A Fehérvár meg akarja lepni a Dornbirnt

   

Péntek este az EBEL-listavezető otthonában harcolhatnak Sofronék a pontokért.

Jól kezdte a szezont a magyar EBEL-csapat, négy mérkőzéséből hármat megnyert – kettőt túlórában –, és csak egyet veszített el, azt is a bivalyerős Vienna Capitals otthonában, amely mindössze egy pontot bukott eddig. A győzelmeket győzelmekre halmozó Bécs azonban így sem első azon a tabellán, amelyen a Fehérvár ez idő szerint 5., van ugyanis egy csapat, amely ugyanannyi pontot gyűjtött, ám a gólkülönbsége impresszívebb egy árnyalattal. A Dornbirnről van szó: a liga legnyugatibb gárdája egyetlen ellenfelét sem kímélte, ráadásul folyamatosan egyre jobb formába lendül. Dave McQueen fiai – a kanadai tréner a 2012-es EBEL-csatlakozás óta a csapat élén áll, ez idő alatt háromszor vezette negyeddöntőbe a DEC-et, de minden alkalommal ez volt a végállomás is – elsőre csak hosszabbtásban győzték le az Innsbruckot idegenben, majd másodjára szorosan verték a Linzet, múlt hét végi túrájuk ellenben parádésra sikerült. Zágrábban 8-1-re győztek, Villachban 4-0-ra.

A Dornbirn keretében érdemi változások zajlottak nyáron, és egyelőre úgy tűnik, ezek jól sültek el. Húzóemberek és ismerős nevek sora távozott – Michael Caruso éppen a Volánba került, míg Ziga Pance az extraligás DVTK Jegesmedvék motorja lett, 7 meccsen 4+5-tel áll –, viszont az érkezők közül Joel Broda például máris csatlakozott az olyan pontgyárosok mellé, mint Brodie Reid vagy Scott Timmins. Érdemes szót ejteni az első számú kapusról is: a finn Rasmus Rinne 95,1%-kal teljesít.

Ezzel együtt nem kell megijedni a DEC-től, már csak azért sem, mert ebben a szezonban a Fehérvár sem adósa a gólokkal senkinek. A magyar csapat 15-ször talált be ellenfelei kapujába, ez közel 4-es átlagot jelent, ami az 5. legtöbb a ligában. Külön öröm, hogy a kanadai táblán egy, a góllövőlistán két játékosunk is ott van a csúcsközelben, Kóger Dániel 3+0-t, Sofron István 3+3-at tudott csinálni. Ráadásul miként előbbi korábban, úgy utóbbi most került bele a hét legszebb góljait megmutató EBEL-válogatásba. De nem csupán ők eredményesek, hiszen már 14 játékos felkerült a kanadai táblázatra.

Nem kérdés tehát, hogy van mire építeni a Dornbirn ellen is. “Ha ránézünk a tabellára, láthatjuk, hogy a Dornbirn az első, szóval jól rajtoltak – mondta erről Hannu Järvenpää vezetőedző a klub hivatalos közösségi oldalán. – Nem vagyok benne biztos, hogy mi leszünk a favoritok péntek este. De mi lenne, ha magabiztos védekezéssel meglepetést tudnánk okozni?”

Szabó Krisztián csatár így fogalmazott ugyanott: “Nyilván úgy megyünk erre a túrára is, hogy hat ponttal szeretnénk hazajönni. Biztos vagyok benne, hogy úgy is fogunk játszani.”

A mérkőzés 19:15-kor kezdődik Dornbirnban.

avsdec-20180228

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Dornbirn–Fehérvár 2-3

   

Harmadik túlórás meccsét is hozta a Fehérvár AV19, ezúttal ráadásul a listavezetőt győzte le idegenben.

Az első harmad lövésszámban egál volt, gól azonban csak hazai részről született, távoli bombából, Leduc révén. A magyar EBEL-csapat komoly karaktert mutatva fordított a második felvonásban, amit ráadásul két előnygóllal vitt véghez. Előbb Jonathan Harty távoli lövése után a vasról kijövő korong megpattant egy dornbirni korcsolyán, ezzel egyenlített a csapat a 31. percben, majd nem sokkal később, egy újabb fór során Hári, Kóger, Szabó D. volt a pakk útja, a fiatal védő szerezte meg a vezetést. Az utolsó menetben mindent megtett az egyenlítésért a Dornbirn, és az 54. percben sikerrel járt, Haussle korongot lopott, Parkshoz passzolt, aki nem hibázott. A rendes játékidő 2-2-re végződött, egymás után harmadszor torkollott hosszabbításba Hannu Järvenpää tanítványainak a meccse. És ahogy a Klagenfurt, majd az Innsbruck elleni találkozókon, úgy ezúttal is sikerült behúzni a pluszpontot: a duplázó Harty döntött 15 másodperccel a vége előtt. A Fehérvár ezzel 9 pontos, és felkapaszkodott a táblázat 4. helyére.

volan

fotó: Fehérvár AV19-facebook

Salzburgban is meglepetést okozna a Fehérvár

 

A Volán-játékosok magukat sem kímélve harcoltak a listavezető DEC otthonában.

“Véleményem szerint igazán kiegyenlített mérkőzést játszottunk, jó csapatteljesítménnyel – kommentálta a Fehérvár AV19 nagyszerű dornbirni győzelmét Hannu Järvenpää vezetőedző a csapat hivatalos honlapán. – Az ellenfelünk nem véletlenül nyerte meg eddigi összeg mérkőzését, kiváló teljesítményt nyújtottak ma is. Azonban a saját csapatunk teljesítménye is dicséretet érdemel, hiszen keményen küzdöttünk, a játékosok pedig magukat sem kímélve harcoltak a találkozó során. Múlt héten azt mondtam, hogy 59 perces csapat vagyunk, ma pedig 65 perces csapat voltunk, és ennek köszönhetően megszereztük a győzelmet. Mac Carruth ismét tartást adott a gárdának, megadta a lehetőséget a győzelemre, és sikerült is élni vele. Dornbirnban nem egyszerű játszani, de örülök a két megszerzett pontnak. Most még örülhetünk a sikernek, de a földön kell maradunk, hiszen a Salzburgnak kiváló csapata van, a tabella jelen helyzetben csalóka lehet. Ennek ellenére hiszek abban, hogy vasárnap Salzburgban meglepetést tudunk okozni.”

A Red Bull jelenleg 1 ponttal utolsó az EBEL-tabellán, a Fehérvár pedig 9-cel negyedik.

EBEL, 2320 néző. Játékvezetők: Nikolic, Stolc, Sparer, Tschretpitsch.
Rinne: 90,3% (Stroj)
K
Carruth: 94,7% (Gyenes)
Magnan-Grenier, Gauthier-Leduc, Broda, Timmins, Reid
1
Harty, Szabó D., Kóger, Hári, Phillips
McNeill, Connelly, Neubauer, Dupont, Cip
2
Glenn, Caruso, Luttinen, Koskiranta, Kuralt
Pulli, Vallant, Macierzynski, Haussle, Parks
3
Stipsicz, Tikkanen, Reisz, Sille, Sárpátki
Schwinger, Pöschmann, Haberl D.
4
Láday, Szabó K., Szita, Erdély, Sofron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:42 DEC Parks Gauthier-Leduc Haussle
1-1 30:16 FHA PP Harty Hári Phillips
1-2 34:02 FHA PP Szabó D. Kóger Hári
2-2 53:06 DEC Parks Macierzynski Haussle
2-3 64:45 FHA Harty Koskiranta Stipsicz
38 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum