Szupererős svéd tornára mennek a juniorok

 

A jégkorongszövetség honlapján közzétették az U20-as válogatott ez évi programját.

Vas Márton, a napokban kinevezett vezetőedző azonnal kihirdette a decemberi lengyelországi világbajnokságra készülő gárda első bő keretét, és azt is tudni lehetett, hogy július végén háromnapos összetartással kezdődik a közös munka. Mostanra összeállt a teljes menetrend a 2018/19-es szezonra.

E szerint a július 25?27-ei első tábor után néhány héttel, augusztus 20-án ismét találkoznak a játékosok, hogy a legjobbak elutazhassanak a svédországi Super Challenge tornára. U20-asaink tavaly is részt vettek a megméretésen, ahol bivalyerős ellenfeleikkel szemben összesen egy büntetőkkel kivívott győzelemmel (a svájci EHC Biel ellenében) és négy vereséggel zártak. Sorrendben a svájci Geneve-Servette, Ausztria, a svéd Farjestad és Norvégia bizonyult erősebbnek a mieinknél, mindazonáltal csupa szoros és hasznos összecsapást abszolváltak a fiúk. Könnyebb dolguk az idén sem lesz, minthogy csoportjukban, a B jelűben az osztrák válogatottal, újra a Geneve-Servette-tel valamint a svéd Vaxjö Lakersszel küzdhetnek meg Karlstadban, míg a helyosztón a következők közül kaphatnak riválist az A csoportból: Farjestad, Franciaország, Norvégia, HK Riga. Mindez augusztus 21?26. között történik majd.

A következő U20-as összetartásra október 1?3. között kerül sor, aztán novemberben, a nemzetközi IIHF-szünetben négy nemzet tornát rendezünk. Vendégeink lesznek: Szlovénia, Franciaország, Olaszország.

A közvetlen vb-felkészülés december 5-én indul, maga a divízió 1/B-s világbajnokság pedig 10-én startol Tychyben. Az ellenfelek: Szlovénia, Ukrajna, Olaszország, Japán és a házigazda Lengyelország.

Mint ismeretes, a magyar juniorválogatott az előző szezonban egy osztállyal feljebb, a divízió 1/A-ban szerepelt, ám nem tudta megőrizni tagságát. Az idei célokról Vas Márton így nyilatkozott az MJSZ-honlapnak: ?Még nagyon az idény elején vagyunk, de az kijelenthető, hogy jól akarunk szerepelni a világbajnokságon. Emellett az új szövetségi irányelvet, az elitképzést szem előtt tartva minél magasabb szintre szeretnénk fejleszteni az ide kerülő játékosokat. Fel akarjuk készíteni őket arra, hogy minél sikeresebben tegyék meg a junior és a felnőtt szint közötti lépést.?

u20-201708

Fotó: Szombathelyi Beáta, Team HUN Photography (Facebook)

A július végi összetartásra behívott játékosok:

Név Klub
Kapusok
Gönczi Lajos Debrecen
Márkus Levente UTE
Szeles Martin Fehérvár
Tóth Károly Vasas
Hátvédek
Bugár Gábor MAC
Falus Ádám Zürich (SUI)
Fejes Nándor MAC
Horváth Milán Fehérvár
Kiss Roland Fehérvár
Molnár András UTE
Pokornyi Dávid UTE
Sándor Flórián Fehérvár
Seregély Máté MAC
Szécsi Patrik HK Budapest
Türmer Gábor MAC
Vas Márk Fehérvár
Csatárok
Császár Hunor Fehérvár
Daadou Ádám OKK (FIN)
Horváth Bálint Rögle (SWE)
Kemény Patrik Wings (SWE)
Kreisz Brúnó MAC
Lőczi Árpád MAC
Madácsi Benedek Fehérvár
Mihály Ákos Fehérvár
Nagy Ákos Fehérvár
Pákozdi Bálint Visby/Roma (SWE)
Papp Kristóf Madison (USHL)
Péter Andor Fehérvár
Péter Donát Augsburg (GER)
Révész Marcell Zürich (SUI)
Szalma Zsolt UTE
Szigeti Ákos MAC
Vértes Nátán Fehérvár
Vincze Gergő Fehérvár

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum