Tabellaszomszéddal meccsel a DVTK Gyetván

   

A Jegesmedvék idegenben is szeretnék elkezdeni a pontok gyűjtögetését.

Két nap eltelt, ideje, hogy a miskolci lelátói események után ismét a jégkorongé legyen a főszerep. Nem bagatellizálni akarjuk a történteket – arról szó sem lehet! –, de annyit rögzíthetünk, hogy mindenki tisztességesen, sportemberhez méltóan reagált a történtekre, beleértve az érintett szövetségeket, a ligát és a klubokat is. Külön érdemes kiemelni a HK Detva reakcióját, valamint a DVTK Jegesmedvék csapatkapitányának levelét, amelyeket ide kattintva lehet el- vagy újraolvasni. A lényeg: bízunk benne, hogy jó mérkőzésre kerül sor vasárnap délután Gyetván, mindkét klub igazi szurkolóinak lelkes és sportszerű közreműködése mellett.

“Elemeztük a zólyomiak elleni mérkőzésünket, és azt kell mondjam, a nagy vereség ellenére voltak dolgok a játékunkban, amellyekkel elégedettek lehettünk – mondta blogunknak Strenk Hunor, a Jegesmedvék másodedzője. – Igyekszünk ezekre építeni Gyetván, ezeket gyakoroltuk edzésen. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a beilleszkedésünk a szlovák élvonalba, számoltunk a kőkemény mérkőzésekkel. Azt szeretnénk, ha a hazai győzelmeket követően idegenben is elkezdenénk a pontokat gyűjtögetni. Tanulmányoztuk a Detva játékát, igyekszünk megtalálni azokat a pontokat, amelyek segítségével nyerhetünk. Hajós Roland egyelőre nem játszhat, így nem lesz teljes a negyedik sorunk.”

A DVTK Jegesmedvék eddigi 5 mérkőzésükből kettőt nyertek meg, hazai jégen, a két utolsó ellen, a Zsolnának 6-ot, a HK Orange 20-nak 8-at lőttek. Három egyértelmű vereségüket nagycsapatokkal szemben szenvedték el, a HK Nitra és a HC Kosice saját otthonában, a HKM Zvolen Miskolcon bizonyult jobbnak náluk.

A HK  05 Detva viszont elvben nem számít legyőzhetetlen ellenfélnek. A csapat tavaly nyáron az utolsó pillanatban került az Extraliga mezőnyébe, miután a Martin nem tudta megszerezni a licencet az induláshoz. A Gyetva ugyan megnyerte a másodvonal 2016/17-es küzdelmeit, de az osztályozón a Dukla Trencín és a Liptovsky Mikulás is megelőzte. A sebtében összerakott csapatnak az indulás nem ment könnyen, bár az első fordulóban Kassán csak 1-0-ra kaptak ki, majd a második játéknapon az Érsekújvár túlórában nyert Gyetván, ezt a két meccset 13 rendes játékidős vereség követte. Aztán lassan belerázódtak az élvonalba, a szezon végére összeszedtek 11 győzelmet, illetve 2 továbbit túlórában, így 40 pontig jutottak – de a kezdéskor összeszedett hátrány túl nagy volt, simán utolsók lettek, osztályozóra kényszerültek. Ezen ellenben sikerrel szerepeltek.

Nyáron jelentősen átalakult az előző szezonban jó 40 játékost foglalkoztató klub. Turek edző, akinek a vezetésével sikerült stabilizálni a csapatot és megúszni a kiesést, maradt, ahogy a csapatkapitány Jozef Sládok is, de például a kanadai kapus, Matt Hackett elment, és ugyanígy tett Belluš és Videlka. Három orosz játékossal akartak erősíteni, kettő lett belőle, Igor Magogin és Mihail Kuklev együtt több mint 700 KHL-meccsen játszottak. A harmadik orosz, Andrej Pervisin lehetett volna a legnagyobb fogás, de a kétszeres Gagarin Kupa-győztes annyira felkészületlenül érkezett a csapathoz, hogy pillanatok alatt kiadták az útját. A hazaiak közül a szintén új szerzemény Radovan Pulis lehet a vezető személyiségek egyike, eddigi állomáshelyein általában nagyon eredményesen játszott, és ha ebből Gyetván is megőriz valamit, segítségére lesz a csapatnak.

Az új szezon győzelmekkel indult a Detva számára, 5-4-re nyertek Zsolnán, majd otthon 4-0-ra a juniorválogatott ellen. Azóta azonban három vesztes meccset játszottak, a kassaiaktól 3, a zólyomiaktól 5 góllal kaptak ki, majd legutóbb a Liptó is elvitt 3 pontot egy szoros meccs végén. A DVTK Jegesmedvék feladata tehát az lesz vasárnap délután, hogy e rossz széria folytatására kényszerítse tabellaszomszéd vendéglátóját: a két csapat egyelőre a 8. és a 9. helyet foglalja el a rangsorban. Az összecsapás 17:30-kor kezdődik, a Huste Tv oldalán lesz online követhető.

mis_o20

fotó: Teszárovics Zsuzsa/JKB

HC 07 Detva–DVTK Jegesmedvék 5-2

   

A miskolciak Gyetvára látogattak, és bár játékban nem, helyzetkihasználásban nagy volt a különbség a két csapat között.

Óvatosan kezdtek a csapatok, az első percekben közepes tempó mellett főként mezőnyjáték folyt a jégen. A 4. percben egy gyors hazai támadást a rosszul helyezkedő játékvezető akasztott meg, majd az első komolyabb lövést fogta Duschek. Nem sokkal később jött az első gyetvai előny, amelyben először Galanisz veszélyeztetett, de nem talált be. Ezt követően a hazaiak kihagytak egy üres kapus helyzetet, de egy másodperccel a büntetés lejárta előtt gólt lőttek: Pulis egy kipattanót ütött be elég zavartalanul (1-0). Csendesen teltek a percek, a hazaiak támadtak-lőttek többet, de ezekben nem volt igazán nagy veszély. Sok hibával játszottak a csapatok mindkét oldalon, rossz passzok, korongkezelések akasztották meg a rohamokat. A 14. percben Kulmala lőhetett üresen a támadóharmad közepéről, de Riecicky bravúrosan nyomta oldalra a korongot a mamutjával. A 16. percben egyenlítettek a Jegesmedvék. A buli után Pancéhoz került a korong, elhúzta a kapus mellett, majd az üresen maradt hálóba passzolt (1-1). A 17. percben fújták be az első miskolci emberelőnyt, amelyet gólra váltottak a vendégek: Milam maradt egyedül a kapu előtt, húzott két cselt, majd Riecicky lábai között lőtt a hálóba (1-2).

A második harmad gyetvai fórral indult, ismét volt egy üres kapus helyzetük, de ezt is elpuskázták, utána pedig már nem alakítottak ki veszélyes lehetőséget. Rögtön ezt követően a Jegesmedvék lehettek egy emberrel többen két percig, de nem tudtak módosítani az álláson. Pár perccel később a miskolciak hosszabb időre beszorították a házigazdákat a saját harmadukba, voltak helyzeteik, de egyiket sem tudták gólra váltani. A 30. percben Pulis léphetett ki egyedül, közeli lövését védte Duschek. Egy perc múlva egálra hozták az állást a hazaiak: a bizonytalankodó miskolci védőtől elvették a korongot a támadók, Mily adott középre, Daloga pedig kapásból vágta a pakkot a kapuba (2-2). A gól felpörgette a Gyetvát, ismét ők töltöttek több időt a támadó harmadban, Duscheknek akadt munkája bőven. A harmad a vártnál bő három perccel hamarabb ért véget, mert egy ütközés során a félpályánál lévő plexi széttört, így a javítás miatt az öltözőbe rendelték a csapatokat a játékvezetők.

A 38. percben a Gyetva elcserélte magát, de az emberhátrányt kivédekezték. A harmadik játékrész eleje egy elpazarolt gyetvai emberelőnyt hozott. Öt az öt ellen játékban nem volt különbség a két csapat között, dolgoztak ki helyzetet itt is, ott is, igaz, ki is hagyták azokat. A 47. percben Somogyi lövését hárította nagy bravúrral a szlovák kapus, az ellentámadásból pedig visszavette a vezetést a Detva: Fekiac kék vonalas lövése akadt be a rövid sarokba (3-2). A miskolciak kivédekezték a következő hazai emberelőnyt, ezután ismét kiegyenlített játék következett. Újabb szlovák játékos ült ki a büntetőpadra, de ez a két perc sem hozott változást. Az 57. percben rövid idő alatt két nagy lehetőséget puskáztak el a hazaiak, illetve hárított Duschek. Az utolsó két percre emberhátrányba kerültek a Jegesmedvék, Glen Hanlon időt kért. A fórt gyorsan gólra cserélték a hazaiak, miután Gaspar egyedül vihette be a korongot a támadóharmadba, és a rövid sarokba bombázott (4-2). A Jegesmedvék edzője ennek ellenére levitte kapusát a hátralévő bő egy percre, de ebből is a Gyetva lőtt gólt, Pulis a miskolci kapu előtt tornyosuló emberhegy egyik résén át lőtt a hálóba (5-2).

dvtk2018-mis-tzs

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Extraliga, 2018. szept. 23., vasárnap.
Riecicky: 91,7%
K
Duschek: 87,5%
Kuklev, Chovan Martin, Scurko, Murcek, Pulis
1
Crawford, Kiss, Harrison, Loiseau, Vas
Hrasko, Chovan Matus, Daloga, Magogin, Zilka
2
Szirányi, Slovák, Pance, Kulmala, Somogyi
Sladok, Simon, Tibensky, Gaspar, Mily
3
Láda, Milam, Ritó, Galanisz, Magosi
Fekiac F., Jendrol D., Valent, Surovy, Fekiac V.
4
Vojtkó, Rusk, Vincze
Josef Turek
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:02 DTV PP Scurko Murcek Pulis
1-1 15:46 MIS Pance Kulmala
1-2 17:17 MIS PP Milam Pance Vas
2-2 30:56 DTV Daloga Mily
3-2 46:56 DTV Fekiac F. Fekiac V.
4-2 58:44 DTV PP Gaspar Pulis Sladok
5-2 59:39 DTV Chovan Matus Pulis Chovan Martin
40 Kapura lövések száma 24
8 Kiállításpercek 20

A szlovák medvék legyőzték a magyar medvéket

 

Ezzel a címmel tette ki a Huste Tv a HC 07 Detva–DVTK Jegesmedvék Extraliga-mérkőzés összefoglalóját.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 3-2VÉGE
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum