Első hárompontos sikerére hajt a Fradi

   

Fodor Szabolcs csapatának vendége az eltiltások következtében alaposan megrendült védelemmel felálló Dunaújváros lesz.

A pénteki Erste Liga-forduló rangadójának a DAB ferencvárosi fellépése ígérkezik. Mindkét csapat négy mérkőzésen van túl, a dunaújvárosiaknak 9 pontjuk van, az FTC-Telekomnak 6. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a zöld-fehéreknek jóval keményebb ellenfelek jutottak. Míg a DAB csak a Brassóval és az UTE-val játszott az élmezőnyhöz tartozók közül – előbbit legyőzte, utóbbitól kikapott –, addig a Fradi rögtön négy kemény meccsel kezdte a ligát. Elsőként a Debrecent győzték le büntetőkkel a zöld-fehérek, majd Újpesten kaptak ki hosszabbításban, amit egy csíkszeredai rávezetéses vereség, végül egy gyergyói hosszabbításos siker követett. Így aztán bármilyen meglepő: eddig egyetlen meccsük sem ért véget rendes játékidőben. A csapat szekerét az első két sor húzta eddig: Tóth Adrián, Nagy Gergő, Pavuk Attila, illetve a légiósok közül Braden Walls, Brett Switzer és Leo Fitzgerald összesen 21 pontot hozott össze.

A DAB-nak nem lesz egyszerű dolga Pesterzsébeten, és főként a védelem miatt nem. Mestyán István válla megsérült Garrett Clarke-kal való találkozását követően a Brassó-meccsen, Hrubyt azután tiltották el két meccsre, hogy brutálisan vett elégtételt Clarke nem kevésbé brutális szabálytalansága miatt. Ráadásul Léránt René is kapott egy meccset a Cody Carlsonnal való csetepatéért. Mindez érzékeny veszteség a csapat számára, amelynek így négy tapasztalt és három juniorkorú hátvédje maradt, hogy útját állják az ellenfél rohamainak. Ez annál is fontosabb lesz, mivel legutóbbi idegenbeli meccsükön több könnyű gólt is engedtek.

Antti Karhula vezetőedző is erre igyekezett helyezni a hangsúlyt meccs előtti nyilatkozatában: „Nagyon nehéz meccsre számítok egy nagyon kellemetlen ellenfél ellen. Felkészültebbnek kell lennünk, mint a legutóbbi idegenbeli mérkőzésünkkor. Igyekszünk minél többet videózni, megnézni a Ferencváros eddigi meccseit, hogy legalább körülbelüli képünk legyen arról, mi vár ránk. Bár a szezonnak ebben a szakaszában sokkal fontosabb, hogy a saját játékunkat fejlesszük, és magunkkal foglalkozzunk. Talán mondanom sem kell, de mindenkitől száz százalékot várok.”

“Nem volt könnyő a szezonkezdés a számunkra – mondta blogunknak Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője. – Négyből négyszer olyan meccset vívtunk, amely minden ellenfelünk számára a szezon első találkozója volt. Ráadásul háromszor idegenben játszottunk, kizárólag a mezőny erősebbnek tartott csapataival. Ehhez képest az, hogy rendre szereztünk pontot, nem rossz. Ezúttal viszont szeretnénk megszerezni az első hárompontos győzelmünket is a szintén nagyon erős Dunaújváros ellen. Sajnos úgy néz ki, még mindig nem számíthatunk Dósa Krisztiánra és Myles Fitzgeraldra. Legutóbb Gyergyóban már kezdett összeállni a védekezés és a támadás is egységes egésszé, de még mindig csiszoljuk a játékunkat.”

A mérkőzésen köszönteni fogják a Ferencváros múlt hét végén Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett női csapatának tagjait, illetve kizárólag a találkozó előtt és alatt elővételben vásárolhatnak belépőt a zöld-fehér szurkolók a vasárnapi újabb idegenbeli hokiderbire.

fradi

fotó: FTC Jégkorong-facebook

FTC-Telekom–DAB 3-2

   

A dunaújvárosiak későn hajráztak. Hardi Richárd visszatért a jégre.

A Ferencváros jól indította a DAB elleni mérkőzést: a 7. percben Anssi Rantanen emberelőnyös góljával magához ragadta az előnyt, aztán négy és fél perccel később Tóth Renátó is betalált a zöld-fehérek korábbi kapusának, Peter Sevelának. A második harmad elején Leo Fitzgerald révén már 3-0-ra vezetett az FTC. A meccs utolsó tíz percében felzárkóztak a dunaújvárosiak, Azari Zsolt az 52. percben megszerezte a becsületgólt, majd 24 másodperccel a vége előtt Henrich Jaborník egy emberhátrányos találattal visszahozta az Acélbikák reményeit. A vendégek időt kértek, hiába, nem jött össze az egyenlítés.

Az FTC-Telekom 3-2-re győzött, az idei szezonban először ért véget meccse 60 perc alatt. A zöld-fehérek a sikerükkel ugyanúgy 9 pontosak, mint a DAB. A dunaújvárosiakra vasárnap a Gyergyói HK vár, míg a ferencvárosiak az UTE otthonában játszanak rangadót.

A mérkőzésen jégre lépett a betegségéből felépült Hardi Richárd, a 25 éves jégkorongozó több mint másfél év, 2017. február 26-a után játszott újra bajnoki találkozót.

Így szeretnénk játszani az egész szezonban

   

Így látták a vezetőedzők az FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzést.

Fodor Szabolcs, FTC: “Sokat korcsolyáztunk, jól küzdöttünk, ez is volt a tervünk, így szeretnénk játszani az egész szezonban. Szerencsére az elején gyorsan és hatékonyan értékesítettük a helyzeteinket, uraltuk a játékot. Ha sikerült volna még egy pár nagy helyzetet belőni, nem lett volna ennyire izgalmas a vége. De hűek maradtunk eddigi hagyományainkhoz, és izgalmassá tettük… Nagyon örülünk, hogy ennek ellenére ezúttal meglett az első hárompontos győzelem, ami igazából háromszor három pont, hiszen a Visegrád Kupába és a Magyar Kupába is beleszámított a találkozó. Le a kalappal a srácok előtt, nagyon nagyot melóztak. Ha egy picit a helyzetkihasználáson tudunk még javítani, akkor a végén nekem sem gyarapodnak majd az ősz hajszálaim.”

Antti Karhula, DAB: „Be kell vallanom, ma jobb volt nálunk az ellenfél. Gyorsabbak voltak, végig egy-két lépéssel mögöttük jártunk. 3-0 után még nagyobb is lehetett volna a különbség, szerencsénk volt, hogy egyáltalán vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Nem tudom, hogy mi lehet az oka ennek, a legutóbbi meccsünk nagyon rendben volt, idegenben viszont már előtte sem ment. Ennek meg kell találnunk a megoldását, ettől függetlenül a Fradi nagyon jó volt ma, és megérdemelten szerezte meg mindhárom pontot”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 375 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Soltész, Kis-király.
Arany: 94,7% (Pleszkán)
K
Sevela: 93,3% (Garbacz)
Rantanen, Hegyi, Tóth A., Nagy G., Pavuk
1
Erdélyi, Jaborník, Nagy M., Turtiainen, Uski
Jászai, Karmeniemi, Fitzgerald L., Switzer, Walls
2
Franssila, Szabó, Azari, Iossafov, Westerling
Boros, Sarcia, Tóth Gergő, Roczanov, Rafaj
3
Lencsés, Németh, Barna, Török, Tóth Gergely
Lengyel, Hardi, Farkas, Tóth Renátó, Tóth Richárd
4
Makovics, Pinczés O.
Fodor Szabolcs
E
Antti Karhula, Eerme Mart
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:02 FTC PP Rantanen Fitzgerald L. Nagy G.
2-0 10:29 FTC Tóth Renátó Tóth Richárd Farkas
3-0 24:09 FTC Fitzgerald L. Walls Switzer
3-1 51:17 DAB Azari Iossafov Westerling
3-2 59:36 DAB SH Jaborník Turtiainen Franssila
45 Kapura lövések száma 38
4 Kiállításpercek 8

Az FTC-Telekom–DAB góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum