A miskolci botránynak nem szabad megismétlődnie

   

A mi sportunkból nem lesz háború ? magyarok és szlovákok, szövetségek, klubok és játékosok maximálisan egyetértenek ebben.

Hatalmas hullámokat vetett a magyar és a szlovák jégkorongsportban a péntek esti miskolci gigabotrány. Mint ismert, zólyomi ?szurkolók? egy csoportja a DVTK Jegesmedvék?HKM Zvolen Extraliga-mérkőzésen verekedést kezdeményezett a biztonságiakkal, majd a kordonokat áttörve megtámadták a hazai drukkereket ? nőket, gyerekeket, idősebbeket is ?, közülük sokakat bántalmaztak, ütöttek-rúgtak, többen megsérültek. A rendőrség meccs közben kiürítette a vendégszektort, néhány embert őrizetbe vettek. A HKM Zvolen vezetőedzője közvetlenül a lefújás után elnézést kért, a DVTK pedig közleményt adott ki, amelyben a zólyomi szervezett szurkolói csoportok felelősségét firtatta, illetve azt a kérést intézte saját híveihez, hogy vasárnap, szeptember 23-án ne utazzanak el Gyetvára, elkerülendő a konfliktusok folytatódását.

A helyzet azonban a mai nap folyamán a konszolidáció felé mozdult el. Több érintett is megnyilvánult. Köztük a DVTK Jegesmedvék és külön a csapatkapitány Magosi Bálint az egyik oldalról, a HC Detva és a HKM Zvolen a másikról, valamint közös nyilatkozatot adott ki a Magyar Jégkorong Szövetség, a Szlovák Jégkorong Szövetség, illetve a Tipsport Extraligát működtető Pro-Hokej igazgatója. Összeállításunkban részletesen ismertetjük a fejleményeket.

Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk a rendezvényeinken

A szlovák?magyar közös közlemény, amelyet magyar részről Such György MJSZ-elnök és Sipos Levente főtitkár, szlovák részről Martin Kohut SZLH-elnök, Miroslav Valíček főtitkár és Richard Lintner, a Tipsport Liga igazgatója jegyez, így hangzik:

A Szlovák és a Magyar Jégkorongszövetség, a Tipsport Liga vezetése és a bajnokságban részt vevő valamennyi klub egyöntetűen és mélységesen elítéli a Miskolci Jégcsarnokban a DVTK Jegesmedvék?HKM Zvolen mérkőzésen a lelátón történteket. Olyan cselekményeknek, amelyeket a magukat vendégszurkolóknak hazudó huligánok kezdeményeztek és elkövettek, nincs helyük a jégkorongcsarnokokban és azok környékén sem. Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk rendezvényeinken. A továbbiakban is mindent megteszünk közösen annak érdekében, hogy a Tipsport Liga mérkőzésein felhőtlenül és háborítatlanul szórakozhassanak és biztassák kedvenc csapatukat az igazi szurkolók, függetlenül nemzeti és klubhovatartozásuktól, a szlovák?magyar barátság és együttműködés jegyében. A mi sportunk nem háború. A mi sportunk fesztivál.

A Zólyom zéró toleranciát hirdet az erőszakkal és a diszkriminációval szemben

A HKM Zvolen vezetői is rendkívüli ülést tartottak szombaton, melyet követően az alábbi közleményt adták ki:

A miskolci szurkolói kirándulást egy olyan csoport szervezte, amely nem a klub hivatalos szurkolói klubja. Klubunk határozottan elítéli ennek a csoportnak a huligán viselkedését és a rendbontást, amely szégyent hoz nemcsak egyesületünkre, hanem a tisztességes szlovák szurkolókra is. Elnézést kérünk a miskolci szurkolóktól, és mindenkit szeretnénk biztosítani arról, hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket ezekből az eseményekből, és megszigorítjuk a belépés feltételeit a hasonló személyek számára a HKM Zvolen által szervezett eseményekre, mivel a klub zéró toleranciát hirdet az erőszakkal és a diszkriminációval szemben. Készek vagyunk együttműködni a magyar hatóságokkal, hogy segítsünk teljes mértékben kivizsgálni és megbüntetni ezt az agresszív cselekedetet. Ezzel egy időben lépéseket teszünk azért, hogy megakadályozzuk az incidens kezdeményezőinek belépését a zólyomi jégcsarnokba. Ameddig a teljes vizsgálat le nem zajlik, megtiltjuk a teljes csoport belépését a zólyomi jégcsarnokba, már a következő, Érsekújvár elleni mérkőzéssel kezdődően.

Nagyon sajnáljuk, hogy az utóbbi időben ígéretesen fejlődő kapcsolat a klubunk és ezen szurkolói csoportok között súlyos törést szenvedett. Ezért kénytelenek voltunk azonnali lépéseket tenni, amelyekről egyhangúlag döntöttünk. Az elkövetők, akik közül többen nem is zólyomiak, rossz fényt vetettek nemcsak a klubunkra, hanem a városunkra és a szlovák hokiszurkolókra összességében.

A játékosok is egyhangúlag nyilatkoztak mélységes csalódottságukról:

Mi, játékosok, elítéljük “szurkolóink” cselekedetét, akik legutóbb Miskolcon megjelentek. Szeretnénk elnézést kérni a miskolci szurkolóktól a kellemetlen incidens miatt. Kijelentjük, hogy erre a fajta “támogatásra” semmiféle szükségünk nincs. Ahogy mi is megpróbálunk a jégen a fair play szellemében játszani, ugyanezt várjuk el szurkolóinktól is a lelátókon. A jégkorong sport, amelyet az emberekért játszunk, hogy összehozzuk őket, örömet okozzunk nekik, és nem azért, hogy a gyűlölet és az erőszak forrása legyen.

A HKM Zvolen nevében Dušan Mráz elnök, Ľubomír Škrečko és Ladislav Čierny elnökségi tagok, Vlastimil Plavucha sportmenedzser, Miroslav Brumerčík marketing és PR-menedzser, a játékosok nevében Michal Chovan, Milan Kytnár és Rastislav Špirko írta alá a dokumentumot.

Hisszük, hogy együtt csodálatos hokihangulatot tudunk teremteni

Megnyilvánultak a DVTK Jegesmedvék is, mondván, a pénteki eseményeket és a klub közleményét követően a gyetvai csapat felvette velük a kapcsolatot, és végül közösen arra jutott a két egyesület, hogy az erőszak nem győzhet, ezért nyitva lesz a vendégszektor a vasárnapi Extraliga-mérkőzésen. A gyetvaiak levelét is nyilvánosságra hozták:

Meghívás a miskolci szurkolók számára Gyetvára!

A HC 07 Detvát mélységesen elszomorítják azok az eseményeket, amelyek a DVTK Jegesmedvék?HKM Zvolen mérkőzésen történtek. Ez a fajta viselkedés teljesen értelmetlen bármilyen sporteseményen, és semmi keresni valója a jégcsarnokokban vagy bárhol máshol. Nagyon elszomorított bennünket a DVTK Jegesmedvék  közleménye, amelyben arra kérik a szurkolókat, hogy ne utazzanak Gyetvára, mert féltik biztonságukat és testi épségüket Zólyom közelsége miatt.

Ezért szeretnénk meghívni minden szurkolót a meccsre, amelyen először üdvözölhetjük a miskolci csapatot Gyetván. Mi mindenkit biztosítunk arról, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy biztonságban érezzék magukat. Bármi is legyen a szándék, nem engedünk zólyomi vagy bármilyen ellenséges csoportot a stadion közelébe, akik fenyegetést jelenthetnek. Mindent megteszünk a biztonság érdekében, nemcsak a csarnokon belül, azon kívül is.

A mi csapatunknak jó szurkolóik vannak, akik a jégkorong miatt járnak a csarnokba, és nem a sporthoz nem köthető konfliktusok miatt. Fogadják el meghívásunkat Gyetvára, ahol örömmel fogadunk mindenkit ebben a csodálatosan szép szlovákiai régióban, a Polyána lábánál. Hisszük, hogy együtt csodálatos hokihangulatot tudunk teremteni!

Ne szervezzetek semmilyen bosszút, revansot!

Végezetül álljon itt Magosi Bálint csapatkapitány miskolci szurkolókhoz írott levele is:

Végtelenül elszomorítóak és dühítőek voltak a tegnapi meccs eseményei, amik nem jégkorongmeccsre, de véleményünk szerint semmilyen sporteseményre sem valók. Jobbulást szeretnénk kívánni minden olyan szurkolónak, aki testileg vagy lelkileg sérülést szenvedett. Borzalmas volt a jégről is végigkövetni az eseményeket, arról nem beszélve, hogy a mi barátnőink, feleségeink, gyermekeink is a lelátón ültek.

Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, akik ennek ellenére a végsőkig buzdítottak minket. És szeretnénk megkérni titeket, hogy ne szervezzetek semmilyen bosszút, revansot! Mutassunk mi példát, hogy miről szól ez a sport! Továbbá keressük azokat a gyerekeket, akiket lelkileg annyira megviselt volna ez az esemény, hogy félnek jégkorongmeccsre járni. Nekik szeretnénk valami olyan élményt biztosítani, ami által jó érzés marad bennük a sport iránt. Köszönettel: a DVTK Jegesmedvék játékosai.

miskolc

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum