Sztárcsatár nélkül nyerne Stanley-t a Nashville

 

Elöl-hátul erős a Predators kerete, évek óta a liga elitjéhez tartoznak, NHL-es szinten kiemelkedő csatáruk azonban egyelőre nincs.

Az nhl.com 31 részes sorozatban mutatta be az NHL-csapatokat a rövidesen kezdődő új szezon előtt, ezek alapján mi is összefoglaljuk olvasóinknak a legfontosabb változásokat, és rövid elemzést adunk arról, hogy kitől mire számíthatunk.

David Poile 20 év szívós munkájával felrakta Nashville-t a hoki térképére. Az NHL-ben 1998 óta versenyez a Predators, Poile a kezdetek óta betölti az általános igazgatói posztot, az ő keze munkája a liga egyik legszerethetőbb csapata. Ebben a legjobb partnere Peter Laviolette vezetőedző, aki 2014-ben érkezett. Előtte két éven keresztül be sem kerültek a rájátszásba, azóta egyszer sem maradtak le róla, kétszer két kört mentek, 2017-ben döntőt játszottak Sidney Crosbyékkal.

A csapat legnagyobb erőssége a védelem. A kapuban Pekka Rinne állja a rohamokat. A világbajnoki ezüstérmes finn kapus 35 évesen lett az NHL egyik legjobbja, mögötte honfitársa, a 23 éves Juuse Saros véd, a kombó hosszú távra megoldás lehet a csapat számára. Saros az idei rájátszásban négy meccsen védett, és elképesztő számokat produkált: 1,05 gólt kapott 60 percenként, hatékonysága 95,2% volt. A kapusok előtt a hátvédek szerepe kulcsfontosságú. A rengeteg világszinten is kiemelkedő képességű bekk feladata nem egyszerűen az ellenfél csatárainak semlegesítése, az olyan játékosok, mint P. K. Subban, Matthias Ekholm, Ryan Ellis, Roman Josi a támadásokból is alaposan kiveszik a részüket. Már az is nagyon ritka, ha egy csapatban két hátvéd eléri az ötvenpontos határt, tavaly erre mindössze a Toronto, a Minnesota és a Nashville volt képes, a Predators azonban kiemelkedik. Sorozatban harmadik éve nekik van a legponterősebb védelmük, az elmúlt szezonban 206 pont érkezett a kék vonalról, az összes 30%-a.

smashville

Ezzel el is érkeztünk a legérdekesebb csapatrészhez, a csatárokhoz. Míg a kapusok és a hátvédek kapcsán az a fő kérdés, hogy tudják-e tartani a saját maguk által diktált tempót, a csatárok esetében elsősorban a fejlődési potenciálról kell beszélni. Ryan Johansen az első sor centereként 15 gólt lőtt és 54 pontot szerzett a tavalyi alapszakaszban, ami ezen a szinten nem túl sok. Igaz, ezzel együtt a védekező munkája szintet lépett, amit alátámaszt az a tény is, hogy bár hét ponttal kevesebbet szerzett, mint egy évvel korábban, plusz/mínusz-mutatója 1-ről 13-ra javult. A második sor közepére szezon közben érkezett Kyle Turris, aki 65 meccsen 42 pontot szerzett. Ez 82 meccsre vetítve nagyjából annyi, mint Johansené. A harmadik sorban Nick Bonino osztogat, aki Pittsburghből érkezett, első nashville-i idényén van túl. Nagy várakozásokkal tekintettek a szereplése elé, ehhez képest 25 pontot ért el, ami karrierje egyik legalacsonyabb száma. Bonino és Turris esetében az optimista forgatókönyv szerint további lendületes fejlődés várható, amint beilleszkednek a Laviolette által kitalált szisztémába. A szurkolók erre számítanak a széleken is, ahol két fiatal svéd, a 24 éves Filip Forsberg és a 25 éves Viktor Arvidsson robbanthatnak. Utóbbi az elmúlt két szezonban 60 gólt és 122 pontot szerzett, Forsberg stabilan hozza a hatvanpontos szezonokat és szerez legalább 26 gólt, sorrendben negyedszer. Első felkészülési mérkőzésükön mesterhármast ért el a Florida ellen.

A csatársort az előttünk álló szezonban Eeli Tolvanen dinamizálhatja. A finn jobbszélső Jevgenyij Kuznyecov rekordját döntötte meg a KHL-ben, 19. születésnapja előtt 49 meccset játszott ott, amelyeken 36 pontig jutott. A Washington orosz centere első idényében 44 meccsen 32 pontot ért el. Tolvanen a szezon végén át is repült az USA-ba, ahol három meccs erejéig testközelből is megtapasztalhatta, mi a különbség az NHL és minden más jégkorong között. Ez feltehetően kellő motivációt adott számára, hogy a nyáron kettőzött erővel készüljön a szeptemberi edzőtáborra, ahol be kell verekednie magát a csapatba. Ugyanez nem sikerült Frederick Gaudreau-nak, aki két évvel ezelőtt ismeretlen emberként érkezett a Stanley Kupa döntőjébe, saját rekesze sem volt az öltözőben, a fináléban viszont háromszor is betalált a későbbi nyertes Pittsburgh ellen. A tavalyi szezon közel sem sikerült ennyire jól neki, 20 meccsen három asszisztot szerzett, az AHL-ben viszont 54 meccsen 43 pontot. Idén újra szerencsét próbálhat.

Mindent összevetve nyáron nem történtek nagy dolgok Nashville-ben, és ez a legjobb hír, ami történhetett. Nagyon erős magot sikerült felépíteni Tennessee-ben, amely évekig versenyképes lesz. Ha a játékosokban rejlő potenciálhoz belső fejlesztéssel sikerül közelebb kerülni, akkor a döntőre is lesz esélyük.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum