Bécsben kapcsolódik be a Brassó az Erste Ligába

   

Nem lesz könnyű dolguk a Vienna Capitals fiataljainak.

Két mérkőzést követően 50%-os teljesítménnyel áll az Erste Liga negyedik helyén a Vienna Capitals farmcsapata. Bár az előkelő helyezésben közrejátszik, hogy lépcsőzetesen kapcsolódnak be a többiek a bajnokságba, mégis: érezhetően magabiztosabb csapat benyomását keltik a bécsi fiatalok, mint az előző idényben. Santeri Heiskanen tanítványai éltek a lehetőséggel, hogy a nyitányon idegenben legyőzzék az újonc Hokiklub Budapestet, majd két szoros harmadot játszottak hazai jégen a Dunaújvárossal. Mivel az utolsó 20 percre összeroppantak, a vége háromgólos vereség lett. “Nem játszottunk jól, nem korcsolyáztunk eleget, nem vettük fel az ellenfél sebességét, sorozatban kaptuk a kiállításokat” – adott tömör analízist a vereség okairól Santeri Heiskanen vezetőedző. Pénteken újabb komoly erőpróba vár rájuk, a rutinos játékosok tömkelegét felvonultató Brassó látogat az Albert Schultz-csarnokba.

Az erdélyi csapat számára ez lesz az Erste Liga nyitánya, de a román bajnokságban már túl vannak öt mérkőzésen. Ebből négynek voltaképpen felvezető szerepe volt, sem a Sapientia U23, sem az évek óta hazátlan Steaua nem jelenthetett komoly akadályt. Nem úgy az Erste Liga-újonc Gyergyói HK, amely egy turbulens mérkőzésen 3-2-re győzött. Arról a meccsről nemcsak a gólokra és a játékra, hanem a meglehetősen labilis idegzetű Garrett Clarke nagyjelenetére is emlékezhetnek a szurkolók. Nincs hírünk arról, hogy Clarke cselekedetéért eltiltást kapott volna Romániában, de akár igen, akár nem, az Erste Ligában elvben akkor is játszhatna. Mindenesetre az egyébként kétségtelenül jó képességekkel megáldott játékos komoly dilemma elé állíthatja a brassói vezetőket, mivel fegyelmezetlenségei a csapatot is hátrányba hozzák. “Nem lehet a büntetőpadról meccset nyerni – nyilatkozta a gyergyói fellépést követően Greg Lindqvist vezetőedző. – Márpedig az első harmadban nem kevesebb, mint 11 percet játszottunk hátrányban. Ez tönkretette a játékunk folyamatosságát, és bármekkora erőfeszítéseket is tettünk, nem tudtunk visszajönni. De van ennek jó oldala is, most már tudjuk, miben kell javulnunk, milyen döntéseket kell meghoznunk a következő meccsekre.”

Mind a két oldalon van tehát min javítani. A Brassó bár esélyesnek számít, nem becsülheti le a bécsieket, mert annak kínos vereség is lehet a vége, miként tavaly elő is fordult Bécsben.

09092018_VICII (Gross)-8de3348f

fotó: Vienna Capitals

“Nem tetszett a játékunk a Dunaújváros ellen – mondta blogunknak Santeri Heiskanen. – Ha szeretnénk, hogy legyen keresnivalónk, akkor vissza kell térnünk a sok korcsolyázáshoz. Fiatal csapatunk van, amelynek az egyik legnagyobb eréye a mozgékonysága. A Brassóban sok tapasztalt játékos van, köztük idősebbek is, őket nagy tempóval és sok mozgással lehet legyőzni. Az első mérkőzésünkön jól működött a speciális játék, a másodikon kevésbé, ebben is kell javulnunk. Pénteken újoncot avatunk, a Vienna Capitals egyik legnagyobb tehetsége, a 16 éves Sebastian Wraneschitz áll a kapuba. Egyelőre nem tudni, hogy az EBEL-csapat igényt tart-e Lukas Piff játékára, ez pénteken délelőtt dől el. Az viszont biztos, hogy tőlük most nem tudunk játékost kapni. Ezúttal Saari mindenképpen marad a mi keretünkben. Szeretném, ha péntek este sokkal elégedetteb lehetnék, mint voltam a keddi mérkőzést követően.”

“Fiatal, hajtós, motivált csapat ellen kezdjük a szezont – mondta Greg Lindqvist. – A bécsiekben egy évvel több tapasztalat van, több és jobb légiós segíti őket. Nem szabad lebecsülni őket. Mivel fiatalok, sok és gyors korcsolyázásra számítok tőlük, ezt csak maximális figyelemmel tudjuk kezelni. Idén biztosan nem lesz olyan, hogy egy csapat heteken át minden mérkőzését megnyeri, a kicsik is fognak meglepetéseket okozni, ahogy már okoztak is. Nyerni megyünk Bécsbe, de nehéz dolgunk lesz.”

Vienna Capitals II–Brassó 1-7

   

A Brassó magabiztosan mutatkozott be az Erste Liga idei kiírásában, miután Bécsben kiütötték a Capitals fiatal csapatát. Jereme Tendler triplázott.

A Vienna Capitals az előző szezonban sok borsot tört a brassói csapat orra alá, hiszen az alapszakasz négy egymás elleni találkozójából háromszor túlóráztak, amelyből egyszer le is győzték a Cenk-aljai gárdát. Ha az erdélyi klub az idén komoly tervekkel vágott neki az Erste Ligának, akkor ehhez hasonló botlásokat nem engedhet meg magának. Alig telt el szűk két perc a meccsből, amikor máris emberhátrányba kerültek a brassóiak, de végül ezt ki tudták védekezni. Többet támadtak a vendégek, ám a bécsi fiatalok maguk segítették az első gólhoz ellenfelüket. Először elcserélték magukat, majd Ranftl ült ki két percre akadályozásért, a kettős előnyt pedig Tendler révén 9 másodperc alatt kihasználták a kék-sárgák (0-1). A játék képe később sem változott, az eredmény viszont igen, a 18. percben az új szerzemény Lidhammar szerezte meg első gólját
az Erste Ligában (2-0). Egy perccel a vége Mihály Árpád és Satmark akaszkodott össze két perc extra pihenőért cserébe.

A második harmadban sem csillapodtak a kedélyek, hiszen bő másfél perc elteltével a brassói Nielsen lökte palánkra ellenfelét, az utána kialakult bunyó miatt pedig a Gyergyóban is nagyot alakító Clark és Schlögl ült ki a büntetőpadra. Három perc múlva a hazai szurkolók örülhettek, hiszen Reyn faragott a hátrányból (1-2). A Brassó továbbra is nyomás alá tudta helyezni ellenfelét, amely újabb gólhoz vezetett, a 36. percben Tendler duplázta meg góljainak számát, és állította vissza a kétgólos különbséget.

A harmadik harmad elején emberhátrányos góllal növelte előnyét a vendég gárda, amikor Lidhammer is duplázott (1-4). A gól megfogta a bécsi fiatalokat, a vendégek pedig nyugodtabban, de továbbra is gólra törően játszottak, nem is eredmény nélkül, a 48. percben ugyanis Zsók talált be (1-5). A harmad felénél a Brassó bő félperc alatt két találattal is megterhelte a Capitals kapuját Tendler és Borisenko révén, így ez már kiütés lett, és végül ez maradt a végeredmény (1-7).

Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 121 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Kedves, Riecken.
Wraneschitz: 83,7% (Zimmermann)
K
Polc: 96,7% (Tőke)
Saari, Piff, Rejn, Hiltunen, Maxa
1
Cescon, Carlson, Gliga, Lidhammar, Tendler
Pelz, Satmark, Kittinger, Ranftl, Schlögl
2
Bors, Clarke, Mihály Á., Nielsen, Tranca
Müller, Wolf, Artner, Hofer, Rohm
3
Boriszenko, Mihály E., Molnár Zs., Péter, Zsók
Bayer, Vendis, Antal
4
Bíró O., Bíró M., Bíró G., Molnár Z.
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:05 BRA PP2 Tendler Lidhammar Clarke
0-2 17:54 BRA Lidhammar Tendler Clarke
1-2 24:34 VIC Rejn Artner Kittinger
1-3 35:06 BRA Tendler Carlson Gliga
1-4 40:45 BRA SH Lidhammar Zsók
1-5 47:45 BRA Zsók Péter Molnár Zs.
1-6 51:52 BRA SH Tendler Gliga
1-7 52:29 BRA Boriszenko Tendler
30 Kapura lövések száma 43
12 Kiállításpercek 24

A Vienna–Brassó mérkőzés góljai

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum