerezte meg első bajnoki címét a Miskolc. Kissé viharos finálé volt az, hiszen az első összecsapásra a párhuzamosan a szlovák harmadosztály megnyerésére is hajtó Újvár – fáradtságra hivatkozva – nem érkezett meg, majd a folytatásban sem mindig állt a helyzet magaslatán. A második találkozót 7-0-ra nyerték a Jegesmedvék, a harmadikat idegenben 3-2-re, a negyediket a Népkertben hosszabbításban 5-4-re. Ez utóbbi, ünneplésbe torkolló összecsapásra 2015. március 14-én került sor.

Azóta nagyon sok minden történt mindkét csapat háza táján. A DVTK Jegesmedvék még két bajnokságot nyertek, majd egy döntőt elveszítettek, ezután csatlakoztak a Tipsport Extraligához. Ahova a Zámky is eljutott, ennél hamarabb. A bukott MOL Liga-döntő tavaszán kiharcolták a feljutást a szlovák másodvonalba, amit azon nyomban meg is nyertek, így immár harmadik szezonjukat kezdhették idén a legjobbak között. Az első két alkalommal playoffba jutottak, ám a negyeddöntőkből nem mentek tovább. Most ellenben úgy tűnik, kőkemény keretet raktak össze, nagyon komolyan kell velük számolni. Mi sem illusztrálja ezt jobban, mint az a tény, hogy 7 meccs után 17 ponttal, 5 rendes játékidős és 1 ráadásos sikerrel az Extraliga-tabella 1. helyén állnak, megelőzve a Kassát, a Nyitrát és a címvédő Besztercebányát is. Ugyanott a DVTK Jegesmedvék egyelőre 10.-ek. Magyar csapattal már találkoztak az újváriak, még az első fordulóban, amikor 7-1-es győzelmet arattak a MAC Újbuda felett.

mis

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Mindenképpen hatalmas presztízscsatára van tehát kilátás délután a Népkertben. A legutóbbi fordulóban a Zámky a Gyetvát győzte le 2-0-ra, míg a Jegesmedvék első idegenbeli diadalukat aratva 3-1 arányban múlták felül a Liptószentmiklóst Iglón. Mindketten lendületből érkeznek tehát. Ezt érzékeltette Glen Hanlon vezetőedző is a DVTK hivatalos honlapján: “A csütörtöki mérkőzésünkre alapozva szeretnénk felépíteni egy győzelmi szériát, hiszen első idegenbeli sikerünk kellő önbizalmat adott ehhez – mondta. – Ebben a ligában csak úgy nyerhetünk mérkőzéseket, ha egységesen és fegyelmezetten játszunk, ezt az érsekújvári csapat ellen is szem előtt kell tartanunk. Izgatottan várjuk, hogy ismét hazai pályán, lelkes szurkolóink előtt lépjünk jégre.”

Mindezt Strenk Hunor másodedző a következőkkel egészítette ki blogunknak: “Biztosan nagyon jó hangulatú mérkőzés lesz, hiszen a két csapatnak van egymás elleni múltja, sok izgalmas mérkőzést játszottunk. Az Érsekújvár korábban nagyon sok játékossal játszott, és az edzők is gyakran váltogatták egymást. Idén viszont úgy tűnik, megtalálták az ideális összetételt, vezetik a tabellát. Szeretnénk javítani legutóbbi csúnya hazai vereségünket követően. Örömteli, hogy a Liptószentmiklós ellen visszatalálni látszottunk a helyes útra, és hogy ott a speciális egységeink is jól működtek, eredményesek voltunk emberelőnyben, nem kaptunk gólt emberhátrányban. Erre szeretnénk építeni az Érsekújvár ellen is.”

Az Érsekújvár klubelnöke, Sucharda Ferenc visszafogottan beszélt blogunknak arról, hogy csapata vezeti a táblázatot. “Idén valóban úgy tűnik, sikerült jól kezdenünk az idényt – mondta. – Természetesen örülünk ennek, de ne feledjük, az első nagy krízis a csapatok életében december-január környékén jön el. A liptószentmiklósiak is vezették már korábban a bajnokságot, aztán a végén osztályozót játszottak. Segített bennünket eddig a kedvező sorolásunk is. Természetesen szeretnénk a jó sorozatunkat minél hosszabbra nyújtani, minden mérkőzésen győzni akarunk. Jó mérkőzést várok Miskolcon.”

A miskolciak sérültjeiről nem érkeztek új információk. Amit ezzel összefüggésben tudni lehet, az az, hogy a két klub közötti együttműködés jegyében kölcsönvették a Hokiklub Budapesttől a csatár Szappanos Dávidot. Az összecsapás 17:30-kor kezdődik, a Digi Sport élőben közvetíti. Előtte, ha minden jól megy, egy korsó igen jó sörhöz is hozzájuthatnak az idejében ébredő hazai szurkolók.

DVTK Jegesmedvék–HC Nové Zámky 4-2

   

Az éllovas Érsekújvár érkezett vasárnap este Miskolcra, de üres kézzel távozott, a Jegesmedvék remek győzelmet arattak.

Viharosan kezdődött a mérkőzés, ugyanis a kezdő buli utáni 26 másodpercben Adorjánnak egy, Kosaristannak pedig két védeni valója akadt. Gyorsan jött az első kiállítás is, hiszen bő egy perc elteltével a Jegesmedvék próbálhattak speciális játékhelyzetben gólt lőni, de a vendégek megoldották a maguk feladatát. Teljes létszámban a miskolciak támadtak többet, ám az 5. percben Galanisznak kellett kiülnie a büntetőpadra két percre, és a hazai drukkerek nagy örömére ki is töltötte az idejét. Ezt követően nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, akik így egyre több időt töltöttek a támadó harmadban, míg a Jegesmedvéknek inkább a kontrákból adódtak helyzeteik. Nagy iramot diktáltak a zöld-fehérek, záporoztak a lövések a miskolci kapura, de Adorján jól állt a lábán. Szűk másfél perccel a vége előtt megszerezték a vezetést a házigazdák: Harrison ugorhatott ki, a kapu előtt visszapasszolt Magosinak, az ő lövése átcsorgott Kosaristanon, és a szabadon pattogó korongot a csatár végül behúzta gólvonal mögé (1-0).

A második harmadból még nem telt el egy perc, amikor a vendégek elcserélték magukat, így jöhetett a második miskolci fór, amit a gólra is váltottak: Somogyi oldalról próbált középre adni, a védője blokkolt, így visszakerült hozzá a pakk, amit rálőtt a kapusra, és az ő mamutjáról került a korong a hálóba (2-0). A 25. percben ismét több vendégjátékos volt a jégen, ám ezt az előnyt elpazarolták a Jegesmedvék, bár kihagytak egy ordító ziccert is. A 30. percben szépítettek a vendégek, miután Strauch egy keresztpasszból a harmad közepéről kegyetlen erővel kilőtte a hosszú felső sarkot (2-1). Egymás után két vendégelőny következett, a másodikban a vasat is kilőttek, majd egy üres kapus helyzetet is elpuskáztak. A 37. percben Vas közeli lövését védte nagy bravúrral Kosaristan, de fél perc múlva Crawford középtávoli lövésével szemben tehetetlen volt (3-1). Már nem volt hátra két perc, amikor ismét a zöld-fehérek örülhettek: Zatko kék vonalas lövésébe Jurik szúrt be a kapu előtt, a pakk pedig a hálóba vágódott (3-2). Az utolsó 50 másodpercben a vendégek játszhattak előnyben, és az egyik lövésük súrolta is a kapuvasat, de végül nem esett gól.

A harmadik játékrész elején így az újváriak próbálhattak fórban egyenlíteni, de nem tették. Nagyon felpörgette a játékát az Újvár, ismét Adorjánon múlt többször is, hogy nem változott az eredmény. Röpködtek a kiállítások mindkét oldalon, de mindegyik gól nélkül telt el. Az 57. percben – miután két egymást követő emberhátrányt kivédekeztek – növelték előnyüket a Jegesmedvék: gyors kontra végén Kulmala adott középre, és az érkező Pance közelről nem hibázott (4-2). Az utolsó percekben már csak Pance és Zboril gyenge bunyója borzolta a kedélyeket, de az eredmény már nem változott, a Jegesmedvék megverték az eddigi éllovast.

dvtk2018-mis-tzs

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Ez a stabilitás jót tett a játékunknak

   

Vezetőedzői kommentárok a Jegesmedvék–Érsekújvár után.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Kitűnő, kemény mérkőzést játszottunk, amelyhez a szurkolók remek atmoszférát teremtettek. Az elmúlt mérkőzéseken sokat javult a védekezésünk, különösen emberhátrányban, és ez a stabilitás jót tett a játékunknak.”

Milan Jancuska, HC Nové Zámky: “Nagyon jó meccs volt, amelyen játékban jobbak voltunk, de ezt a sportot is gólra játsszák, és ebben most alulmaradtunk. Az emberelőnyöket rosszul játszottuk meg, nem is tudtuk kihasználni azokat, a négy gólt pedig egyéni hibákból kaptuk.”

Extraliga, 2018. szept. 30., vasárnap.
Adorján: 95,0%
K
Kosaristan: 87,5%
Crawford, Kiss, Harrison, Magosi, Vas
1
Kudla, Andersons, Strauch, Hruska, Nejezchleb
Szirányi, Láda, Pance, Kulmala, Somogyi
2
Zatko, Hain, Jurík, Zboril, Ruckay
Rusk, Milam, Szappanos, Galanisz, Loiseau
3
Novák, Ordzovensky, Rogon, Simun, Bajtek
Vojtkó, Ritó, Vincze, Hajós
4
Hatala, König, Videlka, Fábry, Jakúbek
Glen Hanlon
E
Milan Jancuska
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:40 MIS Magosi Harrison Vas
2-0 22:31 MIS PP Somogyi Galanisz Crawford
2-1 30:01 NZÁ Strauch Nejezchleb Hruska
3-1 36:32 MIS Crawford Loiseau
3-2 38:08 NZÁ Jurík Zatko
4-2 56:14 MIS Pance Kulmala Somogyi
32 Kapura lövések száma 40
36 Kiállításpercek 24

A Jegesmedvék nagyszerű győzelme 9 percben

   

Hat gól, négy ide, kettő oda – és bónusznak még néhány fantasztikus védés is.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum