A lilák célja nem lehet más, mint a három pont

   

Két vereséget követően az újonc Gyergyó ellen javíthat az UTE.

Nem sikerült jól az Újpest számára a legutóbbi két forduló. Előbb Székesfehérváron, a Titánoktól kaptak ki túlórában úgy, hogy rengeteg helyzetükből csak kettőt tudtak értékesíteni, majd hazai jégen az örök rivális Ferencváros vett el tőlük két pontot egy rendkívül izgalmas és fordulatos mérkőzésen. Az újpestiek erejét mutatja, hogy a Fradi ellen befújt, majd videózás után visszavont, helyette a zöldeknek megítélt gól ellenére sem roppantak meg, perceken belül egyenlítettek. Igaz, a hosszabbítás ezúttal sem sikerült jól, mert a zöldek húzták be maguknak a meccs pluszpontját. Szilassy Zoltán vezetőedző csapatainak sosincs gondjuk fizikailag, így a kemény csata után egy nappal a Gyergyó ellen sem várható, hogy fáradtan mozognának a jégen. A lilák célja nem lehet más, mint a három pont megszerzése, hiszen nem akarnak lemaradni a mezőnyt vezető Csíkszereda, DEAC, Dunaújváros, Ferencváros négyestől. Vasárnap Peter Huba vitte a prímet, a védő három gólt szerzett, de a csapatban nagyon sok olyan játékos van, aki képes ontani a gólokat.

A vendég Gyergyói HK eddigi szereplése csalódást kelt. Talán túlzottak voltak az elvárások a piros-fehérekkel az orosz légió szerződtetése kapcsán, de tény, hogy eddig nem szerepelnek jól az Erste Ligában. Két sima vereség, köztük a Dunaújváros elleni csúnya 2-7, egy hosszabbításos otthon a Ferencváros ellen, valamint egy nyögvenyelős győzelem Bécsben a Vienna-farm ellen a mérlegük. Az sem jelent sok jót számukra, hogy Trofimov edző nyilatkozata szerint Dunaújvárosban fáradt volt a csapat, holott előtte csak Bécsben játszott, és volt egy pihenőnapja is. Ha ez igaz, és valóban fáradtak, sok jóra nem számíthatnak Újpesten sem. A csapatot egyelőre a légiósok nem tudják eléggé meghúzni, Gorjacsevszkih kapus 90% alatt véd, Jelagin és Vaszilcsenko 0 pontos, és negatív a plusz-mínusz mutatója. A többiek között sem nagyon találni egyelőre olyat, aki előre tudna lépni. Kivétel ez alól a védő Góga Attila, aki 2+2-nél és +2-nél tart, illetve Csergő Hunor 0+3-mal és +2-vel. Ez kevés, a többiek egyelőre nem sok mindent mutattak. Az eddigi 4 meccsen 24 mezőnyjátékos lépett jégre, kétharmaduk pont nélkül áll. Ezzel pedig csak a mezőny vége ellen lehet keresnivalója a Gyergyónak. A nevek alapján veszélyes csapatról van szó, amelyben komoly a potenciál, de ezt ki is kell tudniuk hozni magukból a játékosoknak.

Huba_TSH8989-900

fotó: TSH fotó

UTE–Gyergyói HK 4-3

   

A gyergyószentmiklósiak háromgólos hátrányból egyenlítve megmentettek 1 pontot a Megyeri úton.

A mérkőzés első harmada teljesen kiegyenlített játékot hozott: nem született gól, a játékvezetők nem adtak kiállítást, a csapatok egyaránt 10-szer találták el az ellenfél kapuját. A találkozó felénél alig több mint öt és fél perc alatt három góllal megléptek a hazaiak. A 30. percben Nemes Benjámin remekül ért bele Sági lövésébe, 53 másodperc múlva Anze Ropret talált be a bedobókör tetejéről, míg a 35. percben Taylor Stefishen lecsapott egy támadó harmadban eladott korongra, amit az üresen álló Karol Csányinak tett, ő pedig értékesítette a ziccert. Amilyen hirtelen nőtt háromgólosra az UTE előnye, szinte ugyanolyan gyorsan egyenlítettek a vendégek: alig 6 perc alatt. A 46. percben Csergő Hunor egy kapu mögüli passzból szépített, két percre rá Pavel Vorobjov hátrahagyta a korongot Makszim Vesutkinnak, aki kapásgólt lőtt – ekkor Szilassy Zoltán időt kért –, míg az 52. percben Vesutkin értékesítette a saját kipattanóját. Hosszabbításra került sor, ami kevesebb mint 2 percig tartott, miután Ropret végigszáguldott a pályán, kicselezte Gorjacsevszkiht és belőtte az UTE 4-3-as győzelmét jelentő gólt.

Túlórás sikerükkel az újpestiek 12 pontosak, míg a gyergyószentmiklósiak 4 ponttal zárták hárommeccses túrájukat.

utegyergyo

Nem korcsolyáztunk hátra, lustán dolgoztunk

   

Vezetőedzői nyilatkozatok az UTE–Gyergyó után.

Szilassy Zoltán: “Ez egyszerű meccs lehetett volna, ha a harmadik harmadban azt tesszük, amit kell. Felfoghatatlan, hogy nem érti meg mindenki: ha nem ragaszkodunk minden másodpercben a saját játékunkhoz, a rendszerünkhöz, akkor ez a vége. Az ellenfél jó légiósai komoly lövőpotenciállal rendelkeznek, három csere alatt háromszor eljöttek, és egyenlítettek is. Nem korcsolyáztunk hátra, lustán dolgoztunk, a 3-0 tudatában hátradőltünk – ez elfogadhatatlan. Úgy látszik, el kell hullajtani egy-egy pontot, hogy tanuljunk a hibákból, de ez luxus.”

Alekszandr Trofimov: “Jó meccs volt. Az elején jól játszottunk, aztán kaptunk egy szerencsétlen gólt. Dicséret illeti a játékosokat, hogy hátrányban sem adták fel, és egyenlítettek. A hosszabbításban is volt esélyünk, de nem tudtunk betalálni. Ez így is fontos pont a számunkra.”

Erste Liga, Megyeri út, 525 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Kocsány, Pálkövi.
Sila: 90,0% (Ágoston)
K
Gorjacsevszkih: 89,2% (Ruczuj)
Huba, Szaller, Sikorcin, Csányi, Ropret
1
Jezsov, Góga, Szimakov, Sára, Csergő
Nagy N., Kovács A., Benk, Stefishen, Hebar
2
Vaszilcsenko, Nagy Cs., Vesutkin, Péter, Vorobjov
Varga, Kiss, Nemes, Kocsis, Sági Martin
3
Orbán, Kozma, Daradics, Constantin, Timaru
Pokornyi, Horváth, Szalma, Kovács S., Schmál
4
György, Ferencz Csibi, Barabás, Benedek, Elekes Darabont
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Alexander Trofimov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 29:10 UTE Nemes Sági Martin Varga
2-0 30:03 UTE Ropret Hebar Kiss
3-0 34:42 UTE Csányi Stefishen
3-1 45:18 GYE Csergő Szimakov Sára
3-2 47:19 GYE Vesutkin Vorobjov
3-3 51:17 GYE Vesutkin Góga Jezsov
4-3 61:43 UTE Ropret Sila
37 Kapura lövések száma 30
2 Kiállításpercek 2

Az UTE–Gyergyói HK összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum