A Gyergyó ellen javíthat a DAB

   

Hazai pályán jól megy az Acélbikáknak, de egyelőre még egyik csapat sem találja saját játékát.

Pénteken 3-2-es vereséget szenvedtek az újvárosiak az Erste Ligában az FTC-Telekomtól. Antti Karhula vezetőedző nem szépítette a dolgot mérkőzés utáni nyilatkozatában, elismerte, hogy sima vereséget szenvedtek, a Fradi volt a jobb csapat, és a szerencsén is múlt, hogy a vége mégis szoros lett. A csapat így öt meccsen 9 pontot gyűjtött, ami 60%-os teljesítmény. Az Acélbikák vasárnapi ellenfele az a Gyergyó lesz, amely eddig csak három meccset játszott, és az előzetes várakozásokhoz képest gyengébben teljesítve mindössze négy pontnál jár. A DAB és az erdélyi csapat abban hasonlít egymásra, hogy mindkét helyen jelentős mozgások voltak nyáron, alighanem ezzel is magyarázható, hogy a szezon eleje egyik városban sem sikerült úgy, ahogyan azt tervezték.

A gyergyóiak két hazai vereséggel kezdtek az FTC-Telekom és az SC Csíkszereda ellen – ebből egy pontjuk azért lett –, majd pénteken Bécsbe látogattak, ahol egy nyögvenyelős mérkőzésen sikerült megszerezniük első győzelmüket, 3-2-re legyűrték az osztrák farmcsapatot.

A DAB-nak elsősorban idegenben nem megy, az UTE és a Fradi otthonában is kikaptak. Karhula mester a szezonkezdettel kapcsolatos gondjait a következőképpen foglalta össze a klub által kiadott közleményben: „Sokkal jobbnak kell lennünk, mint az FTC ellen. Az, ahogy játszani akarunk, és amilyen csapat akarunk lenni, még nincs benne a DNS-ünkben. Még nem ösztönszerűek a taktikai elemek. Ebből fakadóan minden mérkőzésen nagyon koncentráltan kell játszani, gyakorolni a saját játékunkat. Újabb kemény meccsre számítok, hiszen minőségi orosz légiósokkal teletűzdelt csapat a Gyergyó. Ettől függetlenül továbbra is az a véleményem, hogy nekünk most elsősorban magunkra kell odafigyelnünk.”

Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a DAB keretét sérülések és eltiltások szűkítik. Pénteken az eltiltott Hruby és Léránt mellett nem lépett jégre Mestyán és Saluga sem. Közülük Léránt térhet vissza, mivel ő csak egymeccses eltiltást kapott a Brassó elleni meccs után. A gyergyói orosz kontingens immár nyolc tagot számlál, pénteken Gorjacsevszkih kapus, Jezsov, Vaszilszencsko, Pesztunov, Szimakov és Vorobjov kapott bizalmat, miközben Jelagin és Vesutkin pihent. Még nem tudni, vasárnapra változtat-e a felálláson Alekszandr Trofimov vezetőedző.

DAB–Gyergyói HK 7-2

   

A dunaújvárosiak magabiztos győzelemnek örülhettek az Erste Liga-újonc ellen.

Az Acélbikáknál a fiatal Garbacz Máté kapott lehetőséget, míg a gyergyószentmiklósiaknál Sztyepan Gorjacsevszkih állt a kapuban. Az első harmad elején a DAB kivédekezett egy emberhátrányt, aztán a játékrész második felében előbb 5 a 4 ellen volt eredményes Artem Iossafov, a végén pedig kettős emberelőnybe került a hazai csapat, amit Jaako Turtiainen révén ki is használt. A dudaszó után Alekszej Szimakov 10 perces fegyelmit kapott. A 26. percben hiába szépített Makszim Vesutkin, a hazaiaktól Léránt René és Miika Franssila 5 az 5 ellen, míg Jonas Westerling emberelőnyben talált be Gorjacsevszkihnek. A záró húsz percben a dunaújvárosiak Azari Zsolt góljával kihasználtak egy áthúzódó fórt, 57 másodpercre rá pedig Iossafov meglőtte önmaga 2., csapata 7. gólját. A 7-2-es végeredményt Vesutkin állította be a 49. percben.

A DAB 7-2-re nyert, jelenleg 12 ponttal a dobogón áll, míg a Gyergyói HK 4 pontos maradt.

DAB_NZ_20180809-50

Fotó: DAB

Hét gólt lőni mindig nagyon jó teljesítmény

   

Vezetőedzői nyilatkozatok a DAB–Gyergyó mérkőzést követően.

Antti Karhula, vezetőedző, DAB: “Nagyon jól játszottunk. Megint egy nem jól sikerült idegenbeli mérkőzés után játszottunk erősen itthon. Frissek voltunk, jól korcsolyáztunk, megtettük azt, amiket az edzéseken gyakorolunk, csapatként voltunk jók. Hét gólt lőni mindig nagyon jó teljesítmény, függetlenül attól, hogy itthon vagy idegenben születik. A fiatalok nagyon jól játszottak, megnyertek egy-az-egy elleni csatákat is, úgy tűnik, jó irányba haladnak, sokat dolgoznak ezért. Az emberelőnyeink és emberhátrányaink is jók voltak, ezek sokat segítettek a győzelemben.”

Alekszandr Trofimov, vezetőedző, Gyergyói HK: “Fáradtak voltunk, fegyelmezetlenül, gyengén játszottunk. Az első harmad rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre, és nem tudtuk annyira jól kihasználni a helyzeteket, mint az ellenfél, amely pontosabb volt.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1100 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Abonyi, Kedves.
Garbacz: 94,1% (Sevela)
K
Gorjacsevszkih: 84,6% (Ruczuj: 90,6%)
Jaborník, Erdélyi, Uski, Turtiainen, Nagy M.
1
Jezsov, Góga, Szimakov, Pesztunov, Vesutkin
Franssila, Léránt, Iossafov, Azari, Westerling
2
Kozma, Vaszilcsenko, Sára, Péter, Csergő
Lencsés, Szabó, Tóth, Saluga, Török
3
Orbán, Nagy Cs., Daradics, Constantin, Timaru
Barna, Pinczés O., Németh, Makovics
4
György, Ferencz Csibi, Barabás, Benedek, Ivácson
E
Alexander Trofimov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:26 DAB PP Iossafov Turtiainen Jaborník
2-0 19:52 DAB PP2 Turtiainen Jaborník Franssila
2-1 25:43 GYE Vesutkin Pesztunov
3-1 27:13 DAB Léránt Török Saluga
4-1 30:25 DAB Franssila Uski Szabó
5-1 37:30 DAB PP Westerling Saluga Jaborník
6-1 42:11 DAB PP Azari Léránt Uski
7-1 43:08 DAB Iossafov Azari Franssila
7-2 48:47 GYE PP Vesutkin Góga Jezsov
58 Kapura lövések száma 34
28 Kiállításpercek 30

A DAB–Gyergyó összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum