Megállítjuk-e 500. meccsén Rafael Rottert?

   

A Vienna Capitals az idén is az EBEL egyik legjobb csapata, de a Fehérvárnak jól szokott menni a jók ellen.

A Medvescak Zagreb 5-2-es legyőzése után ha lehet, még erősebb ellenféllel szemben kell helytállnia vasárnap a Fehérvár AV19-nek, ráadásul idegenben. A Vienna Capitals tavaly több mint egy évtized után ismét megnyerte a bajnokságot, és bár az alapszakaszt az idén is az első helyen, a középszakaszt pedig a másodikon zárta, az elődöntőben kiesett a rájátszásról hajszál híján lemaradó, végül mégis bajnoki címet szerző Bolzanóval szemben. A bécsiek célja újfent a lehető legelőrébb végezni, aminek érdekében egyrészt egyben tartották a csapat magját, másrészt igazoltak még néhány kiváló hokist – mint például Mat Clarkot és Chris DeSousát a Bolzanóból, Kurt Davist a Krefeldfől. A csapat oszlopai azonban az ismert srácok lehetnek, kezdve Jean-Philippe Lamoreaux-val a kapuban (aki 93,2 százalékkal fogott az alapszakaszban, senki sem volt jobb nála, igaz, a playoffban 90% alá zuhant a hatékonysága), folytatva a mezőnyben Holzapfellel, Nödllel vagy a minden fehérvári által kiválóan ismert Rafael Rotterrel.

Utóbbiról külön is említést kell tennünk, a Volán ellen játssza ugyanis 500. meccsét a Capitals színeiben. (Összességében több találkozója van, hiszen tinédzserként még a Salzburgban kezdte pályafutását.) Az EBEL-kapusok réme 11 bécsi szezonnál tart megszakítás nélkül, és eddig 121 gól mellett 301 asszisztot ért el. Rotter már 31 éves, és egyre jobb: a legutóbbi alapszakaszban elképesztő számokat produkált, 54 meccsen 30+41-ig jutott, ezzel pontkirály és MVP is lett.

Dave Cameron vezetőedző szerint a Fehérvár a nyitómeccsen megmutatta, hogy veszélyes csapat, amely ellen az első korongbedobástól kezdve muszáj odafigyelni a legapróbb részletekre is. “Mindig nagyszerű dolog a saját közönségünk előtt, a saját csarnokunkban játszani. Remélem, sokan megtalálják az utat az arénába. A csapat nevében biztosíthatom őket arról, hogy mindent megteszünk, hogy jól érezzék magukat.”

Ehhez persze lesz egy-két szavuk a fehérváriaknak is, akik valóban nagyszerűen teljesítettek pénteken. Nemcsak Kóger Dániel csapatkapitány volt elemében az 5-2-es siker során – aki két fantasztikus gólt is szerzett –, az egész csapat ígéretesen mozgott. Ráadásul ahogyan Hannu Järvenpää vezetőedző megjegyezte, a fegyelmezett védekezésre is szükség volt. Nem lesz ez máshogyan Bécsben sem, sőt: ott alighanem még jobban oda kell figyelniük a volánosoknak arra, hogy mi történik a saját kapujuk előtt.

A csapat hivatalos közösségi oldala Szabó Krisztiánt szólaltatta meg, aki első soros támadóként szerepelt a Zágráb ellen Sofron István és Erdély Csanád társaként, és egy asszisztot is jegyzett: “Mindig jól megy Bécsben a játék nekünk – mondta. – Tudjuk, hogy a Vienna nagyon jó csapat, ezért általában nincsen rajtunk nagy teher, amikor ellenük megyünk. És amikor nincs nagy teher, olyankor mindig nagyon jól játszunk.”

A mérkőzés 17:30 perckor kezdődik Bécsben. A keretnek értelemszerűen nem lesz még tagja a frissiben igazolt Michael Caruso, aki kedden érkezhet meg Székesfehérvárra.

volan

Vienna Capitals–Fehérvár 4-2

   

Hári Jánosék szoros mérkőzést játszottak a Bajnokok Ligája-résztvevő bécsiek otthonában.

A Fehérvár bécsi vendégjátékának első harmada a fegyelmezett védekezésről szólt: az osztrákok hatszor, míg a magyarok ötször találták el a másik kapuját. Ezekből a próbálkozásokból egy gól született, a 12. percben Nissner vezetéshez juttatta a Capitalst. A második harmad elején Luttinen révén egyenlítettek a fehérváriak, aztán a játékrész végén Mac Carruth kétperces büntetést kapott a játék késleltetéséért, a bécsiek kihasználták az emberelőnyt Vause góljával. A záró húsz perc elején 5 a 4 ellen játszhatott a Fehérvár, ám a hazaiaktól Andreas Nödl emberhátrányos gólt szerzett. Az 51. percben Zack Philips előnyös találatával egygólosra csökkent a különbség, de ez kevesebb mint 3 percig tartott, ugyanis Riley Holzapfel belőtte a negyedik bécsi gólt. A végén Carruth lekorcsolyázott, hiába.

A Fehérvár 4-2-es vereséget szenvedett, a magyar EBEL-csapat legközelebb pénteken lép jégre, amikor a Klagenfurtot fogadja.

avsvic-201801

Fotó: Soós Attila

Järvenpää: A játék képe reményteljes volt

 

A Fehérvár AV19 vezetőedzője értékelt a Vienna Capitals elleni 2-4 után a csapat honlapján.

“Elvesztettük a mérkőzést, és bár rosszul hangozhat, de úgy érzem, nem nyújtottunk rossz teljesítményt. A Bécs kiváló formában játszott, nem véletlen, hogy az EBEL-ben és a Bajnokok Ligájában is az élcsapatok közé tartozik. Nem is kérdés, egy vereség sosem jön jól. De a játék képe reményteljes volt, hiszen láttuk, fel tudjuk venni a versenyt a tabella első felébe tartozó csapatok ellen is. A második harmadban különösen sok helyzetet alakítottunk ki, de a befejezés jelenleg nem sikerült, azonban hiszek benne, hogy fog! Két mérkőzés után egy győzelem és egy vereség a mérlegünk. Ezek alapján úgy látom, hogy ha kijavítjuk a védekezésünk apró hibáit, és hasonló mentalitással játszunk a következő mérkőzéseken, a szezon során az ilyen találkozókat meg fogjuk nyerni.”

EBEL, 3700 néző. Játékvezetők: Baluska, Kincses, Nagy, Nemeth.
Lamoureux: 93,3% (Tschrepitsch)
K
Carruth: 84,0% (Kornakker)
Wall, Dorion, Tessier, Holzapfel, Arniel
1
Stipsicz, Tikkanen, Szabó K., Erdély, Sofron
Hackl, Clark, Nödl, Vause, Rotter
2
Harty, Szabó D., Kóger, Hári, Phillips
Davis, Lakos, DeSousa, Nissner, Schneider
3
Láday, Glenn, Kuralt, Luttinen, Koskiranta
Romig, Wukovits, Hartl
4
Sille, Szita, Reisz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:07 VIC Nissner DeSousa
1-1 23:05 FHA Luttinen Kuralt Koskiranta
2-1 35:17 VIC PP Vause Rotter DeSousa
3-1 41:02 VIC SH Nödl Vause
3-2 50:48 FHA PP Phillips Hári Stipsicz
4-2 53:37 VIC Holzapfel Arniel Tessier
25 Kapura lövések száma 30
8 Kiállításpercek 6
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum