Egy az egyben akarja legyőzni a Vasast a DAB

   

A tapasztaltabb játékosokból álló hazai csapat ellen a sok korcsolyázás és a fegyelmezett csapatmunka lehet Ladányi Balázsék fegyvere.

Sokáig komoly meglepetésekkel kecsegtettek az Erste Liga keddi meccsei. Az előzetesen nem sokra taksált Hokiklub Budapest és a Schiller-Vasas is sokáig tartotta magát a Titánok, illetve a DEAC ellen. A Vasas 2-0-ra is vezetett Debrecenben, de a harmadik játékrész közepén jött egy rövidzárlat, két perc alatt egyenlítettek a hazaiak, majd a hosszabbítást is eldöntötték emberelőnyből. Nemhiába mondta a mérkőzést követően Ladányi Balázs vezetőedző, hogy bár a stáb bízott a fiúkban, ők maguk kevésbé hitték el, hogy képesek lehetnek meglepetést okozni. Ami nem is csoda, hiszen sokuknak ez volt az első felnőttmeccsük. Az idegenbeli egy pont után mindenesetre több okuk lehet az önbizalomra.

Pénteken azonban a keddinél is nehezebb feladat vár rájuk, hiszen Dunaújvárosban lépnek pályára. A két csapat az előszezonban egyszer már játszott egymással, akkor Budapesten 7-1-re nyertek a dunaújvárosiak. Az Acélbikák számára is izgulósra sikerült a szezonkezdet, a második harmad elején még 2-1-re vezetett a Vienna Capitals II Bécsben, igaz, ezt követően hamar összekapta magát a DAB, amely a hárompontos csapatkapitány, Azari Zsolt vezetésével végül 6-3-ra nyert. Antti Karhula vezetőedző a hazai felkészülési mérkőzésekhez képest egy ponton változtatott a csapat szerkezetén, Azari Zsolt felkerült a harmadik sorból a másodikba, a jelzett eredménnyel.

Azt nem tudjuk, hogy a pénteki meccsre visszatér-e a Martin Saluga, Tóth Gergely páros mellé – az előszezonban ez a sor is mutatott potenciált –, vagy marad Artem Iossafov és Jonas Westerling mellett. A vezetőedző erről nem nyilatkozott, ám azt elmondta, hogy más csapatra számít, mint amilyennel augusztusban találkoztak: „Úgy gondolom, mióta a felkészülési időszakban találkoztunk, azóta biztosan rengeteget edzettek és gyakoroltak a Vasas csapatánál, úgyhogy sokkal keményebb meccsre számítok pénteken. Biztosan sokat fognak korcsolyázni, és igyekeznek a sebességükre építeni. Nekünk azt kell tennünk, amit a bécsi meccsen az utolsó negyven percben: gyorsabban és okosabban kell játszanunk a koronggal, és az egy az egy elleni csatákat meg kell nyernünk.”

DAB–Schiller-Vasas 8-2

   

A dunaújvárosiak magabiztos sikert arattak az újonc ellen, aminek köszönhetően vezetik az Erste Liga tabelláját.

A találkozón mindkét vezetőedző a fiatalabb kapusának adott lehetőséget: az Acélbikáknál a Vasastól igazolt Garbacz Máté, a fővárosiaknál a Linztől hazahívott Tóth Károly Balázs állt a vasak előtt. A hazaiak az 5. percben Jaakko Turtiainen góljával magukhoz ragadták az előnyt, három percre rá pedig Szabó Dávid meglőtte az első Erste Liga-gólját. A második harmadban hengereltek a dunaújvárosiak, Henrich Jaborník emberhátrányban- és előnyben, míg Artem Iossafov, Léránt René és Lencsés Tamás 5 az 5 ellen találtak be a Vasasnak. Az ötödik Acélbikák-gól után kapust cseréltek a vendégek: Tóth helyére a korábbi újvárosi hálóőr, az észt válogatott Villem-Henrik Koitmaa érkezett. A 42. percben Azari is feliratkozott a gólszerzők közé. A nyolcgólos Acélbikák-előny után a budapesti fiatalok kozmetikáztak az eredményen, Bödök Bence és Czakó Barna találataival alakult ki a 8-2-es végeredmény. A dunaújvárosiaknál ketten jutottak három pontig, Jaborník 2+1, Azari 1+2 pontot gyűjtött.

A DAB 2 mérkőzés után 6 pontos, vasárnap a szintén veretlen UTE-hoz látogat, míg a Schiller-Vasas a Vienna Capitals ellen szerezheti meg első győzelmét otthon.

Felkészültünk, hogy kapunk nagy pofonokat

   

Nyilatkozatok a 8-2-es Dunaújvárosi Acélbikák–Schiller-Vasas HC mérkőzés után.

Antti Karhula, vezetőedző, Dunaújváros: “Jól kezdtünk, az első tíz perc jó volt. Utána próbáltuk levágni a kanyarokat. A második harmadunkban keményen dolgoztunk, úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. A végén nem volt könnyű, szerintem egyik oldalnak sem egyszerű ilyen helyzetben játszani, mindenesetre a három pont, az három pont, nekünk most ez a lényeg.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: “Felkészültünk, hogy kapunk majd nagy pofonokat az idei szezonban. Ami zavart, hogy könnyű és elkerülhető gólokat kaptunk, mivel nagyon puhák voltunk a saját kapunk előtt. Ami Debrecenben működött, abból most szinte semmit nem láttam a jégen.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 900 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Kövesi, Abonyi.
Garbacz: 93,5% (Sevela)
K
Tóth K. B.: 79,2% (Koitmaa: 84,2%)
Szabó, Jaborník, Nagy M., Turtiainen, Uski
1
Bukor, Kováts, Bödök, Fliszár, Varga
Franssila, Léránt, Azari, Iossafov, Westerling
2
Bugár, Oroszi, Czakó, Szlépka, Turbucz
Erdélyi, Mestyán, Saluga, Török, Tóth G.
3
Surányi, Tornyai, Székely-Mádai, Szlama, Rózsa
Lencsés, Makovics, Németh, Pinczés O.
4
Bálint, Seregély, Hegyi, Gágyor, Pápa
Antti Karhula
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:20 DAB Turtiainen Uski Nagy M.
2-0 07:26 DAB Szabó Jaborník Nagy M.
3-0 28:13 DAB SH Jaborník
4-0 33:02 DAB Iossafov Azari Westerling
5-0 33:49 DAB Léránt Saluga Franssila
6-0 37:56 DAB PP Jaborník
7-0 38:55 DAB Lencsés Azari
8-0 41:20 DAB Azari Westerling
8-1 51:53 VAS Bödök
8-2 58:40 VAS PP Czakó Bödök
43 Kapura lövések száma 31
8 Kiállításpercek 10

A DAB–Vasas góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 14., csütörtök
U18 14:30 VASVSV 4-0VÉGE
U18 15:50 PEFSCC 1-6VÉGE
ELA 17:30 GYEHKB 2-5VÉGE
ELA 17:50 VC2DAB 4-2VÉGE
U20 18:00 UTEVIC 5-1VÉGE
U20 18:15 EASMAC 3-2VÉGE
U18 18:20 OHADAB 4-10VÉGE
ELA 18:30 TITVAS 3-1VÉGE
ELF 19:00 DEBFTC 6-2VÉGE
február 15., péntek
ELF 17:30 SCCUTE 2-3VÉGE
EXL 17:30 ZILMAC 3-2VÉGE
U18 17:30 ETOSCC 5-6 HVÉGE
EBEL 18:00 AVSKAC 1-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISNZÁ 1-2 BVÉGE
U20 19:05 KMHSAP 3-2VÉGE
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 
ELF 16:00 BRASCC 
EXL 16:00 POPMIS 
U20 17:00 UTEAVS 
EXL 17:30 MACKOS 
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 
U20 19:10 MACETO 
február 18., hétfő
EL 18:40 VASHKB 
EL 20:00 FTCDEB 
február 19., kedd
U18 15:35 KMMVAS 
Partnerünk