Kóger Dániel: Visszatérhet az Ördögkatlan-érzés

 

Négyből három győzelemmel kezdte az EBEL-szezont a Fehérvár AV19, Kóger Dániel három gólnál jár, az egyik szépségdíjat kapott.

Remek szezonstartot vett a Fehérvár AV19, hiszen eddig csak egyszer maradt pont nélkül, és jelenleg az 5. helyen áll a táblázaton. A jelek szerint elkapta a fonalat Kóger Dániel csapatkapitány is, aki már három gólnál jár, melyek közül az egyiket a játékhét harmadik legszebbjének választották a ligában. ?Nem kell ezt túlértékelni. Hogy mi a szép, az mindig szubjektív ? kezdte a 28 éves támadó. ? Persze az ember boldog, ha az ehhez hasonló összeállításokban kiemelik a teljesítményét, de sokkal fontosabb a csapat győzelme. Ha most három assziszt állna a nevem mellett, azzal is gond nélkül kiegyeznék. Annak viszont tényleg nagyon örülök, hogy ilyen hamar meglőttem az első góljaimat, ezzel nagy teher esett le a vállamról. Volt szezon, amikor csak a tizedik fordulóban találtam be, és bár a játékommal nem volt gond, ez mégis nyomasztott. A mostani sokkal jobb helyzet.?

A Fehérvár tehát szorgalmasan elkezdte gyűjteni a pontokat, ami biztosan jót tesz a hangulatnak. ?Ez így van, a három győzelem tényleg feldobta a társaságot, habár egy kis hiányérzet van bennünk. Különösen az Innsbruck elleni pontvesztés bosszantó, hiszen az ellenfelünk egyszer sem vezetett a meccs során, és már csak 25 másodperc volt hátra, amit le kellett volna hoznunk. A Klagenfurt sokkal jobb csapat, az a győzelem kicsit értékesebb, de ott is az utolsó percben egyenlítettek ki kapus nélkül. Összességében ezzel együtt elégedettek vagyunk a szezon kezdetével.?

koger

Az elmúlt években többször rajtolt hasonlóan a Fehérvár, három szezonban is 3 győzelem és 1 vereség volt az első négy forduló hozadéka, ám utána lejtmenet következett. Mit kell tenni, hogy a kezdeti lendület ne törjön meg? ?Nagyon fontos, hogy a helyén kezeljük az eddigi eredményeket. A három győzelemmel nem lettünk egy csapásra élcsapat, rengeteg munka vár még ránk. Látni a hibákat is, amelyeket ki kell javítanunk. Ami biztató, hogy a célként kitűzött Ördögkatlan-feeling visszatérni látszik, eddig veretlenek vagyunk hazai jégen. Rendkívül lényeges lesz a szezon során, hogy a Raktár utcából minél kevesebb sikerélménnyel távozzanak az ellenfelek. Itthon kell megalapoznunk a jó szereplést, amihez, igaz, bőven kell hoznunk pontokat idegenből is.?

Már az első négy mérkőzés után is hosszú a góllövők és a pontszerzők listája a csapatban. A kiegyensúlyozott csapatteljesítmény lehet hosszú távon az eredményesség alapja. ?A klub menedzsmentje az idei igazolásokkal arra törekedett, hogy ne egy-két sor húzza a csapatot. Régóta szerepelünk a ligában, mi is megtanultuk, hogy ez nem működik. Az EBEL olyan, hogy ha nincs legalább három igazán erős sorod, akkor kevés esélyed marad a sikerre. Most úgy látom, nálunk összejöhet a három egyforma erősségű sor, hogy úgy mondjam, a három első sor, amelyek közül bármelyik előreléphet egy-egy meccs során, hogy húzza a többit, ha kell. De a negyedik sorunk, a fiatalok is abszolút versenyképesek, így összességében jó csapatteljesítményt tudunk nyújtani. És ne feledjük Andrew Saraurert, az ő visszatérése után még ütőképesebbek lehetünk.?

E hét végén idegenbeli túra következik, a két célállomás Dornbirn és Salzburg. Megmarad az eddigi lendület? ?Természetesen abban bízom, hogy igen, de tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz. A Dornbirn most vezeti a tabellát, négy győzelme van, míg a Salzburg épp az ellenkező úton jár, nem nyert egyszer sem. Mindkét meccs kemény lesz, de pontokkal szeretnénk hazatérni, lehetőleg minél többel. Régóta tudjuk, hogy nincs a ligában csapat, amellyel szemben ne lenne esélyünk. Sokszor bizonyítottuk már, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni. Így indulunk neki a következő hétvégének is, és biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent kiad magából.?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum