MAC Újbuda?Fehérvár 3-2

   

A Szuperkupa-döntő elejét nagyon megnyomta az Erste Liga-bajnok, és pont erre volt szükség, hogy megnyerje a trófeát.

Meglepte a MAC Újbuda a Fehérvár AV19-et, már a 8. másodpercben megszülethetett volna a vezető találata, de ez a helyzet még kimaradt. A 3. percben már nem volt kegyelem, Brance Orban passza után Chris Bodo varrta fel a pakkot közelről a lepkés felsőbe. A fővárosiak lendületben maradtak, vasat lőttek, további helyzeteik voltak, majd a 10. percben Orban megszerezte a második találatot, 2-0-ra vezetett a MAC. Kellett egy kis idő, hogy a Volán magához térjen, majd ahhoz, hogy szépítsen, Terbócs kiállítása is: perfekt figura végén volt pontos Hári János, 2-1.

A második menet eleje ismét a Majoross Gergely-csapaté volt, de a dominancia nem tartott sokáig, előbb egy kiállítás hozta fel a Fehérvárt, majd ide-oda jégkorong következett. A felénél az EBEL-csapat vette át az irányítást, komoly nyomás alá helyezték Bálizs Bence kapuját, ám egyrészt minden kimaradt, másrészt egyre veszélyesebbek lettek az Extraliga-újonc kontrái, egy alkalommal fejjel kellett hárítania bravúrral Mac Carruthnak. Újabb gól ugyanakkor nem született a szünetig.

A harmadik felvonást érthető módon a Fehérvár kezdte határozottabban, de az átütő erő hiányzott a játékából. Néhány perc elteltével aztán egy MAC-lövés arcon találta Hartyt, és mintha ez jelet adott volna a sebességváltásra, viharos támadások, kapuvasak, további akciók követték egymást, egy helyzet itt, egy ott. Majd jött a gól is, Dudás lövés helyett passzolt a kapu előterében álló Bodóhoz, aki rátette, nem ment be, ismételt, a pakk Brownról pattant a hálóba, 3-1. Pillanatokkal később Bodo fonákkal lőtt vasat, 4-1 helyett azonban nem sokkal később Erdély kilépett és szépített, 3-2. Megint nyomni próbált a Fehérvár, Stipsicz lőtt centikkel mellé, Koskiranta is ziccert hagyott ki. A kapuslehozatalnak muszáj volt elkövetkeznie, de ez sem vezetett eredményre, Klempa üres kapura vasat talált, végül a MAC lepörgette az órát, maradt a 3-2.

A Roland Divatház Szuperkupát a MAC Budapest nyerte, az Extraliga-induló budapesti csapat az EBEL-est még soha nem győzte le legerősebb összetételében. A héten jönnek a még nagyobb feladatok mindkét gárda számára, kezdődik mind a szlovák, mind az osztrák bázisú nemzetközi bajnokság.

8F2A9933

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum