Crosby és Toews korcsolyaedzője Budapesten

 

Ha már itt jár, tart néhány edzést a jelentkezők számára a Tüskecsarnokban.

Robby Glantz nem akárki a szakmában, NHL-es jégkorongosok százait tanította a korcsolyázás alapjaira, és egyéb téren is fejlesztette a technikai készségeiket. Leghíresebb tanítványai között olyan neveket találunk, mint Sidney Crosby, Jonathan Toews, Jack Johnson, Mike Cammilleri, Rob Blake, Dany Heatley, Scott Gomez, Danny Briere, Bobby Ryan, Dustin Brown, Travis Zajac, Seth Johns vagy Tyler Johnson. Most akár magyar fiatalok is tanulhatnak tőle, ugyanis augusztus 30. és szeptember 2. között Budapestre látogat.

A Tüskecsarnokban két korosztálynak fog koriedzéseket vezényelni, 8-11 éves kor között, illetve 12 évesek vagy annál idősebbek számára. E négy napon lesz egy délelőtti és egy délutáni edzés, mindkétszer egyórás tréningekre lehet számítani. Jelentkezni a mellékelt plakáton látható elérhetőségeken lehet. A képzés nem olcsó, 290 euróba kerül.

glantz

Glantz volt tagja a Los Angeles Kings, az Anaheim Ducks és az Atlanta Trashers szakmai stábjának is, illetve rendszeresen feltűnik az NHL tévéjében, itt például Alekszandr Ovecskin lövőtechnikájának titkát magyarázza el részletekbe menően, itt meg az év újoncának választott Mathew Barzal koritechnikájáról tart előadást.

Crosbys_coach

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum