Tavares eligazolása új korszakot nyithatott

 

Max Pacioretty szerződése csak az első lehet a további váratlan NHL-es üzletek sorában.

Korábban a képlet egyszerű volt: egy játékos, aki 9 évet lehúzott abban a csapatban, amely draftolta őt, szinte gondolkodás nélkül hosszabbított. Különösen, ha olyan lukratív szerződést toltak elé, mint amilyet John Tavares kaphatott az Islanderstől. A franchise arca azonban mindenkit meglepett, az elmúlt 9 évet megköszönve Torontóba igazolt. Az egész folyamatban az érzelmek küzdöttek a professzionális szemlélettel, és bár azelőtt többnyire az előbbi győzött, ezúttal másként történt, ami új irányt szabhat a többieknek is.

Márpedig szerződésük utolsó évét kezdő sztárjátékosokban továbbra sincs hiány: Erik Karlsson, Artyemij Panarin, Szergej Bobrovszkij, Matt Duchene, Jason Spezza, Jordan Eberle, Tyler Seguin, Erik Staal, Jeff Skinner is ilyen ? hogy csak néhányat említsünk közülük. Ők mind legalább fél szemmel követték, ahogyan Tavares intézte következő szerződésének előkészítését, az ügynökeik pedig nagyítóval fürkészték a legapróbb manővereket is. A Tavares ügyeit intéző ügynökség júniusban 77 oldalas elemzést tett a játékos elé, amely azt a 13 csapatot vizsgálta, amelyek a legjobb lehetőségeket biztosíthatják arra az esetre, ha a távozás mellett dönt. A jelentésben minden szempontot figyelembe vettek: a tulajdonosi hátteret, az edzői stábot, a franchise tulajdonában álló tehetségeket, a bérkeretre nehezedő nyomást, a létesítményhelyzetet. A 13-as listát háromra akarták szűkíteni, ami végül nem sikerült, öt csapat maradt a kalapban: a Dallas, a San Jose, a Tampa Bay, a Toronto és a Boston. Az ő képviselőik kaptak lehetőséget arra, hogy Los Angelesben személyesen győzzék meg a játékost arról, miért érdemes őket választani. A Vegas telefonon jelentkezett be, így az Islandersszel együtt hét csapat próbálta a maga oldalára állítani a centert.

tavares_hall1

Mindez merőben szokatlan eljárás volt. A legjobban Taylor Hall foglalta ezt össze Craig Custance-nek a The Athletic hasábjain. Az elmúlt szezon MVP-jének szerződése 2020-ban jár le, így hamarosan ő is érintett lehet: ?A hoki hosszú ideig az a sport volt, ahol a játékosok teljes mértékben lojálisak voltak a csapatokhoz, miközben azért szerintem a csapatok közel sem voltak ennyire lojálisak a játékosaikhoz. A klubok mindig is inkább hajlamosak voltak ezt üzletként kezelni. Nem tudom biztosan, hogy ez innentől megváltozik-e, vagy sem. De láttuk, hogy John meghozott egy döntést, amelyben a saját érdekeit helyezte előtérbe, és én ezért nagyon is tisztelem őt. A kosárlabdában egyre gyakrabban fordul elő, hogy a játékosok válogatnak a klubok között. Van egy olyan érzésem, hogy a következő kollektív szerződésben a tulajdonosok rövidíteni akarják majd a szerződések maximális hosszát, és szerintem, ha valóban ezt akarják, akkor el is fogják ezt érni. Ez tovább csökkentheti a lojalitás szerepét.?

Minderre rímel Panarin esete, aki korábban belengette: egyáltalán nem biztos benne, hogy Columbusban képzeli el hosszú távon a jövőjét. Az orosz csatárfenoménnak még egy éve van hátra a szerződéséből, és mivel a hosszabbításról még mindig nem sikerült megállapodni, ezért a találgatások nem szűnnek arra vonatkozóan, hogy a Rangersben, a Tampában, a Chicagóban vagy más helyen folytatja az elmúlt szezonban is 82 pontot produkáló játékos. Dan Milstein egy újabb szempontot dobott be érvként amellett, hogy a játékosoknak miért kell különösen alaposan megfontolniuk a hosszabbítást: ?Egy játékosnak a karrierje során egyszer van arra lehetősége, hogy szabadon igazolhatóként hosszú távú szerződést kössön. A lojalitás fontos, de ezt a jogodat a kollektív szerződés biztosítja neked, ha pedig így van, akkor igenis körül kell nézni a piacon.? Ezzel nehéz vitatkozni. A hároméves újoncszerződés után a csapatoknak előjogaik vannak arra, hogy a következő szerződést is ők kössék meg az általuk draftolt vagy más módon megszerzett játékosokkal. Ha ez a második kontraktus letelik, valahol 26-30 éves kor között, a játékos akkor rendelkezhet maga a sorsáról. Ennek a harmadik szerződésnek a leteltével ugyanis már általában bőven 30 felett járnak, amikor a csapatok nem szívesen állapodnak meg velük hosszabb távra, vagy ha igen, nem olyan magas bérért.

Ha pedig a játékosok lojalitása csökken, az tovább dinamizálhatja a piacot. Ezt láthattuk Max Pacioretty elcserélése kapcsán is. A montréali menedzsment úgy ítélte meg, nagyobb az esélye annak, hogy a legjobb játékosuk a szezon végén távozik, így inkább most szabadultak meg tőle, amikor még több értékes árucikket is bezsebelhettek érte.

A szurkolók persze sokáig fognak még vitatkozni azon, hogy hol mehetett annyira félre a viszony a felek között, hogy már nem lehetett rajta javítani, de ez az amúgy is eldönthetetlen vita a mi szempontunkból kevésbé érdekes. Ami fontos, hogy a klub előre számolt a lehetőséggel, hogy a játékosok attitűdje a fentiek szerint változik, és ezt a változást bekalkulálva döntött a csere mellett. Ha így volt, és a példa ragadóssá válik, akkor ez trendfordulót jelenthet az NHL-ben. Az előttünk álló szezon végén már biztosabbat tudunk majd erről mondani.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum