Elhunyt Méhes Tibor

 

A győri jégkorong és az inline mozgalom leglelkesebb szervezője, egyik fő motorja 67 éves volt.

Az 1951-ben született Méhes Tibor vezető szerepet vitt a Győri ETO HC-ban a 90-es évek elejétől, majd ott volt a magyar inline jégkorong születésénél is a kezdetektől, 1995-től. Győri központtal szervezte az egyesületi bajnokságokat és kupákat, kiváló együttműködést alakítva ki a görhokiban érintett szövetségek szakembereivel. Vezetésével szép sikereket ért el inline válogatottunk, sokszor olyan országok csapatait is megelőzve, mint Ausztria, Szlovénia vagy Nagy-Britannia. Csapatvezető volt többek között az 1999-es kapfenbergi vb-selejtezőn, ahol kvalifikáltuk magunkat a 2000-es csehországi világbajnokságra – Hradec Kralovéban a 13. helyen végeztünk és bent maradtunk –, 2001-ben Egy Egyesült Államokban 11.-ek lettünk, 2002-ben Nürnbergben, majd 2005-ben Kuopióban megnyertük a divízió 1-et.

Méhes Tibor egy időben tagja volt a Magyar Jégkorong Szövetség elnökségének, illetve irányította az inline bizottságot is. A sportvezető hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el vasárnap. Az új győri jégcsarnok átadását sajnos már nem érhette meg.

mehes tibor

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 13., csütörtök
EIHC 16:00 HUNFRA 0-3VÉGE
NU18 18:00 HUNSVK 4-3VÉGE
U18 18:00 EHCETO 2-6VÉGE
U18 19:00 HUNUKR 4-2VÉGE
EIHC 20:00 NORBLR 6-1VÉGE
december 14., péntek
U18 15:30 UKRDEN 5-4VÉGE
EIHC 16:00 FRABLR 1-0VÉGE
VB20 16:30 HUNPOL 2-4VÉGE
NU18 18:00 HUNCZE 2-5VÉGE
U18 19:00 HUNSVK 5-4 HVÉGE
EIHC 20:00 HUNNOR 2-3VÉGE
december 15., szombat
EIHC 12:00 HUNBLR 1-8VÉGE
U18 12:00 SVKUKR 3-2 BVÉGE
NU18 13:30 HUNPOL 6-0VÉGE
U18 13:30 ETOMIS 5-7VÉGE
U18 15:30 HUNDEN 2-4VÉGE
EIHC 16:00 NORFRA 4-3VÉGE
december 16., vasárnap
U18 17:00 ZNOMIS 6-3VÉGE
december 17., hétfő
U20 18:20 MISDAB 5-2VÉGE
december 18., kedd
EBEL 18:00 AVSKAC 5-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 18:30 VASDHK INFO
december 19., szerda
EL 17:50 VC2HKB 
EL 18:00 DABUTE 
EL 18:00 DEBFTC 
EXL 18:00 DTRMIS 
U20 18:25 UTEAVS 
EL 18:30 TITVAS 
U18 18:30 VASFTC 
EXL 19:00 MACDTV 
december 20., csütörtök
KHL 15:00 BAALOK 
    • SPORT 2
U20 15:20 KMHMIS 
Partnerünk