Järvenpää: Ígérem, keményen fogunk harcolni

   

A Fehérvár AV19-nek az Emléktorna-döntőben legyőzött Medvescakot kell felülmúlnia a szezon első EBEL-meccsén.

Sűrűsödnek az események, a szlovák Extraliga mellett az EBEL küzdelmei is kezdődnek pénteken. Az összetételében jelentősen megújult Fehérvár AV19 a régi ismerős Medvescak Zagrebet fogadja elsőre. Azt a horvát csapatot, amelyet nem is oly régen 4-3-ra vert az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna fináléjában. Ha kifejezetten abból az eredményből indulnának ki, mindenképpen optimistának kellene lenniük a Volán-szurkolóknak, csakhogy közben sor került egy Szuperkupa-döntőre is, amelyet a MAC Újbuda nyert meg vasárnap. Az is tétmeccs volt, ám az igazi nagyüzem csak most kezdődik, ezért sem szabadna azonban a kelleténél messzemenőbb következtetéseket levonni bármiből is. Az ilyesmire ráérünk akkor, ha túlleszünk néhány éles fordulón. Arról nem is beszélve, hogy az előszezonban a Medvescak elleni siker mellett is voltak ígéretes produkciói a Volánnak. Hogy mást ne mondjunk, Drezdában a DEL-es Krefeld ellen is győzelmet arattak Erdély Csanádék.

Az EBEL nyitómeccsét megelőzően a nagy visszatérő Sofron István és a vezetőedző Hannu Järvenpää nyilatkozott röviden a csapat hivatalos közösségi oldalán. A csatár elmondta: “Az Emléktornán felkészülési meccset játszottunk, de jó előjel, hogy meg tudtuk verni a Zágrábot. Szerintem ugyanazt a játékot kell játszanunk, és akkor sikeresek lehetünk.” A vezetőedző fogalmazott: “Ígérem, hogy keményen fogunk harcolni. Nem garantálhatok győzelmet, de biztosíthatok mindenkit, hogy keményen fogunk dolgozni, és személy szerint hiszek benne, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét.”

A Zágráb, mint köztudomású, négy év KHL-ezés után az előző szezonra tért vissza az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságba. Az orosz központú ligában nem sok sót evett meg a csapat, az első szezonban ugyan elérte a playoffot, de azután egyszer sem. Az EBEL-ben legutóbb a negyeddöntőben estek ki. Szupersztárjuk nem nagyon van, számunkra a legismerősebb játékosuk az exvolános francia bekk, Antonin Manavian – az Emléktornán az ő kék vonalas lövésével zárkózott fel 4-3-ra a Medvescak az utolsó pillanatokban –, és aktív korából ugyancsak vannak színes emlékeink a vezetőedzőről, Aaron Foxról, valamint tanácsadójáról, Doug Bradleyről, akivel a DVTK Jegesmedvék bajnoki címet szereztek a MOL Ligában.

A találkozó 18:45 perckor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban.

volan

fotó: Soós Attila

Fehérvár–Medvescak Zagreb 5-2

   

A székesfehérváriak az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna után az EBEL-szezonnyitón is legyőzték a zágrábiakat.

Szokatlanul nagy melegben – ritkán látni ennyi pólós, rövidnadrágos szurkolót a Raktár utcában –, a Medvescak ellen kezdte a 2018/19-es EBEL-szezont a Fehérvár. A két csapat az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna döntőjében is összecsapott, akkor 74 másodperc után már vezetett a Medvescak – ezúttal erre esélyük sem volt. A kiegyenlített kezdés után folyamatosan növelték a tempót Háriék. A 4. percben Phillipsé volt az első helyzet, majd Sofron lőtt tisztán, kiszorított helyzetből, végül Kuralt következett, de nem tudta az alapvonal mögül az üres kapuba juttatni a pakkot. A vendégek részéről Manavian és Perkovich próbáltak válaszolni, lövéseik a blokkban haltak el. A harmad felénél Reisz terült el a jégen, de hiába mutatta vérző száját, a játékvezetők nem ítéltek kiállítást. A második tíz perc még nagyobb hazai fölényt hozott. Lendületesen és szemre tetszetősen játszott a Volán, a horvátok a 13. percig bírták a nyomást. Ekkor Rosandic kapus próbálta a ketrece mögül megjátszani a korongot, ám Sofron lecsapott a könnyelmű passzra és az üres kapuba lőtt (1-0). A korongbedobás után Koskiranta kétszer is megduplázhatta volna ez előnyt, de mindkét ziccerét elhibázta. A 15. percben jött az újabb hazai találat: Sofron lőtte be a pakkot a vendégkapu elé, Erdély berobbant és vitt mindent – kapust, bekket, kaput –, de előbb még a hálóba továbbította a korongot (2-0). Támadásban maradt a Fehérvár, akár komolyabb előnyt is kialakíthatott volna a szünetre. A meccs első emberelőnye a vendégeké volt, de ez csak arra volt elég, hogy a hajrában kozmetikázzák a kapura lövési statisztikájukat.

A középső játékrész elején újabb fehérvári kiállítás következett és ezt már, Olden révén gólra váltották a horvátok (2-1). Nem esett kétségbe a magyar EBEL-csapat, továbbra is gyors és pontos passzokkal jutott el a vendégkapuig. A 27. percben Hári indította a kék vonalnál Kógert, aki egyszerűen körbekorcsolyázta lassabb védőjét, majd szemtelen köténygóllal visszaállította a kétgólos különbséget (3-1). A harmad második fele Armstrong ziccerével indult, közeli lövését Carruth bravúrral védte. Jött az első hazai emberelőny és a negyedik hazai gól. Phillips passzolt a kapu előtt álló Szabó Dánielhez, akinek fonákkal ráhúzott, felperdülő korongját Kóger kotorta be (4-1). A gól után a Zágráb kapust cserélt, Rosandicot Corbeil váltotta. Hardy öt perccel a harmad vége előtt ismét két gólra hozta fel övéit (4-2), de erre is volt válasza a Volánnak; 45 másodperccel később, a Glenn lövése utáni kipattanót Luttinen vágta be (5-2). A hajrá ismét a hazaiaké volt, de az eredmény nem változott – a harmad nagy része az elsőnél kiegyenlítettebb játékot hozott, jobban igyekezett a Medvescak, mégis sikerült növelni az előnyt.

A záró harmad elejét próbálta megnyomni a Zágráb, azonban Carruth magabiztos volt a kapuban. A harmadik vendég emberelőnyt könnyedén kibekkelte a Volán-védelem, ahogy két perccel később Reisz büntetését is. Fogyott az idő, csökkent az iram. Mikor a fehérváriak 3-sa visszajött a büntetőpadról már az utolsó tíz percen belül jártunk. A mérkőzés addigra eldőlt, kicsit könnyelművé is váltak a fehérvári passzok, de legalább Carruth is bemutathatott néhány nagy védést. Ebben a játékrészben végül nem esett gól, de emiatt a csarnokban senkinek nem volt hiányérzete. A Fehérvár AV19 az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna döntője után az EBEL-nyitányon is legyőzte a Medvescak Zagrebet. Tette mindezt úgy, hogy öt góljából négyet magyar játékos szerzett, három sora is betalált és két emberelőnyéből egyet gólra váltotta. Bár a minta kicsi, az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy az idei gárda jóval magasabb minőséget képvisel.

avsmza201809

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

A srácok tartották magukat a taktikához

   

Vezetőedzői nyilatkozatok az 5-2-es Fehérvár–Medvescak EBEL-nyitány után.

Hannu Järvenpää, Fehérvár AV19: “Hálás vagyok a játékosoknak, de a szurkolóink is elképesztőek voltak, ahogy támogattak bennünket, köszönjük nekik. Jól játszottunk, az első harmadban is megvoltak a helyzeteink, a hoki ilyen, néha bemennek, néha nem. Sikerült nyernünk. Emellett azt gondolom, hogy bár viccesen hangozhat egy 5-2-re megnyert találkozó után, de élesen védekeztünk. Sokat volt a korong az ellenfélnél a saját harmadunkban, de a srácok tartották magukat a taktikához, és ennek természetesen nagyon örülök.”

Aaron Fox, Medvescak Zagreb: “Az első harmadban nagyon nagy intenzitással kezdett a hazai csapat, és nem igazán találtuk meg az ő ritmusukat. Az első góljuknál nagyon jól tömörültek a kapu előtt, utána pedig megszerezték a másodikat is. A második harmadban már sikerült javítanunk a játékunkon, azt gondoltam ekkor, hogy be is érhetjük a hazaiakat, de sajnos ez nem sikerült. A harmadik harmadban még egy lapáttal megpróbáltunk rátenni, de ez most nem volt elég.”

forrás: fehervarav19.hu

EBEL, 3150 néző. Játékvezetők: Siegel, Smetana, Gatol, Kaspar.
Carruth: 92,9% (Kornakker)
K
Rosandic: 73,3% (Corbeil-Thériault: 90,9%)
Stipsicz, Tikkanen, Szabó K., Erdély, Sofron
1
Sauvé, Manavian, Sylvestre, Olden, Svensson
Harty, Szabó D., Kóger, Hári, Phillips
2
Shearer-Hardy, Puzic, Samuels-Thomas, Puskarich, Mauldin
Láday, Glenn, Kuralt, Luttinen, Koskiranta
3
Kudelka, Deutsch, Simsic, Armstrong, Perkovich
Sille, Szabó B., Szita, Reisz
4
Cepon, Sijan, Zanoski, Brine, Ficur
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:03 FHA Sofron
2-0 14:09 FHA Erdély Sofron Szabó K.
2-1 22:49 MZA PP Olden Sylvestre
3-1 26:30 FHA Kóger Glenn Hári
4-1 31:49 FHA PP Kóger Szabó D. Phillips
4-2 35:17 MZA Shearer-Hardy Armstrong Zanoski
5-2 36:02 FHA Luttinen Glenn Koskiranta
26 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 4

Ezekkel a gólokkal kezdte a szezont a Fehérvár

 

Különösen Kóger Dániel duplája volt szépségdíjas a Volán–Medvescak meccsen, de a többit is érdemes megnézni.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum