Idegenben kezdődik újra a Vasas története

   

A DEAC célja hazai pályán a másik ligaújonc ellen csakis a három pont megszerzése lehet.

A hajdúságiak megszerezték első pontjukat a szezonnyitón, amikor csak büntetőkkel kaptak ki a Ferencváros otthonában. Kedden már saját közönségük előtt játszhatnak, David Musial vezetőedző minden tekintetben eltérő karakterű mérkőzésre számíthat, mint amilyen a vasárnapi volt. Akkor a vendégek többnyire a védekezésre koncentráltak, jól jelzi ezt a 45-26-os kapura lövési arány is az FTC-Telekom javára. Ehhez hozzá tartozik, hogy a debreceniek kétszer is vezetést szereztek, összességében vagy 40 percig előnyben voltak, nekik tehát kevésbé volt sürgős, mint a hazai pályán játszó zöld-fehéreknek. A két gólt két olyan csatár szerezte, akiket Musial már Dunaújvárosból ismert, Izacky és Turcotte a DAB-os kanadai tabella második és harmadik helyét foglalták el tavaly. Utóbbi góljánál ráadásul az a Hári Norbert volt az előkészítő, aki szintén csapattársuk volt az acélvárosban. Ez az összeszokottság nagy fegyver lehet a debreceniek számára.

deac2018

Fotó: Claus János (FTC)

Kedden a szintén ligaújonc Schiller-Vasas HC lesz az ellenfelük, amellyel szemben nyilvánvalóan az első perctől kezdve dominálni szeretnének. Ladányi Balázs csapatában egyetlen légiós található, Willem-Henrik Koitmaa kapusposzton áll bevetésre készen. A csapat vezetői egyelőre nagyon óvatosan fogalmaznak, érezhetően keresik a helyüket a megváltozott ligában, amiben egy jó rajt nagyon sokat segíthetne. A DEAC nem lesz ismeretlen a számukra, sőt róluk van a legtöbb közvetlen tapasztalatuk, hiszen az előszezonban oda-vissza megmérkőztek, Budapesten 4-2-re, Debrecenben 5-2-re kaptak ki. Az látszik tehát, hogy két lőtt góllal eddig nem tudtak meccset nyerni, meglátjuk, kedden bírnak-e ezen változtatni, vagy esetleg a védelmet fűzik szorosabbra.

DEAC–Schiller-Vasas 3-2

   

A Vasas alaposan meglepte a debreceni csapatot, amely csak hosszabbításban tudott ellenfele fölé kerekedni.

A felkészülési időszakban kétszer is találkozott egymással a két ligaújonc, a DEAC és a Schiller-Vasas HC, és ezeket a meccseket a debreceniek elég simán be is húzták. Ehhez képest az első harmadban a budapestiek alaposan meglepték a házigazdákat, hiszen már a 4. percben megszerezték a vezetést Surányi révén. A Vasas jó taktikát választott, nem engedtek kibontakozni a házigazdákat, de nemcsak a védekezést oldották meg kitűnően, hanem a támadásokról sem mondtak le. Ezt jelezte a kapura lövési arány is, amit 10:8-ra nyertek ebben a harmadban a vendégek. Az indulatok szűk másfél perccel a vége előtt szabadultak el a jégen, amikor egy kiadós bunyó során engedték ki a gőzt a játékosok, és végül a büntetőpadra két-két debreceni és fővárosi játékos ülhetett ki, összesen 24 percnyi büntetéssel.

A második harmadban már inkább a DEAC irányította a játékot, többet és veszélyesebben támadtak, ám a fiatal fővárosi csapat jól állt a lábán. A feszültség is alább hagyott, a játékosok immár a hokival törődtek, és ettől jobb lett a meccs is. A hazaiak mentek előre, de egyszerűen nem találták a rést a masszív Vasas-falon, sőt a vendégek csaknem két perccel a játékrész lefújása előtt növelni is tudták előnyüket Bödök révén.

A harmadik harmad nagy kérdése tehát az volt, hogy a Vasas fiataljai kibírják-e a tapasztaltabb játékosokat felvonultató DEAC rohamait. Ahogyan az várható volt, a hazaiak komoly fölény harcoltak ki, és ez a nagy nyomás az 50. percben hozta meg gyümölcsét, amikor Németh Attila góljával szépíteni tudtak. A lendület vitte tovább a DEAC-ot, és ez két perc múlva az egyenlítés is meghozta, Izacky egalizált. A harmad hátralévő részében a házigazdák mindent megtettek, hogy megszerezzék a győztes találatot, de a Vasas ismét stabilizálni tudta a védelmét, és végül kihúzták a rendes játékidőt döntetlennel.

Jöhetett a hosszabbítás, amelynek elején Fliszárt állították ki testre ütésért, és ez meg is pecsételte a Vasas sorsát: 16 másodperccel az emberelőny letelte előtt Németh talált be Koitmaa kapujába, így a DEAC otthon tartotta az extra pontot.

deacvasas-debvas

Fotó: Schiller-Vasas facebook

Az volt a kérdés, a srácok bíznak-e magukban

 

Nyilatkozatok a DEAC–Schiller-Vasas mérkőzés után.

David Musial: “Az első harmadban jól játszottunk, viszont nem tudtunk gólokat szerezni, a Vasas pedig jól védekezett, és két szerencsés találattal vezetést szerzett. Az utolsó harmadban nagyon hajtottunk, megtettünk mindent, hogy győzzünk. Nagyon értékes számunkra ez a kétpontos győzelem, hiszen mélyről jöttünk vissza a meccsbe. Nagy tempót diktáltunk, de rengeteg helyzetet kihagytunk, két harmadon keresztül átok ült rajtunk. Ez egy fiatal csapat, sokat kell még tanulnia, fejlődnie, de a mai teljesítmény alapján is bízhatunk benne, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobbak leszünk.”

Ladányi Balázs: ”Kétgólos vezetést senki nem szeret odaajándékozni senkinek, főleg úgy, hogy nem várt vezetés volt. Mi, személy szerint az edzők, bíztunk a srácokban, az volt a nagy kérdés, hogy a srácok bíznak-e magukban. A felkészülési mérkőzéseken mind a Debrecen ellen, mind a másik kettőn látszott, hogy van potenciál a társaságban, rövid periódusokra tudtunk zavart okozni mindenki kapuja előtt, az volt a kérdés, hogy meddig tudjuk ezt elnyújtani. A korábbiak alapján azt azonban nem reméltük, hogy kétgólos előnyből várhatjuk az utolsó húsz percet, de bíztunk benne, hogy ha már sikerült, akkor három ponttal megyünk haza. Most kicsit keserű a szánk íze, de ez az egy pont is nagyon sokat ér, elsősorban mentálisan. A fiúk, akik közül sokan ma játszották első felnőtt tétmeccsüket, végre elhihetik, hogy lehet keresnivalónk ebben a mezőnyben.”

forrás: DEAC, Cívishír

deac_vasas151-900

fotó: Civishír

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 517 néző. Játékvezetők: Timár, Timár, Sipos, Vincze.
Hetényi Z.: 90,9% (Nagy)
K
Koitmaa: 92,5% (Tóth)
Antal, Behal, Izacky, Novotny, Salló
1
Bugár, Oroszi, Bödök, Fliszár, Varga
Kovács, Vuorijarvi, Hári, Németh, Turcotte
2
Bukor, Kováts, Czakó, Szlépka, Turbucz
Berta, Hetényi P., Kafka, Molnár, Silló
3
Surányi, Tornyai, Székely-Mádai, Szlama, Rózsa
Darabos, Erdei, Márton, Szokolov, Vincze
4
Bálint, Seregély, Csiki, Gágyor, Pápa
Musial David
E
Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:40 VAS Surányi Turbucz
0-2 38:09 VAS Bödök Oroszi Bugár
1-2 49:40 DEB Németh Kafka Kovács
2-2 51:53 DEB Izacky Behal
3-2 62:29 DEB PP Németh Hetényi P. Kafka
40 Kapura lövések száma 22
17 Kiállításpercek 25

A DEAC–Schiller-Vasas képekben

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 22., szombat
U18 12:00 ETOTIT 9-1VÉGE
U18 12:00 OHAFTC 1-11VÉGE
U18 13:30 AVSVIC 10-0VÉGE
U18 15:15 EASVAS 3-2VÉGE
U18 15:15 EHLDEB 2-5VÉGE
U20 16:20 PEFKMH 3-0VÉGE
U20 17:00 DABSAP 2-8VÉGE
EBEL 17:30 AVSHCI 5-4 HVÉGE
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 UTESCC 6-3VÉGE
U20 19:00 MISDHK 2-1 HVÉGE
szeptember 23., vasárnap
U20 12:20 KMMMAC 2-3VÉGE
U20 12:20 PEFSAP 4-3 HVÉGE
U20 14:00 AVSZNO 10-4VÉGE
U20 14:45 UTEETO 10-2VÉGE
U18 15:30 KMHSCC 1-9VÉGE
EL 16:00 BRAVAS 4-0VÉGE
EL 17:00 DABGYE 7-2VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 4-3VÉGE
EXL 17:30 DTVMIS 5-2VÉGE
EXL 17:30 MACLMI 2-3 BVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 17:50 VC2HKB TÖRÖLVE
EL 18:30 UTEFTC 4-5 HVÉGE
szeptember 24., hétfő
U20 15:50 PEFSAP 1-5VÉGE
EL 17:30 SCCBRA 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEGYE 4-3 HVÉGE
EL 20:00 HKBFTC 1-5VÉGE
szeptember 25., kedd
EXL 17:30 BBYMAC 2-0VÉGE
VIS 18:00 UTENZÁ 4-9VÉGE
U18 18:30 ETOZNO 2-5VÉGE
szeptember 26., szerda
U18 17:20 KMHDEB INFO
U20 18:15 DABAVS INFO
U20 19:00 MISVAS INFO
U18 19:05 UTEVAS INFO
szeptember 27., csütörtök
U18 14:15 DABFTC 
EXL 17:00 LMIMIS 
EL 18:00 DABSCC 
U18 18:30 ETOPEF 
EL 18:40 HKBTIT 
Partnerünk