Ryan Ellis nyolc évre a Predatorsé

 

A 27 éves hátvéd 50 millió dollárt keres ezen időszak alatt.

Ryan Ellist a 2009-es draft 11. Helyén vitte el a Nashville, azóta hét szezont játszott klubjában, 396 alapszakaszmeccsen 173 pontot termelt. A rájátszásban ennél is jobb volt valamivel, 58 meccsen 27 pont a mérlege. Emblematikus figurája a csapatnak, amely a liga legerősebb hátvédsorával rendelkezik, hiszen az ontariói fiatalember mellett még P. K. Subban, Mattias Ekholm, Roman Josi, Yannick Weber, Alekszandr Jemelin és az új generáció egyik legnagyobb tehetségének tartott ? húszéves ? Samuel Girard is ott van. Ellis minden szinten képviselte Kanadát pályafutása során: ifjúsági, junior és felnőtt világbajnokságról is van aranyérme.

ryan-ellis

Ezzel együtt az elmúlt szezonja nem sikerült jól, térdsérülés hátráltatta, meg is műtötték, ebből adódóan csak 44 meccsen szerepelt. Mégis szerzett 32 pontot, amivel feltehetően meg is győzte az addig sem sokat hezitáló szakvezetést. Az új szerződés a 2019/2020-as szezontól lép életbe, jövő év július 1-jén azonnal kap is egy hétmilliós aláírási bónuszt. Előző szerződése ötéves volt, és évi 2,5 milliót fizetett neki, tehát jelentősen tudta növelni piaci értékét.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum