Gretzky fel akarja emelni a kínai hokit

 

A Great One a Kunlun nagykövete lesz és jégkorongiskolákat alapít.

A KHL-es Kunlun Red Star bejelentette, hogy együttműködési szerződést kötött minden idők legjobb játékosával. A megállapodás értelmében Wayne Gretzky nemcsak a csapat globális nagykövete lesz, hanem részt vesz a kínai fiatalok fejlesztési programjában is. A Kunlun és a Gretzky Hockey School az elkövetkező öt évben összesen 20 iskolát nyit 8 és 17 év közötti fiatalok számára Pekingben és Sencsenben, ahol a jégkorong mellett a tanulásra is kellő figyelmet fordítanak. A megállapodás részeként szeptemberben Gretzky promóciós utakat tesz Pekingbe, Sencsenbe és Sanghajba, hogy népszerűsítse a megállapodást.

Ao Meng, a Kunlun Red Star ügyvezető igazgatója és Wayne Gretzky is megszólaltak az ügyben. Ao Meng elmondta: “Wayne Gretzky jelenléte óriási lendületet ad majd a jégkorongnak Kínában. A neve és a hozzájárulása a játékhoz felbecsülhetetlen. A kínai jégkorong eddig is aktívan készült a 2022-es téli olimpiára, de ezzel a lépéssel még vonzóbbá tette a sportágat a fiatalok körében.” A Great One így fogalmazott: “A sport előmozdítása a nem hagyományos piacokon érdekes kihívást jelent. Nagyon izgatott vagyok, hogy jövő hónapban elindulhatok Kínába, és a Kunlun partnereként láthatom, hogy ez a csodálatos játék hogyan emelkedik fel. Azt várom, hogy egyre több és több fiatal vesz majd részt a programunkban és magában a jégkorongban.”

kunlun

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum