Leksandban landolt a budapesti vb legjobb bekkje

 

A brit Ben O’Connort előbb szerződtette a KHL-es Barisz, majd azonmód le is mondott róla, a történet Hári János volt csapatánál folytatódik.

Kiváló teljesítményt nyújtott ? még a Sheffield Steelers hokisaként ? az áprilisi divízió 1/A csoportos világbajnokságon Ben O’Connor. A hatalmas lövőerejű bekk 5 meccsen 4 góllal ? a felét emberelőnyben szerezte ? és 2 assziszttal járult hozzá csapata szenzációszámba menő feljutásához. Nem volt kivételesnek mondható a ponterőssége az eseményen, hiszen a legutóbbi EIHL-alapszakaszban például védő létére 14+39-et, 53 pontot csinált 55 összecsapáson. Egy ilyen idény és egy ilyen vb után érthető módon jelentős érdeklődés mutatkozott iránta, és a kazah KHL-csapat, a Barisz Asztana már májusban le is csapott rá. (O’Connor számára nem lett volna ismeretlen a környezet, hiszen 2011 és 2014 között már játszott a kazah bajnokságban, sőt a 2013/14-es szezonban megválasztották a liga legjobb hátvédjének.) A klub azonban pár héttel később elnökváltáson esett át, és az új vezető, Borisz Ivanyiscsev kezdeményezte a játékos szerződésének felbontását. O?Connor akkor így reagált: ?Hát ez nem tartott sokáig. Ez a legrövidebb szerződés a KHL történetében??

Persze várható volt, hogy a remek játékos nem marad jó csapat nélkül, és így is lett. Mostanra kiderült, hogy Ben O’Connor következő csapata a svéd másodosztályú Leksands IF lesz. Az az Allsvenskan-klub, amely a magyar válogatott oszlopával, Hári Jánossal a soraiban megjárta az SHL-t a 2016/17-es szezonban, és továbbra is célja, hogy visszajusson oda.

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

fotó: Mudra László

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum