Látványos és eredményes játékot ígér a DVTK

   

Extra feledat következik a Jegesmedvék számára az Extraligában: a szlovák juniorválogatottat fogadják.

“Két nap alatt két bajnoki mérkőzést játszani mindig nehéz feladat, de mi teljes mértékben felkészültünk erre a terhelésre – nyilatkozta Glen Hanlon vezetőedző a klubhonlapnak. – Hazai pályán nem lehet más célunk, mint hogy látványos és eredményes játékot mutassunk a szurkolóinknak.”

Nyerhető mérkőzésről van szó, de semmiképpen sem könnyűről. A szlovák juniorválogatott a 2007/08-as idény óta játszik az Extraligában, és a 2015/16-os idény óta ezzel párhuzamosan az 1. Ligában is. A jelenleg Ernest Bokros vezetésével versenyző csapat ellen általában győzni szoktak a klubcsapatok, de olyan még sosem fordult elő, hogy valakit meg ne vicceltek volna a fiatalok – ezért érdemes komolyan venni őket. Jan Filc javasolta egykor, hogy a juniorválogatott a szezon első felében minden élvonalbeli csapattal játsszon mérkőzéseket, elsősorban azért, mert ők is megrettentek attól, hogy kieshetnek a junior-világbajnokság elitjéből, amit a cseheknek például ifiben át is kellett élniük egy alkalommal.

A HK Orange U20-ból várhatóan csak kevesen kerülnek be a világbajnoki csapatba, mert sok a külföldön játszó fiatal szlovák játékos, és jó részük jobb az ebben a csapatban játszóknál. Viszont ez nagy küzdelemre készteti a fiatalokat, így a lazsálás szóba sem jöhet ellenük, hajtani kell az első perctől az utolsóig. A kevés rutinosabb hokis egyike Milos Fafrak, aki máris vezeti a házi góllövőlistát az Extraliga-meccseken.

A  HK Orange U20 négy találkozón van túl az Extraligában, kettőn az 1. Ligában. Eddig 5 vereség és 1 győzelem a mérleg. Az Extraligában kétszer 4, kétszer 2 góllal kaptak ki, az 1. ligások közül a több extraligásnál is erősebbnek tartott Martin 5 góllal nyert, viszont a meccseit idén Zólyomban játszó Presovot 5-1-re legyőzték.

A felkészülési időszakban magyar csapattal is találkoztak a szlovák juniorok. A DEAC augusztus közepén a Torax Kupa helyosztóján kapta ellenfélül a fiatalokat, és 1-4-es vereséget szenvedett, ez is mutatja, hogy nem szabad őket fél vállról venni. Már csak azért sem, mert bár az Orange U20-szal kevesebbszer csapnak össze a klubcsapatok, az eredmény ugyanúgy számít, mint bármelyik másik mérkőzésé. A csapatok 18:30-kor kezdenek Miskolcon.

magosi

fotó: Teszárovics Zsuzsa/JKB

DVTK Jegesmedvék–Orange 20 8-4

   

A Jegesmedvék nagyarányú győzelmet arattak a sokáig remekül küzdő szlovák U20-as válogatott ellen.

A szlovák U20-as válogatott volt a DVTK Jegesmedvék ellenfele szerdán este. A mérkőzés mezőnyjátékkal indult, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A vendégek egyáltalán nem voltak megilletődve, bátran támadtak, és az első komoly lehetőséget ők hagyták ki az 5. percben, amikor pár másodperc leforgása alatt Adorjánnak három közeli lövést is védenie kellett. A 8. percben beszorultak a harmadukba a szlovák fiatalok, Pavlickonak sorban kellett hárítania a süvítő bombákat. Egy perccel később Fafrák ugorhatott ki szólóban, de próbálkozását Adorján védett. Jó iramban pörgött a meccs, kevés volt a játékmegszakítás, az Orange pedig bírta a tempót. A Jegesmedvék egyre veszélyesebben támadtak, a szlovák kapus azonban kifejezetten jól védett. A 15. percben tört meg a jég, megszerezték a vezetést a hazaiak: Pance kerülte meg a kaput, megpróbálta behúzni a korongot, ám az a kapus mamutjáról középre pattant, Harrison pedig közelről nem hibázott (1-0). Két perc múlva válaszoltak a szlovák fiatalok: a kapu elé üresen érkező Fafrák a hátsó palánktól érkező passzt lőtt kapásból a bal sarokba (1-1). A gól után szinte azonnal emberelőnybe kerültek a házigazdák, de nem tudtak vele élni.

A második harmadot ugyanott folytatták a felek, ahol 17 perccel korábban abbahagyták. Gyors ide-oda játék folyt a jégen, mindkét oldalon helyzetekkel és szép védésekkel. A 23. percben Urbanek maradt a jégen, miután közelről belenézett egy lövésbe, majd vérző szájjal hagyta el a pályát. A következő percben elcserélték magukat a miskolciak, így jöhetett az első szlovák előny, ám ezt a Jegesmedvék fordították a javukra. Magosi szerzett korongot a saját harmadában, végigvitte a pályán, majd kilőtte a hosszú sarkot (2-1). A 26. percben növelték előnyüket a Jegesmedvék: Kulmala vitte a korongot a kapu felé, majd egy ügyes mozdulattal húzta be a pakkot a gólvonal mögé a rosszul helyezkedő hálóőr mellett (3-1). Három perccel később ismét betaláltak a narancsosok: emberelőnyben Kollár a támadó harmad bedobópontjáról lőtte ki a rövid felső sarkot (3-2). Enyhe fölényt harcoltak ki a házigazdák és ez a 34. percben újabb gólt eredményezett: Láda lövése átcsorgott a kapuson, Milam eszmélt a leggyorsabban, és pár centiről bekotorta a pakkot a hálóba (4-2). Három percet kellett várni az újabb miskolci gólra: Galanisz a hátsó palán mellől korcsolyázott a kapu elé, majd visszafordulva, fonákkal emelt a hosszú sarokba (5-2). A szlovák fiatalok egy pillanatra sem adták fel, másfél perccel a vége előtt gyönyörű támadást vittek végig a pályán, és csak Adorján bravúrja akadályozta meg a gólt. Már egy perc sem maradt a lefújásig, amikor kettős előnybe került az Orange, és gólra is váltották azt, miután Fafrák a palánk közeléből a feladott korongot kegyetlen erővel, kapásból vágta a rövid felső sarokba (5-3).

A harmadik játékrész áthúzódó szlovák előnnyel indult, de veszélytelenül telt el. Két perc elteltével az egyik védő a kapu elől kiakarta ütni a korongot, de azt pont Somogyi ütőjére küldte, aki egyből az üresen maradt hálóba emelt (6-3). A 44. percben emberelőnyben Pance talált be az alapvonalról (7-3). Két perc múlva Loiseau három védő között vitte el a korongot, kicselezte a kapust is és a gólvonal mögé csúsztatta a pakkot (8-3). A gól után az Orange kapust cserélt, Kostelny állt a háló elé. Az utolsó percekre a vendégcsapat elfáradt, teljesen beszorultak a saját harmadukba, ahonnan csak egy emberelőny erejéig tudtak kiszabadulni. Két és fél perccel a meccs vége előtt egy gyors szlovák kontra végén Kollár csúsztatta a korongot a kapuba Adorján lábai között (8-4).

miso20-201809

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

Ahogy ment a meccs, a Miskolc úgy lett egyre jobb

   

Vezetőedzői nyilatkozatok a 8-4-es DVTK Jegesmedvék–HK Orange 20 mérkőzés után.

Glen Hanlon: “Ellenfelünk keményen és jól küzdött, különösen az első harmadban nehezítették meg a dolgunkat. Utána viszont már sorban lőttük a gólokat, és eldöntöttük a mérkőzés sorsát.”

Ernest Bokros: “Jól kezdtünk, az első harmadban kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk. Ahogy haladt előre a meccs, a Miskolc úgy lett egyre jobb. Sokat hibáztunk a kapunk előtt, és ezt az ellenfél gólokkal büntette. Edzői szempontból nagyon hasznosak az ilyen mérkőzések, a fiataljainknak szükségük van a kemény küzdelemre.”

Extraliga, 2018. szept. 19., szerda.
Adorján: 83,3%
K
Pavlicko: 77,8% (Kostelny: 100%)
Crawford, Láda, Miskolczi, Loiseau, Magosi
1
Stefanka, Svec, Urbanek, Kollár, Fafrak
Szirányi, Vojtkó, Pance, Kulmala, Somogyi
2
Manak, Golian, Dzugan, Köver, Slavik
Rusk, Milam, Harrison, Vas, Vincze
3
Boldizár, Kupec, Lunter, Giertl, Havrila
Kiss, Ritó, Galanisz
4
Nahalka, Romanak, Svitana, Cenka, Juscák
Glen Hanlon
E
Ernest Bokros
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:16 MIS Harrison Pance Vas
1-1 16:25 O20 Fafrak Juscák
2-1 24:06 MIS SH Magosi
3-1 25:55 MIS Kulmala Pance
3-2 28:03 O20 PP Kollár Urbanek
4-2 33:31 MIS Milam Láda
5-2 36:47 MIS Galanisz Crawford Harrison
5-3 39:54 O20 PP2 Fafrak Slavik Dzugan
6-3 41:56 MIS Somogyi Kulmala Pance
7-3 43:14 MIS PP Pance Milam Vas
8-3 45:26 MIS Loiseau Magosi Milam
8-4 57:27 O20 Kollár Fafrak
38 Kapura lövések száma 24
22 Kiállításpercek 8

A DVTK Jegesmedvék–Orange 20 képekben

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum