Elvárás az UTE-val szemben a győzelem

   

A Ferencvárossal szemben nehezen kivívott győzelem után elvben könnyebb ellenfél vár a lilákra pénteken.

Nagyon kellemetlen mérkőzés vár az Újpestre péntek este, hiszen a lilák csak veszíthetnek a Hokiklub Budapest ellen. A győzelem ugyanis elvárás. A két csapat játékoskerete között minőségi különbség van, a liláknál a hat légiós mellett négy honosított és több magyar válogatott hokis is játszik, az újonc viszont legfeljebb egysornyi komoly tapasztalattal rendelkező jégkorongozót tud harcba küldeni. Az esélyek érvényesítése és az elvárt győzelem behúzása viszont nem lesz könnyű feladat. A HKB fiataljai csípni, harapni, kaparni fognak, így az első pillanattól az utolsóig oda kell figyelni, mindenkinek 100%-ot kell beleadni újpesti részről is.

“A győzelem a cél – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Ugyanakkor láttuk, hogy a KMH pontot rabolt Fehérvárról, rácáfolva az előzetes várkozásokra. Ez is azt bizonyítja, hogy nem lehet senki ellen sem lazsálni, vagy könnyedén kezdeni egy mérkőzést, mindegyik csapat képes arra, hogy kellemetlen perceket okozzon ellenfeleinek. Senki ellen nem lehet kényelmeskedni, a kicsik közé sorolt csapatoknak is nagyon kellemetlen a játékstílusuk.” A vezetőedző elmondta még, hogy közel teljes csapattal tudják felvenni a küzdelmet. Csányi lesz a kivétel, a csatár belázasodott, nem lehet ott a jégen péntek este.

“Jó csapat ellen játszunk – jelentette ki Dusan Kapusta, az újonc szakvezetője. – Az újpestieket a túlnyomó többség ahhoz a csoporthoz sorolta, akik közül kikerülhet a végső győztes is. Azt várom, hogy sokat dolgozzunk, adjunk ki magunkból mindent. Fehérváron láttuk, hogy ha így teszünk, akkor képesek lehetünk pontot szerezni. Meg szeretnénk ismételni keddi teljesítményünket. Egyetlen változás lesz a keretben, Lakatos Levente eltiltása lejártával visszatér.”

UTE–Hokiklub Budapest 8-0

   

Az újpestiek az örökrangadón elért hosszabbításos siker után kapott gól nélkül győztek a még nyeretlen HKB ellen.

Az UTE az FTC elleni hétfői mérkőzés után négy nappal újabb fővárosi csapat ellen játszott. A lila-fehérek már az első harmadban dűlőre vitték a meccset: a 13. percben 4-0-ra vezettek, sorrendben Szalma, Benk, Sikorcin és Nemes találtak be Kiss Bence kapujába, a második gól kettős, a harmadik szimpla emberelőnyből esett. A középső játékrész egyetlen gólt hozott, Stefishen növelte a hazaiak előnyét. A záró húsz perc első felében újabb újpesti légiósok villantak: Hebar kétszer, Iberer egyszer volt eredményes. Az UTE 8-0-ra diadalmaskodott, Ágoston Olivér 21 védéssel ért el shutoutot. A vendégek kapujában Kissnek sem volt könnyű dolga, 53 lövéssel nézett szembe. A mérkőzés fair játékot hozott, a játékvezetők csak 5 kisbüntetést osztottak ki.

Erste Liga, Megyeri út, 451 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Soltész, Molnár.
Ágoston: 100% (Sila)
K
Kiss B.: 84,9% (Hajek)
Nagy, Iberer, Kocsis, Stefishen, Benk
1
Orbán, Jancsó, Sátek, Egyed, Szappanos
Huba, Szaller, Ropret, Sikorcin, Hebar
2
Csíki, Szopos, Godó, Izsák, Szűcs
Kiss P., Varga, Sági Martin, Nemes, Szalma
3
Lévai, Szécsi, Berendi, Vajda, Németh
Kovács A., Schmál, Kovács S., Horváth Á.
4
Baranyai, Lakatos, Köllő, Horváth B. D., Albert
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:01 UTE Szalma Nemes
2-0 10:05 UTE PP2 Benk Sági Martin Nemes
3-0 10:26 UTE PP Sikorcin Ropret Huba
4-0 12:43 UTE Nemes Sági Martin
5-0 24:41 UTE Stefishen Kocsis Benk
6-0 41:04 UTE Hebar Ropret Sikorcin
7-0 41:49 UTE Hebar Ropret Iberer
8-0 48:58 UTE Iberer
53 Kapura lövések száma 21
4 Kiállításpercek 6

Az UTE–Hokiklub találkozó összefoglalója

 

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum