Arra kérik a szurkolókat, hogy ne menjenek Gyetvára

   

Fontos közleményt adott ki a DVTK a péntek esti Jegesmedvék?HKM Zvolen mérkőzésen történtek miatt.

Mint arról tudósításunkban is beszámoltunk a maga helyén, rendbontás tört ki a miskolci Extraliga-találkozó alatt péntek este. Zólyomi huligánok a kordont áttörve ütni-verni kezdték a békés miskolci szurkolókat, többeknek sérüléseket okozva. Az események miatt a találkozó után elnézést kért a meccset egyébként 5-0-ra megnyerő HKM Zvolen vezetőedzője.

Késő este közleményt jelentetett meg a csapat honlapján a DVTK, amelyben ez áll:

?A mérkőzést megelőzően a két klub egyeztetett a Miskolcra érkező szurkolók számáról és azok habitusáról. A zólyomi szervezett szurkolói csoportok az előzetes megállapodást felrúgva több másik klub ultra és huligán tagjaival érkeztek Miskolcra, amelyek valószínűsíthetően tervezett rendbontást hajtottak végre. Az események után több vendégszurkolót a rendőrség előállított, ellenük eljárást indított.

Klubunk és a zólyomi klub végtelenül sajnálja és elítéli az eseményeket, amelyek teljesen idegenek a jégcsarnokok világától, és amelyeknek semmi közük a sporthoz és ahhoz a közreműködéshez, amivel a Tipsort Liga csapatai nekiláttak a szezonnak. Klubunk mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló események a jövőben ne következhessenek be sem Miskolcon, sem pedig az idegenben lejátszott mérkőzéseken.

Ezért arra a nehéz elhatározásra jutottunk, hogy megkérjük tisztelt szurkolóinkat, hogy ne utazzanak el a Detva elleni vasárnapi mérkőzésre. A Zólyom mellett található településen nagy esély mutatkozna arra, hogy ezek az események tovább folytatódjanak. Így a Detva vezetését is arra fogjuk kérni, hogy ne értékesítsenek vendégbelépőket a mérkőzésre.

Kérjük továbbá mindazokat, akik megsérültek az eseményekbe,n vagy használható videófelvételekkel rendelkeznek, lépjenek kapcsolatba velünk az alábbi e-mail címeken: cseke.gabor@dvtk.eu vagy a nagy.adam@dvtk.eu.?

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum