Hajléktalanként éli életét az egykori 1/1-es

   

Joe Murphy az 1986-os draft első választottja volt. Stanley Kupát nyert, 15-20 millió dollárt keresett. Aztán valami félrecsúszott.

Szomorú történet a most 50 éves Joe Murphyé. 1986-ban egyetemi bajnokként a Detroit az első helyen foglalta le játékjogát a drafton. Ő lett az első, aki az NCAA-ből érkezve a legelőkelőbb helyen kelt el. A Detroit után játszott az Edmontonban, amellyel 1990-ben bajnoki címet szerzett, sőt a csapat történetének 26. legjobb játékosának választották. Az Oilers után megfordult a Chicago, a St. Louis, a San Jose, a Boston és a Washington csapatában is. NHL-es pályafutását a fővárosi csapatnál fejezte be 2001-ben, 779 mérkőzéssel és 528 ponttal a háta mögött.

Kálváriája 1999-ben kezdődött, amikor a Rangershöz igazolhatott volna, de a Bostont választotta. A New York-i csapat GM-je ebben az időben az a Neil Smith volt, aki korábban már volt Murphy menedzsere, még az AHL-ben, az Adirondack Red Wingsnél, a nyolcvanas évek második felében. Korábban remek kapcsolatot ápoltak, de Murphy érthetetlen módon személyes támadást indított Smith ellen, aki ezután eltekintett szerződtetésétől. Murphy nem állt meg itt, Bostonban is ámokfutást rendezett. Több játékost és a kiváló edző Pat Burnst is támadta, megkérdőjelezve munkahelyi etikájukat. A Bruinsban 26 meccs jutott a renitens játékosnak, akit először felfüggesztettek, majd miután nem tudták elcserélni, szabadlistára tették.

A Vegas jelenlegi GM-je, George McPhee adott neki újabb esélyt Washingtonban. Első fővárosi éve gond nélkül lepergett, de a másodikban már csak 14 találkozó jutott neki. Ekkor egy New York-i mérkőzés után vacsorázni ment, zaklatott egy nőt, a történet verekedésig fajult. Az eset után a Capitals azonnal a farmcsapatba irányította, de Murphy megtagadta a játékot. Utána már soha többet nem játszott profi mérkőzést. A játékos visszautasította a vádakat, kifogásolta, hogy kitették az első csapatból, perre ment, de minden fórumon elbukott a Washingtonnal szemben.

joe murphy 2

Több mint 10 év következett számára jégkorong nélkül. A 2013/14-es szezonban egy alsóbb ligában, a GMHL-ben tűnt fel az Alliston Coyotes edzőjeként, de itt sem töltötte ki a szezont, mert szembekerült a törvénnyel, így a playoff idején otthagyta a csapatot. Azóta a sorsáról nem sokat tudni. Mindössze két dolgot: először is akárcsak több társa, többször szenvedett agyrázkódást pályafutása során, és emiatt perben áll az NHL-lel, kártérítést követel. Másodszor azt, hogy többször nyilatkozott úgy: konfliktusai és viselkedési problémái egyértelműen fejsérüléseire és agyrázkódásaira vezethetők vissza.

Rick Westhead, a TSN szakírója utánajárt Murphy történetének. Ekkor derült ki, hogy már negyedik esztendeje az Ontario állambeli Kenora utcáin él. Az újságíró megkereste a Toronto egykori kapusát, Trevor Kiddet, és együtt mentek el a 15 ezres lélekszámú Kenorába, hogy felkutassák az egykori sztárt. Akire végül egy kisbolt előtt üldögélve találtak rá. A bolt tulajdonosa elmondta, Murphy minden nap órákat ül a bolt előtt, soha nem kér senkitől semmit, csak beszélgetni akar. Arra a kérdésre, hogy a hokis sztorikat meséli-e az életéből, az asszony így felelt: “Soha nem hallottam őt jégkorongról beszélni.” Előbb a kapus beszélt vele, aki egyébként soha nem játszott vele egy csapatban, alig ismerték egymást. Végül Murphy Westheaddel is hajlandó volt beszélni, aki tizenöt perces videót forgatott róla és történetéről.

A filmben sokan megszólalnak az egykor Murphyhez közel állók közül. A nővére szerint a gondok még a bajnoki címet követő szezonban kezdődtek, amikor egy Detroit elleni mérkőzésen egy másik első körös játékos, Sahwn Burr leütközte őt a kapu mögötti területen. A fejét ért sérülés minden szempontból megviselte a játékost, aki innentől kezdve nem volt ugyanaz az ember. Előbb gyógyszereket kezdett el szedni, majd rendszeresen ivott is. A viselkedése is megváltozott, egyre többet verekedett, egyre őrültebb dolgokat művelt a jégen kívül is. Felesége elmondása szerint férjére korábban egyáltalán nem volt jellemző az átlagostól bármilyen szempontból elütő viselkedés.

Murphy évek óta él az utcán, segítséget nem csak a helyiektől, de az egykori társaktól, a szakszervezettől, sőt legközvetlenebb családtagjaitól sem hajlandó elfogadni. Trevor Kidd rendszeresen felkeresi, ilyenkor ételt és ruhát is visz a bajnoknak. Aki a következő telet is az utcán tervezi tölteni.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum