Két edzőmeccse is lesz a DVTK-nak a Kassával

 

Komoly felkészülési programot állítottak össze a miskolciak, összesen hét edzőmeccset terveznek, kiváló ellenfelekkel.

A DVTK Jegesmedvék nyilvánosságra hozták felkészülési programjukat. Láda Balázsék augusztus 7-én lépnek először jégre, mégpedig a földrajzilag legközelebbi Extraliga-csapat, a HC Kosice ellen. Az ezt követő két hétben is 1-1 meccset vívnak: előbb 15-én a szlovák másodosztályú Nagymihály otthonába utaznak, majd 23-án a kassaiakat fogadják Miskolcon. Augusztus 30. és szeptember 2. között a Tátra Kupán játszanak a Jegesmedvék, ahol a házigazda Poprad és a cseh Vítkovice elleni találkozójuk már biztos a helyosztó mellett. A felkészülési időszakot szeptember 7-én zárják a nagymihályiak ellen.

Nagy Ádám csapatmenedzser az első tétmeccsekkel kapcsolatban elmondta: “A Tipsport Liga sorsolása még nem hivatalos és nem nyilvános, de hogy szurkolóink tudjanak tervezni, annyit elárulhatok, hogy a bajnokság szeptember 14-én rajtol egy nyitrai vendégszerepléssel, majd 16-án mutatkozik be a csapat hazai környezetben, amikor a zsolnaiakat fogadjuk. Az első kassai tétmeccsre sem kell sokat várni, hiszen szeptember 18-án kedden a helyiek reményei szerint már a Steel Arenában mérkőzünk meg egymással.”

A magyar klubok 2018-as felkészülési mérkőzései:

2018. augusztus 7., kedd
18:00 HC Kosice (SVK-1.) ? DVTK Jegesmedvék (Kassa, Crow Arena)

2018. augusztus 10., péntek
18:00 HK Nitra (SVK-1.) ? Fehérvár AV19 (Nyitra)

2018. augusztus 14., kedd
17:30 Dukla Trencín (SVK-1.) ? Újpesti TE (Puhó)

2018. augusztus 15., szerda
17:30 HC Dukla Michalovce (SVK-2.) ? DVTK Jegesmedvék (Nagymihály)

2018. augusztus 16., csütörtök
16:00 EHC Seewen (SUI-3.) – Corona Brassó (Gösser Kupa, Kapfenberg)
19:15 HC Torax Poruba (CZE-2.) – DEAC (Torax Kupa, Ostrava/Poruba)

2018. augusztus 17., péntek
19:00 KSV Eishockey Kapfenberg (AUT-3.) – Corona Brassó (Gösser Kupa, Kapfenberg)
19:15 DEAC – JKH GKS Jastrzębie (POL, Torax Kupa, Ostrava/Poruba)

2018. augusztus 18., szombat
16:00 HK Olimpija Lubljana (AHL) – Corona Brassó (Gösser Kupa, Kapfenberg)
??:?? DEAC – ? (Torax Kupa, Ostrava/Poruba, helyosztó)

2018. augusztus 21., kedd
18:00 HK Nitra (SVK-1.) ? MAC Budapest (Nyitra)

2018. augusztus 23., csütörtök
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?Újpesti TE (Nyitra)
18:00 DVTK Jegesmedvék ? HCKosice (SVK-1.) (Miskolc)

2018. augusztus 24., péntek
18:00 HC Topolcany (SVK-2.) ? Újpesti TE (Nagytapolcsány)

2018. augusztus 25., szombat
20:00 Braehead Clan (GBR) ? MAC Budapest (Glasgow)

2018. augusztus 26., vasárnap
Nottingham Panthers (GBR) ? MAC Budapest (Nottingham)

2018. augusztus 30., csütörtök
18:00 HC Topolcany (SVK-2.) ? Dunaújvárosi Acélbikák (Nagytapolcsány)
16:00 HK Poprad (SVK-1.) ? DVTK Jegesmedvék (Tátra Kupa, Poprád)

2018. augusztus 31., péntek
17:00 MsHK Zilina (SVK-1.) ? Újpesti TE (Zsolna)
19:00 DVTK Jegesmedvék ? HCVitkovice (CZE-1.) (Tátra Kupa, Poprád)

2018. szeptember 2., vasárnap
??.?? DVTK Jegesmedvék ? ? (Tátra Kupa, Poprád – helyosztó)

2018. szeptember 7., péntek
18:00 DVTK Jegesmedvék ? Dukla Michalovce (SVK-2.) (Miskolc)

2018. szeptember 9., vasárnap
18:30 Érsekújvár – MAC Budapest (Érsekújvár)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum