Fiatal és éhes csapat lesz a Ferencváros

 

Erste Liga-helyezésben konkretizálható célt nem tűztek ki a zöld-fehérek, de ott akarnak lenni az erősek között.

A 2018/19-es szezont új vezetőedzővel kezdi a Ferencváros, a MAC Budapest utánpótlásából érkezett Fodor Szabolcs most debütál trénerként a felnőtt hokiban. Az már önmagában örömhír, hogy növekszik a fiatal hazai szakemberek száma a magyar hoki felső szintjén. Az meg pláne, hogy az eddig igazolások alapján úgy tűnik, a zöld-fehérek erős kerettel, komoly szándékokkal vághatnak neki a magyar bázisú bajnokságnak. Elmondható továbbá, hogy az építkezésben az elsők között vannak, talán csak a Corona Brassó jár előrébb a ligában, míg az örök rivális Újpest tartja velük a lépést.

?Nagyon pozitívak az első tapasztalataim a Ferencvárosnál, érezhető, hogy az ország egyik legnagyobb klubjánál vagyok ? kezdte blogunknak Fodor. Ez abból is kitűnik, hogy egyre többen keresik őt a média részéről, és a szurkolók is figyelnek, érdeklődnek. ?Itt most mindenki azon dolgozik, hogy a klub a régi fényében csillogjon, mint legutóbb még a 90-es években ? elemezte a helyzetet és a kilátásokat. ? Megvan az akarat az előrelépésre, és megvannak a feltételek és a források is a munkához, a működéshez, már amennyire ez egy bérelt pályával lehetséges.?

A szakvezető kalkulációi szerint a következő szezon csapata 80 százalékban összeállt. Vannak még néhányan, akikkel tárgyalnak, hamarosan velük is megszülethetnek a megállapodások. A lehetséges távozók mindegyikének kilétére sem derült még fény ? ez is véglegesedik a közeljövőben ?, míg magyar játékos legfeljebb egy-kettő érkezhet az eddigieken túl. Más a helyzet a légiósokkal. Közülük hármat bejelentettek, és még ennyit várnak. ?Tekintettel arra, hogy sok új csapat lesz a bajnokságban, amelyek felszívják a hazai hokisokat, mindenképpen fel akarjuk tölteni a légióskontingenst, hat fővel számolunk tehát. Azt határozottan mondhatom, hogy a tavalyi külföldiek egyikét sem fogjuk foglalkoztatni? ? mondta erről Fodor Szabolcs.

Külön rákérdeztünk a kapushelyzetre. A vezetőedző elmondta, a MAC-ból érkező Arany Gergely és az élő szerződéssel rendelkező Pleszkán József duójával vágnak neki a bajnokságnak. ?Mindketten bizonyítottak már, itt is és másutt is. Jók leszünk velük, sem a tudásukra, sem az ambícióikra nincs panasz, energiát, időt nem sajnálva dolgoznak azon, hogy fejlesszék magukat, ami a csapatot is előrébb viszi. Nem csupán a kapusok, mindenki más is dolgozzon keményen minden nap, ez a legfontosabb, így lesz a Ferencváros fiatal, éhes, harapós csapat? ? magyarázta Fodor Szabolcs.

fodor-ftc

Fotó: fradi.hu

A zöld-fehéreknél már elkezdődött a munka, tizenhat-tizennyolc játékossal. Most volt egy tesztjük, utána egyéni felészülési terveket kaptak a jégkorongozók. Július közepén újabb teszt jön, megnézik, hogyan haladnak, és ha szükséges, végrehajtják a megfelelő korrekciókat. Ilyen anyagokat a légiósokhoz is eljuttattak, akik hazájukban készülnek. Jég elvileg augusztus 6-ától lesz Pesterzsébeten, onnantól változik a felkészülés karaktere és a tempó.

A Ferencváros minél erősebb csapatokkal szeretne edzőmeccseket lekötni, elsősorban a szlovák Extraliga irányába tájékozódnak. ?A szóba jöhető extraligás ellenfelek között most már magyar klubok is vannak? ? jegyezte meg a szakvezető. Ha már itt tartottunk, rákérdeztük arra, hogy mi a véleménye a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest távozásáról. ?Ez összetett kérdés, külön topikot igényelne ? kezdte. ? A liga egészét tekintve számíthatunk némi színvonal-csökkenésre, hiszen az utóbbi évek két döntőséről van szó. Viszont akkor is volt pánikhangulat, amikor a Fehérvár elment az EBEL-be. Ehhez képest néhány év alatt nagyot fejlődött a magyar bázisú liga is. Abban bízom, hogy az esetleges hullámvölgy nem lesz mély, és rövidebb idő alatt érjük el ismét a magasabb szintet. Ahhoz persze, hogy a közvetlenül előttünk álló szezonra vonatkozó várakozásokat fogalmazzunk meg, ismerni kellene a csapatok szándékait, valamint az alakulófélben lévő kereteket is. Ez még nem minden esetben van meg, de több helyről érkeznek jó hírek ? hivatalosan és nem hivatalosan ?, így arra számítok, hogy hat-nyolc klub kifejezetten erős lesz, ám a többit sem lesz szabad lebecsülni vagy leírni. Senki nem fog biztosra menni senki ellen.?

Megcélozza-e a Ferencváros sok év után ismét a bajnoki címet? ? firtattuk zárásként. A válasz: ?Sok mindent nem tudunk még, így csak jósolhatnék, de azt nem szeretnék. Annyi biztos, hogy a játékosoknak és a csapatnak napról napra jobbnak kell lennie, amiben meghatározó szerepet kell vállalniuk a fiataljainknak. Ha ez mind meglesz, ha mindenkin látom, hogy kiteszi a jégre a 100 százalékot, akkor nem lesz gond sem a csapat játékával, sem az eredményességével.?

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Jászai Dávid (hátvéd)
Pleszkán József (kapus)
Tóth Renátó (csatár)
Kovács Viktor László (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)
Hardi Richard (csatár)

érkezett:
Fodor Szabolcs (vezetőedző, MAC U20)
Pavuk Attila (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Boros Dániel (hátvéd, MAC U20)
Leo Fitzgerald (CAN, csatár, Bemidji State University, NCAA)
Myles Fitzgerald (CAN, csatár, Bemidji State University, NCAA)
Tóth Adrián (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Tóth Gergő (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Sarcia Antonio (hátvéd, MAC U20)
Dósa Krisztián (hátvéd, UTE)
Arany Gergely (kapus, MAC Budapest)
Brett Switzer (CAN, csatár, Nice, FRA)
Tóth Richárd (csatár, MAC Budapest)

távozott:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző, Corona Brassó)
Jereme Tendler (CAN, csatár, Corona Brassó)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Szakács Ferenc (edző)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 1-2VÉGE
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
október 6., péntek
EL 18:00 DABBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
EL 18:30 MISGYE 
ICEHL 19:15 LNZAVS 
Partnerünk
Archívum