Antti Karhula önmagán teszteli az edzésprogramot

 

A Dunaújvárosi Acélbikák finn vezetőedzője szerint amit ő elbír 42 évesen, azt a játékosoknak is bírniuk kell.

Antti Karhulával a klub honlapja készített tartalmas interjút. A DAB új vezetőedzője elmondta: már nem látott elég kihívást a finn másodosztályban, így jókor jött a váltás lehetősége, ezért életében először külföldön edzősködik. Ebben nagy segítség számára, hogy segédedzőjét évek óta ismeri, kiváló a munkakapcsolat közöttük. Mart Eermével nemcsak a mestises Hermesben, hanem az észt válogatott mellett is együtt dolgoztak. Karhula igen tudatosan építi karrierjét, az alapokat mindenképpen Finnországban szerette volna elsajátítani, mert ott az edzőképzés világszínvonalú. Összességében 8 éve edzősködik, szépen végigjárva a szamárlétrát. Csatármúltját nem tagadja meg, filozófiáját a következőképpen jellemezte: ?A legfontosabb, hogy ha nem dolgozol keményen, nem teszed bele a száz százalékot, akkor nincs értelme csinálni. Én támadó gondolkodású vagyok, játékosként is az voltam, edzőként is az maradtam. Úgy gondolom, hogy a támadójátékot sokkal nehezebb tanítani, mint a védekezőt. Ha szét kéne választani, akkor véleményem szerint a támadáshoz kell a technikás, ügyes kéz és az agy, a védekezéshez pedig a kemény munka és a szív.?

A kemény munka számon kérését önmagán kezdi: ?Jó példa akarok lenni a játékosoknak. Mindennap edzek a konditeremben, sokszor kétszer egy nap, egészségesen étkezem, igyekszem eleget aludni. A saját testemet használom arra, hogy kipróbáljam azokat a dolgokat, amiket utána megkövetelek a játékosoktól is. Minden konditermi edzést megcsináltam korábban, tehát tudom, hogy milyen. Ha a játékosok elkezdenek panaszkodni, hogy ez túl nehéz vagy túl sok, akkor nyugodtan mondhatom, hogy elmehetnek melegebb éghajlatra. Ha én 42 évesen meg tudtam csinálni két héttel ezelőtt, akkor jobb, ha befejezik a panaszkodást és elkezdik csinálni a gyakorlatot. Edzésprogramot csinálni nagyon könnyű, de ha nem próbálod ki a programot, akkor nem is tudod, hogy igazából milyen. Épp ezért, ahogy mondtam, én minden egyes programot magamon tesztelek. A jégkorong a fizikális irányba tart: gyorsabbnak, erősebbnek, jobb állóképességűnek kell lenned. Jobb sportolóvá kell válni, mert az ellenfelek is gyorsabbak, erősebbek, nagyobbak lesznek. Ha valaki nem tart ezzel lépést, akkor könnyen kieshet a játékból.?

karhula

Korábban soha nem látott minőségű légiósok érkeztek nyáron Dunaújvárosba, akik kiválasztásában neki is nagy szerepe volt: ?Mióta aláírtam a szerződésemet, azóta a legtöbb időmet a játékosok utáni kutatással töltöttem. Minden egyes játékos hátterét ellenőriztem, rengeteg ismerőst hívtam fel, kérdezősködtem utánuk, milyen emberek a jégen és azon kívül, milyen személyiségük van. És bár rengeteg idő elment ezzel, úgy érzem, hogy érdemes volt vele foglalkozni, mert jó srácokat sikerült leigazolni. Jó csapatjátékosokat kerestünk, akik megértik a játékot, igazi profi mentalitású sportolók, akik tudják, hogy mi kell ahhoz, hogy magas szinten tudjanak játszani. Fontos volt, hogy a pályafutásuk grafikonján a nyíl felfelé haladjon ? tehát nem kiöregedett, levezetni érkező hokisokat kerestünk. Jonas Westerling talán az egyetlen, aki kicsit idősebb, de őt mindenképpen meg akartuk szerezni, hogy mindennapos példa legyen a többiek előtt. 36 éves, de mindenre képes, amire a többiek, és rettenetesen keményen dolgozik. Természetesen azt nem tudom, hogy a légiósok gólkirályok lesznek-e ebben a ligában, de az biztos, hogy összességében remekül teljesítenek majd. A lényeg, hogy a csapatot segítsék ? az egyén csak a második helyen lehet a fontossági listán.?

Az elmúlt pár hónap tehát az általa elképzelt hokikultúra alapjainak lerakásával telt, ennélfogva a többi csapat feltérképezésére eddig nem nagyon jutott ideje: ?Ebben a mostani időszakban annyira elfoglaltak vagyunk, hogy nem volt időnk ellátogatni más csapatok mérkőzéseire. Persze online követem az eredményeket, néha az összefoglalókat is meg tudom nézni, de még mindig nagy kérdőjel számomra a liga ? és valószínűleg az is marad addig, amíg nem indul el a szezon. Amit eddig láttam, az nagyon tetszik, mindenre készen kell majd állnunk a szezon kezdetére. Finnországban, főleg a másodosztályban nagyjából minden csapatnál régen bejáratott edzők dolgoznak még régebben bejáratott játékstílussal. Ha négy hét múlva játszol valakivel idegenben, akkor tudod, hogy mire kell számítanod. Azt gondolom, hogy ez itt másképp lesz.?

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

edzők:
Antti Karhula (FIN, vezetőedző, Hermes, FIN-2.)
Mart Eerme (EST, másodedző, KMH U18)

kapusok:
Pinczés Bendegúz (ifj. Ocskay Gábor JA)
Garbacz Máté (Vasas U20)
Peter Sevela (Ferencváros)

hátvédek:
Hruby Gellért
Mestyán István
Erdélyi Tamás
Lencsés Tamás
Makovics Bence
Tóth Gergely (MAC Újbuda)
Szabó Dávid (Fehérvári Titánok)
Miika Franssila (FIN, Sheffield Steelers, GBR-1.)
Henrich Jaborník (SVK, Ferencváros)

csatárok:
Azari Zsolt
Léránt René
Németh Péter
Nagy Márk
Pinczés Olivér (ifj. Ocskay Gábor JA)
Martin Saluga (Corona Brassó)
Oula Uski (FIN, Jokipojat Joenssuu, FIN-2.)
Artyom Iosszafov (RUS, Asplöven, SWE-3.)
Jonas Westerling (SWE, Sheffield Steelers, EIHL)
Jaakko Turtiainen (FIN, HPK Hämeenlinna, FIN-1.)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum