Az UTE és a Fradi is az élmezőnybe készül

   

A sorsolás szeszélye folytán rögtön fővárosi örökrangadóra kerül sor az új Erste Liga-szezon második játéknapján.

Az UTE és a Ferencváros rivalizálásáról már sokszor ejtettünk szót, ezúttal az teszi különösen érdekessé kettejük összecsapását, hogy nagyon hosszú idő után újra mindkét csapatot az élmezőnybe várják a szurkolók. Ugyanakkor sem az Újpest, sem az FTC-Telekom nem tudta eddig maradéktalanul igazolni, hogy reálisak az elvárások. A lila-fehérek elég csúnya előszezonon vannak túl. Bár a Miskolc és a MAC elmenetelekor ők is megpendítették, hogy az Extraigába mennének, egyelőre távol állnak attól, hogy az eredményeik alapján bárki is komolyan vegye ezt a vágyat. Négy extraligás csapattal meccseltek, négyszer buktak el, 3 gólt lőttek, 24-et kaptak. A két Visegrád Kupa-mérkőzést két vereséggel, 0-15-tel abszolválták, a Poprad elleni 0-9 három nappal a szezon kezdete előtt történt. Van tehát miből levonni a tanulságokat. A csapat egyébként nincs rossz állapotban, mindenki bevethető, nem lesz akadálya, hogy legerősebb összeállításban várják az ellenfelet.

A Ferencváros sem járt sokkal jobban. Igaz, az előkészületi mérkőzéseken jobban tartották magukat, mint a lilák. A három Visegrád Kupa-meccsük egyaránt viszonylag szoros végeredményt hozott, ugyanakkor a másodosztályú Humennétől kétszer is kikaptak. Fodor Szabolcs vezetőedző a helyzetkihasználást említette a csapat egyik gyenge pontjaként, és ez az idénynyitón is meglátszott. Az újonc DEAC pontot rabolt az esélyesebbnek tartott zöldektől, annak ellenére, hogy a Ferencváros sokkal többet lőtt kapura. A Fradinál néhányan ilyen-olyan betegségekkel küzdöttek, így kihagyták a vasárnap esti mérkőzést. Hogy közülük ki térhet esetleg vissza, csak hétfőn délelőtt derül ki.

uteftc-3-TSH_0752

Fotó: TSH Fotó

“Végre kezdődik már a bajnokság – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – A játékosok nagyon várták, hogy tétmeccsen is szerepelhessenek. Talán túlságosan is: a Poprad ellen olyan hibáink voltak, amik azt jelezték, fejben nem egészen ott járunk. Ez viszont nem fordulhat elő hétfőn este. A Ferencváros elleni derbiknek mindig különleges hangulatuk van, de a játékosokat ez csak bizonyos mértékig kaphatja el, nekünk, szakvezetőknek pedig végig nyugodtaknak kell maradnunk. Az egyik bajnokesélyes csapat érkezik hozzánk, de mivel mi is a bajnokesélyesek közé szeretnénk tartozni, fel kell vegyük a kesztyűt. Nagyon megfiatalított, hajtós csapat várható a Ferencvárostól, fel kell kötnünk a gatyát, ha meg akarunk felelni a kihívásnak.”

“A Debrecen ellen is kiütközött az eddigi hibánk, a nem túl jó hatékonyság a kapu előtt – nyilatkozta Fodor Szabolcs. – Nincs sok időnk pihenni, hétfőn a derbi jön, ami mindig különleges minden ferencvárosi és újpesti játékos számára. Fontos, hogy az egész meccsen képesek legyünk a saját játékunkat játszani. Vannak betegeink, az, hogy ők játszhatnak-e, csak délelőtt derül ki. “

Újpesti TE–FTC-Telekom 2-1

   

Hiába kontrollálta a vendégcsapat a szezon első örökrangadójának nagyobb részét, a végén fordítani tudtak a hazaiak.

Nagy lendülettel kezdték a meccset a csapatok, tempós oda-vissza hoki alakult ki pillanatok alatt, a nyitó harmad nagyobbik részében inkább az UTE dominált, Arany Gergely azonban igen összeszedettnek bizonyult. Miután minden kimaradt az egyik oldalon, a vendégcsapat is egyre inkább felszívta magát, amiben egy emberelőny is segítségére volt. A vezetést ugyanakkor nem ziccerből szerezték meg, hanem szerencsével. Jászai lódult meg, egy pillanatra elhagyta a korongot, majd mégis úrrá lett rajta, középre paskolta, megpattant egy védőn, bement, 0-1.

A második felvonásban a Ferencváros ragadta magához a kezdeményezést, sokkal veszélyesebben jégkorongoztak Nagy Gergőék ekkor, határozottabbak és pontosabbak is voltak, mint a tanácstalanabb lilák. Ekkor viszont Sila kapujánál maradtak ki sorra a lehetőségek, lepergett egy hosszabb kettős előny, Pavuk Attila büntetőt hibázott, a kapuvasról is kifelé perdült a pakk. Adódott helyzet a túloldalon is, de a bravúrhalmozó Arany eszén nem tudott túljárni senki.

Az utolsó menetben is ez maradt a képlet, a lilák nyomtak, de hasztalanul, nagy helyzeteket csak elvétve tudtak kialakítani, a távoli lövéseket fogta a kapus. Az idő múlásával veszélyesebbek lettek a zöldek kontrái, ám azok is kimaradtak. Négy perc sem volt hátra, amikor emberelőnyhöz jutott a Fradi, ekkor úgy tűnt, a vezetés és a lélektani előny birtokában végigvihetik a történetet. Igen ám, de elkövették az első fegyelmezetlenséget, a fór odalett, kisvártatva hátrányba kerültek. És ezt hatalmas bombagóllal használta ki Iberer passzából Andrej Hebar, 1-1. Jöhetett a hosszabbítás, ami nem ment végig, egy furán megpattanó-megcsúszó korong valahogy átcsorgott a gólvonalon. A játékvezetők kétszer is megvideózták az esetet, mindkétszer megadták, a pakk bent volt, még sípszó előtt, 2-1.

Az FTC-Telekom hiába volt éles, Arany Gergely hiába védett 57 és fél percen át hibátlanul, az Újpest hiába nem volt kellőképpen határozott a meccs nagy részében, a szerencsés-balszerencsés gólok mérkőzésén a hazaiak örülhettek az eggyel több pontnak. De összességében bizonyos, hogy mindkét csapatra lesz miért odafigyelni a szezon során.

utefradi

Igazi idény eleji meccs volt

   

Az újpestiek és a ferencvárosiak edzője is elismerte, nem hétfőn volt a legélesebb a csapata.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: “Igazi idény eleji meccs volt és igazi derbi. Mindkét oldalon voltak pontatlanságok, és derbihez méltóan hatalmas volt a birkózás. Szerencsétlen góllal kerültünk hátrányba, aztán nagyon sokat kellett dolgoznunk az egyenlítésért. A második harmadban sorra jöttek a kiállítások, rengeteg munkát végeztünk hátul, előnyben azt gondolom, nem nagyon tudott komoly helyzetet kialakítani a Fradi, pedig volt egy majdnem két perces kettős előnye is. Azt az erényeink között mindenképpen ki kell emelnem, hogy higgadtak tudtunk maradni a végjátékban is, ezért is tudtunk kiegyenlíteni. Végig mi lőttünk többet kapura, akkor is, amikor sorra játszottunk emberhátrányban, de eleinte a lövéseink nem okoztak túl nagy gondot, mert Arany jól látta a lövéseket, és fel tudott készülni rájuk. Ezért is hívtuk fel a játékosok figyelmét arra, hogy csináljanak forgalmat a Fradi kapuja előtt, hogy nehezebb dolga legyen a kapusnak. Jó dolog egy győztes derbivel kezdeni a szezont. A csapat lesz még élesebb, ez most egy nagyon munkás meccs volt.”

Fodor Szabolcs, vezetőedző, Ferencváros: “Az első harmad közepétől úgy érzem, mi voltunk az aktívabb csapat. Voltak lehetőségeink, ziccerek, emberelőnyök, büntetőlövés, sajnos ezekből nem tudtunk betalálni. Továbbra is az egyik legfontosabb csiszolni való a helyzetkihasználás, és a mai meccs megmutatta, hogy rá kell feküdnünk az emberelőnyökre is, mert azokban lassúak voltunk és körülményesek, és nem lőttünk eleget kapura. Ha ezekben javulunk, akkor az ilyen meccseket is meg fogjuk tudni nyerni. A munkában nagyjából ott tartunk, ahol szerettünk volna tartani. Hosszú folyamat egy ennyire megújult csapatot teljesen összerázni, így van még tennivalónk. Szerencsére a legélesebbnek február környékére kell lennünk, addig pedig minden edzésen és mérkőzésen azon kell dolgoznunk, hogy akkorra a lehető legjobbak legyünk.”

Erste Liga, Megyeri út, 1043 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Váczi, Árkovics.
Sila: 96,6% (Ágoston)
K
Arany: 95,1% (Pleszkán)
Huba, Szaller, Hebar, Sikorcin, Ropret
1
Rantanen, Karmeniemi, Tóth A., Nagy G., Walls
Iberer, Nagy N., Benk, Stefishen, Csányi
2
Jászai, Hegyi, Fitzgerald M., Switzer, Pavuk
Kiss, Varga, Sági Martin, Nemes, Kocsis
3
Sarcia, Lengyel, Tóth G., Roczanov, Tóth Richárd
Kovács A., Schmál, Szalma, Horváth, Kovács S.
4
Boros, Farkas, Rafaj, Tóth Renátó
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Fodor Szabolcs
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 17:12 FTC Jászai Rafaj
1-1 57:37 UTE PP Hebar Iberer Ropret
2-1 61:18 UTE Hebar
41 Kapura lövések száma 29
14 Kiállításpercek 12

Az UTE–FTC képekben

 

Az UTE–FTC góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum