Erik Karlsson San Joséban folytatja

 

A Sharks négy játékost és négy draftjogot adott a svéd klasszisért.

Véget ért a Karlsson-saga: az Ottawa hosszú hónapok után vevőt talált a csapat kapitányára, az egész liga egyik legkiemelkedőbb játékosára. A belső viszályok és botrányok által sújtott Senatorst a fél liga körbeudvarolta, miután Erik Karlsson kijelentette, hogy nem hosszabbítja meg 2019 nyarán lejáró szerződését. A Senators kényszerhelyzetbe került, mert legjobb játékosát nem akarta elveszíteni jövő nyáron teljesen ingyen, nem akart úgy járni, mint az Islanders Tavaresszel.

Miután kiderültek Karlsson szándékai, lehetséges csapatként képbe került a Tampa, a Vegas, a Dallas, a New York Rangers, néhány napja pedig a Montreal és a New Jersey is. A befutó végül egy olyan gárda lett, amelynek a neve talán egyszer sem hangzott el: a San Jose Sharks. Doug Wilson GM alaposan a zsebébe nyúlt, hogy megszerezze a bekket, összesen négy játékost és négy választási jogot küldött Ottawába. A pakkban három csatár, Chris Tierney, Rudolfs Balcers és Joshua Norris, illetve egy hátvéd, Dylan DeMelo található. Ezenfelül a Sens kapott egy 2019-es vagy 2020-as első körös választást, egy 2019-es második körös lehetőséget, továbbá két meg nem nevezett draftjogot. A San Jose Karlsson mellett kapott még egy farmjátékost is Francis Perron személyében. Ami az üzlet anyagi részét illeti, a védő évi 6,5 millió dolláros pénzét nem volt nehéz kigazdálkodni, mert a kanadai fővárosba küldött kvartett fizetése közel 4,5 millió dollár. A San Jose így befért a plafon alá, sőt Doug Wilsonnak még maradt is mozgástere 1,7 millió dollár értékben.

Karlsson kétszer kapta meg a legjobb védőnek járó Norris-trófeát, és négyszer szavazták be az év kezdőhatosába. 2009-es bemutatkozása óta 627 mérkőzésen 518 pontot szerzett, ami a legtöbb a hátvédek között. Ezen időszak második helyén az a Brent Burns áll, aki most a csapattársa lesz – és akkor még nem beszéltünk a szintén ponterős Vlasic, Braun párosról. Ezzel a négyessel a Sharksé lehet az NHL legjobb és legponterősebb védelme, miáltal a Stanley Kupa egyik legnagyobb esélyesévé is előlépett.

karlsson

Ha a Senators szemszögéből nézzük az üzletet, akkor felemás a kép, de a lehetőségek is meglehetősen korlátozottak voltak, mégpedig két okból is. Egyrészt egy ilyen játékos “igazi” árát csak versenyképes csapatok képesek megfizetni. Ám azok, akik így is esélyesek a kupagyőzelemre, aligha fogják jelentősen megbontani a játékosállományt, még egy akkora klasszisért sem, mint Karlsson. A piaci helyzetet tovább rontja a másik tényező, mely szerint az Ottawa nyilvánvalóan el akarta kerülni, hogy keleti csapatnak el legjobb játékosát, hogy aztán még hosszú évekig megkeserítse a sorsát. A mezőny tehát feleződött, és végül ugyanúgy a Sharks jött ki ebből győztesen, mint a másik ottawai játékos, Mike Hoffmann eladásából. Akkor azonnal túl is adtak a csatáron, aki így Floridába, azaz Keletre került. Ebből okulva a Sens kikötötte, hogy ebben a szezonban Karlsson valamilyen úton-módon egy keleti konferenciához tartozó csapatnál fejezné be a szezont, akkor a Sharks ad neki egy első körös draftjogot. Ezeket a tényezőket figyelembe véve, a kevésbé rossz üzletek közé lehet sorolni ezt a cserét. Chris Tierney egy megbízható harmadik soros center, aki az Ottawában kapni fog egy lehetőséget arra, hogy eggyel feljebb is bizonyítson. Rudols Balcers lett tehetség, aki hazája válogatottjában 21 évesen is 4 gólt és 6 pontot szerzett a világbajnokságon, szolid AHL-es szezonon van túl. Dylan DeMelo jobbkezes hátvéd, 25 éves korára egyelőre a harmadik bekkpárban volt a helye, ám bőven van még ideje fejlődni. Ráadásul így is 20 assziszttal zárta a tavalyi évet. Josh Norris elsőkörös választottja volt a Sharksnak 2017-ben, a szakemberek véleménye szerint stabil center válhat belőle, első soros sosem lesz, de a második elérhető számára, a harmadik szinte biztos, már ha nem hiszi el magáról. A draftjogok egy része feltételes, ráadásul elnézve a Sharks keretét, biztosan nem az első helyekre szólnak.

Mindent összevetve ezt a cserét már akkor elbukta a Senators, amikor Karlsson közölte, nem hosszabbít velük.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 9., péntek
NŐI 12:30 SVKCHN 5-3VÉGE
NU18 15:30 HUNGBR 2-1VÉGE
NŐI 15:30 NORFRA 4-3 HVÉGE
U18 15:30 HUNAUT 4-0VÉGE
U20 15:30 ITAFRA 2-1VÉGE
EIHC 16:00 KAZITA 3-2VÉGE
NŐI 19:00 HUNDEN 5-6VÉGE
U16 19:00 HUNITA 
U20 19:00 HUNSLO 3-4 BVÉGE
U17 19:10 HUNSVK 2-4VÉGE
EIHC 19:30 HUNKOR TÖRÖLVE
november 10., szombat
U16 10:00 HUNAUT 
U17 10:25 HUNSVK 3-6VÉGE
U18 11:30 HUNITA 5-2VÉGE
NŐI 12:00 FRACHN 6-0VÉGE
U20 12:00 SLOITA 0-4VÉGE
NU18 15:30 HUNESP 1-0 HVÉGE
NŐI 15:30 SVKDEN 3-4VÉGE
U20 15:30 HUNFRA 4-3 HVÉGE
EIHC 16:00 HUNITA 7-1VÉGE
NŐI 19:00 HUNNOR 8-4VÉGE
november 11., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 4-1VÉGE
november 13., kedd
U18 14:55 UTEMIS 
U20 16:00 MISPEF 
EXL 17:00 O20MIS 
KHL 17:00 AKBSBA 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSG99 
    • DIGI SPORT 2
november 14., szerda
U20 15:20 DHKKMH 
U18 17:20 KMHVAS 
U18 17:30 AVSOKW 
EL 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 DTVMAC 
EL 18:30 TITVC2 
EXL 18:30 MISDTR 
    • DIGI SPORT 1
U18 18:30 ETOMAC 
EL 18:40 HKBFTC 
EL 18:40 VASDAB 
november 15., csütörtök
U18   DABZEG 
U20 15:20 DHKAVS 
U18 15:50 PEFFTC 
U20 18:00 MACUTE 
Partnerünk