A következő évek a Torontóról szólhatnak

 

Sikeres újjáépítésen van túl a csapat, azonban pár évet talán még várni kell, mire reális esélyük lesz a Stanley Kupára.

Az nhl.com 31 részes sorozatban mutatta be az NHL-csapatokat a rövidesen kezdődő új szezon előtt, ezek alapján mi is összefoglaljuk olvasóinknak a legfontosabb változásokat, és rövid elemzést adunk arról, hogy kitől mire számíthatunk.

Torontóban korán kezdődött az átigazolási szezon, hiszen május 11-én a klub közölte, hogy a 76 éves Lou Lamoriello a New York Islandershez távozik, a helyét pedig a mindössze 32 éves Kyle Dubas veszi át az általános igazgatói poszton. A csere várható volt, hiszen mióta összeállt a Brendan Shanahan (elnök), Lamoriello (GM), Mike Babcock (vezetőedző) alkotta hármas a Maple Leafsnél, gyakorlatilag azóta merült fel rendre kérdésként, hogy a három dudás meddig fér meg egy csárdában. Három szezont bírt ki ez a kapcsolat, aminek a hoki fővárosában sokat köszönhetnek, hiszen az utoljára 51 éve bajnokságot nyerő klub új pályára állt. A három év alatt Dubas is kitanulta a szakmát, az AHL-es Toronto Marlies általános igazgatójaként Calder-kupát is nyert a 2017/18-as szezonban, az egyik legbriliánsabb elmének tartják a szakmában.

Hamar bedobták a mélyvízbe, hiszen első feladata az volt, hogy szerezze meg John Tavarest a New York Islanderstől. A hokiban eleve szokatlan, hogy egy franchise arca ne hosszabbítson, ráadásul Dubas egykori mesterével került szembe, mivel Lamoriello épp az Islandershez távozott. Az első vizsgán kitűnőre vizsgázott a fiatal géniusz, hét évre ? összesen 77 millió dollárért ? elhozta a liga egyik legjobb centerét. A legautentikusabb szereplő a történetben John Tavares volt, aki így nyilatkozott Dubas-ról: ?Teljes mértékben Kyle-on múlt a dolog. Lenyűgöző volt a magabiztossága, az, ahogyan előadta a vízióját és az üzenetét arról, hogy miért illenék én ebbe a csapatba.?

toronto

11 millió dollár nem kevés pénz, de azt sem állíthatnánk, hogy fel kellett robbantani hozzá a kasszát. Ezzel együtt ahogy az gyakran lenni szokott az életben, az egyik szakmai bravúrból egy még nagyobb kihívás következett: hogyan lehet a klubhoz láncolni a három fiatal tehetséget, William Nylandert, Auston Matthewst és Mitch Marnert? Míg Tavares leigazolása azonnali lökést adott a klub versenyképességének, az ifjú csatártrió azokat az építőköveket jelentik a Maple Leafs számára, amelyek hosszú távra biztosíthatják, hogy győzelemre esélyes maradjon a csapat. A helyzet bonyolult, Nylanderrel egyelőre nem sikerült megállapodni, így el sem kezdte az edzőtábort. Matthewszal és Marnerrel a következő nyáron kell dűlőre jutni.

Nem mintha a fiatalok nme lennének már most is a legfontosabb láncszemei a csapatnak. A mögöttünk álló szezonban a 21 éves és annál is ifjabb játékosok 215 pontot értek el: Marner (20 évesen 69 pont), Matthews (20 évesen 63 pont), Nylander (21 évesen 61 pont), Travis Dermott (21 évesen 13 pont) és Kasperi Kapanen (21 évesen 9 pont). Egy csapatnak sincs ennyire ponterős fiatal magja az NHL-ben. A Toronto megerősödése az emberelőnyös játék hatékonyságán érhető tetten a leginkább, amely a 2015/16-os szezonban még csak 15,4%-os volt, ezzel utolsó előttiek voltak a ligában. A következő szezonban 23,8%-ra javultak, idén még tovább (25%). Ez utóbbi két szám a legjobb volt a Buffalo Sabres és a Pittsburgh Penguins mögött. A speciális játékhelyzetben szerzett pontok ráadásul egyenlően oszlottak még a két előnyös egység között. Ezt ugyan a nyáron alaposan felforgatták, hiszen elment James van Riemsdyk és Tyler Bozak is, akik ketten együtt 70 pontot értek el fórban az elmúlt két év alatt. Őket John Tavares pótolhatja, aki az Islandersben egymaga csinált 48 pontot ennyi idő alatt.

A csapattal kapcsolatos legnagyobb kérdőjelek a hátsó alakzattal kapcsolatosak. A Maple Leafsnek nincs olyan meghatározó első számú bekkje, mint Victor Hedman, Drew Doughty vagy Erik Karlsson. Morgan Rielly 24 évesen ugyan karriercsúcsot jelentő 52 pontot ért el, akárcsak a 28 éves Jake Gardiner, de mögöttük nagy az űr. Ráadásul Gardiner játékának konzisztenciájával kapcsolatban kételyek merültek fel, miután a Boston elleni hetedik meccsen mínusz öttel zárt. Mögöttük a már említett Dermott lehet feltörekvő tehetség, de ha tovább folytatódik az újjáépítés, nyilván ehhez a csapatrészhez kell nyúlni legközelebb. A kapus Andersennel kapcsolatban hasonlók a kérdőjelek. Ő ugyan franchise-rekordnak számító 38 győzelmet könyvelhetett el legutóbb az alapszakaszban, de a rájátszásban ehhez képest kudarcot vallott. A Boston elleni hetedik meccsen 35 lövésből engedett be hat gólt, az egész sorozatban 90% alatt védett. Ezen javítani kell, ha a Maple Leafs messzebb akar jutni a rájátszásban az első körnél.

Mindent összevetve elég speciális helyzetben van a Toronto. Hatalmas potenciállal rendelkezik a csatársorban, de ehhez a játékosoknak bizonyos áldozatokat kell hozniuk, kérdés, hogy megvan-e az ehhez szükséges bizalom és a közösségi elköteleződés a fiatalokban. És ha még sikerülne is a klubnál tartani őket, akkor is kérdéses, hogy ez a védelem elég erős-e, hogy felvegye a versenyt a liga legjobb csapataival. Ehhez arra lesz szükség, hogy ? a tavalyi szezonnal ellentétben ? ne csak a bevált veteránok és a szupertehetséges ifjoncok kapjanak lehetőséget a bizonyításra, hanem azok a kiegészítő emberek is, akik egy-egy kiugró teljesítménye akár párharcokat is eldönthet a rájátszásban.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA 2-0VÉGE
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 8-3VÉGE
AL 20:30 IKOLHL 5-4VÉGE
AL 20:50 FTCSZG 2-4VÉGE
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 6-5VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 5-1VÉGE
AL 19:15 ASPWRM 6-3VÉGE
AL 20:15 DBFETO 4-7VÉGE
február 3., péntek
EL 14:00 FHABJA 
EL 17:30 GYEDAB 
EL 18:30 DEBUTE 
EL 18:30 MISFTC 
ICEHL 19:15 AVSKAC 
február 4., szombat
AL 14:00 SZGWRM 
AL 16:00 ASPDBF 
AL 19:30 SPCFTC 
AL 21:00 IKOETO 
Partnerünk
Archívum