Újra lesz Gyilkostó Kupa

   

Több év szünet után éled újjá a nagy hagyományú gyergyói torna.

Augusztus 31. és szeptember 2. között rendezi meg az Erste Liga-újonc Gyergyói HK a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az utóbbi években csak elvétve megrendezett Gyilkostó Kupát. Legutóbb 2013-ban volt okuk a gyergyói hokibarátoknak, hogy örüljenek a tornának, azt megelőzően pedig 2008-ban rendezték meg utoljára az eseményt. A gyergyói jégkorong feléledésével most újra létjogosultsága lett az eseménynek, amelyen a szokásoknak megfelelően négy csapat vesz részt, mégpedig a házigazda Gyergyói HK mellett a Csíkszeredai Sportklub, a Steaua Bukarest és az ugyancsak Erste Liga-újonc DEAC.

A gyergyói klub arról is beszámol a torna kapcsán, hogy a csapat a jeges edzéseket augusztus elsején kezdi, és akkortól kapcsolódnak majd be a munkába a várva várt légiósok is. A terveik szerint nem a Gyilkostó Kupa lesz az egyetlen lehetőség a csapat tesztelésére, mert már korábban is terveznek 1-2 felkészülési mérkőzést, azonban konkrétumokról még nem tudnak beszámolni.

A magyarországi és Erste ligás klubok 2018-as felkészülési mérkőzései:

2018. augusztus 7., kedd
18:00 HC Kosice (SVK-1.) ? DVTK Jegesmedvék (Kassa, Crow Arena)

2018. augusztus 10., péntek
18:00 HK Nitra (SVK-1.) ? Fehérvár AV19 (Nyitra)
Cracovia Kraków (POL-1.) ? Dunaújvárosi Acélbikák (Krakkó)

2018. augusztus 11., szombat
Cracovia Kraków (POL-1.) ? Dunaújvárosi Acélbikák (Krakkó)

2018. augusztus 14., kedd
17:30 Dukla Trencín (SVK-1.) ? Újpesti TE (Puhó)
18:00 MAC Budapest ? Vienna Capitals (EBEL)
Nowy Targ (POL-1.) ? Fehérvár AV19 (Nowy Targ)

2018. augusztus 15., szerda
17:00 KMH Budapest – HK Levice (SVK-3.) (Tüskecsarnok)
17:30 HC Dukla Michalovce (SVK-2.) ? DVTK Jegesmedvék (Nagymihály)

2018. augusztus 16., csütörtök
16:00 EHC Seewen (SUI-3.) – Corona Brassó (Gösser Kupa, Kapfenberg)
19:15 HC Torax Poruba (CZE-2.) – DEAC (Torax Kupa, Ostrava/Poruba)

2018. augusztus 17., péntek
19:00 KSV Eishockey Kapfenberg (AUT-3.) – Corona Brassó (Gösser Kupa, Kapfenberg)
19:15 DEAC – JKH GKS Jastrzębie (POL, Torax Kupa, Ostrava/Poruba)
MsHK Zilina (SVK-1.) ? Fehérvár AV19 (Zsolna)

2018. augusztus 18., szombat
16:00 HK Olimpija Lubljana (AHL) – Corona Brassó (Gösser Kupa, Kapfenberg)
??:?? DEAC – ? (Torax Kupa, Ostrava/Poruba, helyosztó)

2018. augusztus 21., kedd
18:00 HK Nitra (SVK-1.) ? MAC Budapest (Nyitra)

2018. augusztus 23., csütörtök
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?Újpesti TE (Nyitra)
18:00 DVTK Jegesmedvék ? HCKosice (SVK-1.) (Miskolc)

2018. augusztus 24., péntek
17:00 KMH Budapest – HC Bratislava (SVK-2.) (Tüskecsarnok)
18:00 HC Topolcany (SVK-2.) ? Újpesti TE (Nagytapolcsány)

2018. augusztus 25., szombat
16:00 Krefeld Pinguine (GER-1.) ? Fehérvár AV19 (Müller’s Fanshop Cup, Drezda)
20:00 Braehead Clan (GBR) ? MAC Budapest (Glasgow)

2018. augusztus 26., vasárnap
14:00/17:30 Dresdner Eislöwen (GER-2.)/Fischtown Pinguins (GER-1.) ? Fehérvár AV19 (Müller’s Fanshop Cup, Drezda, helyosztó)
Nottingham Panthers (GBR) ? MAC Budapest (Nottingham)

2018. augusztus 28., kedd
??:?? Ferencváros – HK Poprad (SVK-1.) (Visegrád Kupa, Pesterzsébet)

2018. augusztus 30., csütörtök
18:00 HC Topolcany (SVK-2.) ? Dunaújvárosi Acélbikák (Nagytapolcsány)
16:00 HK Poprad (SVK-1.) ? DVTK Jegesmedvék (Tátra Kupa, Poprád)

2018. augusztus 31., péntek
17:00 MsHK Zilina (SVK-1.) ? Újpesti TE (Zsolna)
19:00 DVTK Jegesmedvék ? HC Vítkovice (CZE-1.) (Tátra Kupa, Poprád)
Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós (Gyergyói HK, Csíkszeredai Sportklub, DEAC, Steaua)

2018. szeptember 1., szombat
16:00 Grenoble ? Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna, Székesfehérvár)
19:15 Fehérvár AV19 ? Asiago (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna, Székesfehérvár)
Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós (Gyergyói HK, Csíkszeredai Sportklub, DEAC, Steaua)

2018. szeptember 2., vasárnap
15:00 bronzmérkőzés (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna, Székesfehérvár)
18:15 döntő (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna, Székesfehérvár)
??.?? DVTK Jegesmedvék ? ? (Tátra Kupa, Poprád – helyosztó)
Gyilkostó Kupa, Gyergyószentmiklós (Gyergyói HK, Csíkszeredai Sportklub, DEAC, Steaua)

2018. szeptember 4., kedd
18:00 HC Bratislava (SVK-2.) – KMH Budapest (Pozsony, Vladimir Dzurilla jégcsarnok)
18:30 Érsekújvár (SVK-1.) ? Ferencváros (Visegrád Kupa, Érsekújvár)

2018. szeptember 6., csütörtök
18:30 Érsekújvár ? MAC Budapest (Érsekújvár)

2018. szeptember 7., péntek
18:00 DVTK Jegesmedvék ? Dukla Michalovce (SVK-2.) (Miskolc)

2018. szeptember 9., vasárnap
??:?? MAC Budapest (SVK-1.) – Fehérvár AV19 (EBEL) (Roland Divatház Kupa, Tüskecsarnok)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum