Elhunyt Stan Mikita

 

A Chicago történetének legeredményesebb hokisát beválasztották az NHL történetének 100 legjobb játékosa közé is. 78 éves volt.

Stan Mikita Stanislav Guoth néven született 1940. május 20-án,  az akkori Csehszlovákia területén. Élete nyolc évvel később vett gyökeres fordulatot, amikor nagybátyja és a nagynénje magával vitte Kanadába. Ekkor vette fel a Mikita nevet, és ekkor ismerkedett meg a jégkoronggal is. Egy 1966-os interjúban elárulta, hogy az első angol szavak, amiket megtanult az új hazájában, mind a jégkoronghoz voltak köthetők. 13 éves korában Rudy Pilous, a Chicago játékosmegfigyelőinek főnöke szerződést ajánlott neki, ami megváltoztatta az életét. Alsóbb csapatokban játszott a következő hat évben, kitűnt ugyan a tehetségével, de még 19 évesen sem kötelezte el magát teljesen a hoki mellett. A végső lökést az adta meg, amikor az 1958/59-es szezonban az alig egy évvel idősebb Bobby Hull azt mondta neki: szükségünk van rád. Egy évvel később már alapember lett 53 ponttal, még egy szezonnal később 77 ponttal végzett, 1938 után ismét Stanley Kupa-győzelemhez segítve a Chicagót.

stan mikita 2

A következő 13 szezonból 12-ben végzett pont/meccs átlag felett. Ebben az időszakban hatszor lépte át a 80 pontos, kétszer a 90 pontos határt, sőt: az 1966/67-ben szerzett 97 pontja NHL-rekordnak számított. Ekkor nemcsak az Art Ross-, hanem a legértékesebb játékosnak járó Hart-és a legsportszerűbb sztárt dicsérő Lady Byng-trófeákat is begyűjtötte. Ilyen triplázásra előtte és azóta sem volt példa az NHL-ben. 22 szezonon keresztül, 1980-ig játszott a város csapatában, és mind a mai napig övé a legtöbb mérkőzés (1396), gólpassz (926), pont (1467) és a legjobb plusz/mínusz (329) mutató a franchise történetében. A gólokat (541), a győztes gólokat (84) és a mesterhármasokat (15) tekintve csak Bobby Hull előzi meg a házi rangsorban.

Pályafutása során kétszer-kétszer kapta meg a liga legértékesebb játékosának járó Hart-trófeát (1967, 1968) és a Lady Byng-trófeát (1967, 1968), négyszer a pontkirálynak járó Art Ross- díjat (1964, 1965, 1967, 1968). Hatszor választották be az év első csapatába, kilenc alkalommal hívták meg az idényfelező All Star-gálára. Visszavonulásakor 1467 pontjával az NHL-örökranglista harmadik helyén állt. 1983-ban az NHL, 2002-ben a szlovák jégkorong halhatatlanjai közé került be. 1998-ban a Hockey News minden idők 17. legjobb játékosának választotta, és a legjobbnak azok közül, akik Európában születtek. Az NHL 100. születésnapján beválasztották a liga történetének 100 legjobb játékosa közé.

21-es mezszáma volt az első a Chicago történetében, amit visszavonultattak. Örök emlékét szobor őrzi a United Center előtt.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum