Mindenki sötét ló számunkra most a ligában

   

A Debrecen és a Fehérvár korábban küzdelmes mérkőzéseket játszott egymással, kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik a történet.

Mindkét csapat számára nyögvenyelősen indult az Erste Liga-szezon, az előző meccseken a DEAC a Schiller-Vasas, a Titánok a Hokiklub Budapest ellen szenvedtek meg, mindketten csak hosszabbításban tudták legyőzni előzetesen alacsonyabb szintre rangsorolt vetélytársukat. A bajnokság előrehaladtával a drukk bizonyosan egyre hamarabb megy ki a lábakból, kezekből, fejekből, fokozatosan lendülnek bele a csapatok saját játékukba. A Vasas elleni győzelemből két góljával oroszlánrészt vállaló Németh Attila az egyetemi csapat Facebook-oldalára feltett videóban is erről beszélt. Elmondta, náluk is akadozik még egy kicsit a gépezet, kell pár meccs, mire kiforrja magát a játék. Az ellenfél kapcsán a következőket emelte ki: „A Fehérvárban nagyon sok a tehetséges fiatal, aki az akadémiáról került be a csapatba, mellettük, úgy hallottam, a légiósok is igen jók. Még persze nem igazán tudjuk, hogy mire számítsunk, de az biztos, hogy a keddinél is nehezebb dolgunk lesz”. Berta Ákos ehhez csak annyit tett hozzá, hogy a farmcsapatból nyilván mindenkinek az EBEL-csapatba kerülés a célja, ami plusz motivációt jelent az ellenfél játékosai számára. A csapatkapitány az egyszerű és fegyelmezett játékban látta a siker kulcsát.

DHKAVS

A túloldalon Hamvai Szilárd is kemény meccset vár. A vendégek csatára a Titánok közösségi oldalán elmondta még, hogy mivel Debrecenben rutinos játékosok egészülnek ki jó légiósokkal, a kapuban pedig a profi karrierjének túlnyomó részét Fehérváron töltő Hetényi Zoltán áll, ezért sok melóra és lövésre lesz szükség ahhoz, hogy a hálóba juttassák a korongot. A fehérváriak közül az első meccsen a nyáron Kanadából érkezett Jack Lewis vétette magát a leginkább észre. A 26 éves és 188 centis csatár a harmadik harmad legelején egyenlített, majd a hosszabbításban lőtt góljával a győzelmet is megszerezte csapata számára. Pénteken egészen más meccsre számíthatnak a fiatalok, hiszen kedden 38-15-re nyerték a kapura lövéseket, amit Debrecenben aligha tudnak megismételni.

Két szezonnal ezelőtt játszott utoljára egymással a két klub, természetesen más felállásban. Akkor bár a végelszámolásnál tetemes, 25 pontos előnye lett a debrecenieknek, egymással kiegyenlített meccseket játszottak. Az alapszakasz négy mérkőzéséből egyaránt kettőt nyertek és veszítettek, mindketten nyertek idegenben is, háromszor csak egy gól döntött. Ha innen tudják folytatni a küzdelmet, annak a nézők fognak a legjobban örülni.

David Musial (vezetőedző, DEAC): ”Szeretek itt dolgozni, mert látom, hogy a közönség él-hal a hokiért. Sokat dolgozunk nap mint nap, próbáljuk lépésről lépésre megvalósítani kitűzött céljainkat. Nem akarunk minden meccsen más rendszerben játszani, azt akarjuk, hogy egyre jobbak legyünk és rendületlenül haladjunk tovább.”

Kiss Dávid (vezetőedző, Fehérvári Titánok): „Mindenki sötét ló számunkra most a ligában, annyi változás történt minden csapatnál. Nagyon jó mérkőzésre számítok, ahol több koncentrációra lesz szükség, mint legutóbb. Fontos lesz, hogy a kezdeti drukkot minél előbb levetkőzzük és a saját játékunkat játsszuk, ameddig csak tudjuk.”

DEAC–Fehérvári Titánok 6-2

   

A debreceniek megszerezték az első rendes játékidős győzelmüket az idei szezonban.

A mérkőzés első harmada a kapusokról szólt, mindkét kapus 10 védés fölé került, ám Gyenes Dávid mégsem zárta hibátlanul az első húsz percet. A 19. percben Jakub Izacky vezetéshez juttatta a DEAC-ot. A második harmad eleje rémálomszerűen alakult a Titánok számára: a 28. másodpercben Izacky passzából Dominik Novotny talált be, másfél percre rá pedig egy késleltetett kiállítás során Erdei Zoltán lőtt gólt korábbi klubjának. A 25. percben Berta Ákos révén már 4-0-ra vezettek a debreceniek, tíz perccel később Nagy Ákos meglőtte a fehérváriak becsületgólját. Az 53. percben Mihály Ákos visszahozta a vendégek reményeit egy emberelőnyös góllal. Hiába, Silló Arnold két percen belül visszaállította a háromgólos differenciát, majd 13 másodperccel a dudaszó előtt Hugo Turcotte beállította a 6-2-es végeredményt. A mérkőzés végén a debreceni Dominik Novotny begyűjtött egy 20 perces fegyelmit.

A DEAC vasárnap a Hokiklub Budapest otthonában lép jégre, míg a Titánok a Brassót fogadják.

A végén kicsit már úgy éreztük, megvan a meccs

   

Nyilatkozatok a 6-2-es DEAC–Fehérvári Titánok Erste Liga-találkozó után.

David Musial vezetőedző, DEAC: „Fontos, hogy három pontot szereztünk. Néhányan fáradtak voltak, de akik a helyükre léptek, jól játszottak. Az első harmadban türelmesen hokiztunk, a másodikban nagyon jól támadtunk. A végén kicsit már úgy éreztük, megvan a meccs, ezért visszafogtuk magunkat.”

Kiss Dávid vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Tudtuk, hogy mire vállalkozunk, amikor ilyen fiatal csapattal nekivágtunk a szezonnak. Az első harmadban láttunk helyzeteket, amiből lehet építkezni. A Debrecen egy korai góllal megfogott minket.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 476 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Vincze, Berkesi.
Hetényi Z.: 92,3% (Nagy P.)
K
Gyenes: 84,2% (Szeles)
Antal, Behal, Izacky, Novotny, Salló
1
Reiter, McGurty, Kiss P., Bennett, Madácsi
Kovács B., Vuorijarvi, Hári, Németh, Turcotte
2
Kiss R., Sándor, Mazzag, Lewis, Vizi
Berta, Hetényi P., Kulesov, Molnár, Silló
3
Vas, Erdély, Balogh, Mihály, Péter
Darabos, Erdei, Márton, Szokolov, Vincze
4
Nagy A., Hamvai
Musial David
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 18:51 DEB Izacky Antal Behal
2-0 20:28 DEB Novotny Izacky
3-0 21:55 DEB Erdei Behal Szokolov
4-0 24:05 DEB PP Berta Izacky
4-1 34:29 FHA Nagy A. Péter
4-2 52:24 FHA PP Mihály Reiter
5-2 54:15 DEB Silló Turcotte
6-2 59:47 DEB Turcotte Hetényi P. Németh
38 Kapura lövések száma 26
40 Kiállításpercek 10

A DEAC–Fehérvári Titánok összefoglalója

 

The best slots and casinos nowadays exist only in dreams. That’s what the big casino brand is tired of – instantepay instantpay casino com , where you can start making money. Instantpay casino is fed up with the policy of modern brands that do not pay large sums of money to their players, and constantly shakes affiliates. That’s enough! Start making money with instant pay slots.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum