Hol folytatja Barry Trotz?

 

Miután Barry Trotz lemondott a Washington vezetőedzői posztjáról, azonnal elkezdődtek a találgatások a folytatásról. Négy csapattal már szóba is hozták.

A Carolina, a Dallas, a Calgary és a NY Rangers kiesett a kalapból, hiszen ez a négyes az elmúlt másfél hónapban átesett egy edzőváltáson. A váratlan fordulat ismeretében kijelenthető, hogy a négy klub  elkapkodta az edzőkérdést. A kvartett mellett Barry Trotz számára potenciálisan elérhető klub csak egy maradt: a New York Islandersnek nincs edzője. Lou Lamoriello igazi nagytakarításba kezdett, miután átette a székhelyét Torontóból New Yorkba. Első körben menesztette az edző stábot, majd elkezdett egyezkedni a  klub kapitányával és legfontosabb emberével, John Tavaresszel a hosszabbításról. Erről egyelőre semmi bizonyosat nem lehet tudni, a pletykák szerint nagyobb az esély a maradásra, mint a távozásra. Akár így lesz, akár úgy, egy edző még mindig hiányzik a csapatból, ezért Lamoriello számára a legjobbkor jött a hír, hogy a friss kupagyőztes Capitals nem kívánta megfizetni Trotz piaci értékét, minden idők ötödik legtöbb alapszakasz-győzelmét (568 meccset nyert meg 762-ből) felmutató edző munka nélkül maradt.

Az Islanders a 2017/18-as évadban az egyik legoffenzívebb csapat volt, ellenben a legtöbb gólt kapta. Amennyiben Trotz venné át a marsallbotot, elsődleges feladata a védelem rendbe rakása lenne. Ez igazán komoly kihívás, de nem lehetetlen, mert a Washingtonnal is sikerült megsemmisítenie a Vegas félelmetes támadósorát. Természetesen Trotz döntésében komoly szerepet fog játszani, hogy Tavares marad-e, illetve a drafton és a szabadügynök-piacon hogyan lavírozik Lamoriello. Amennyiben minden a tervek szerint alakul Brooklynban, nem lenne meglepetés, ha Trotz végül az Islandersben térne vissza.

Az elmúlt szezonban volt néhány klub, ahol a gyenge alapszakasz-szereplés miatt forró volt a kispad, ennek ellenére mégsem állítottak fel senkit szezon közben. (Erre az 1967-es bővítés óta nem volt precedens.) Az egyik ilyen a teljesen átalakuló Buffalo volt, ahol botrányos körülmények között menesztették Dan Bylsmát. A Stanley Kupa-győztes helyére Phil Housley jött, aki első szezonjában nem váltotta meg a világot, 25 győzelemmel és 62 ponttal a liga utolsó helyén végzett. A Buffallo ennek és a draftlottónak köszönhetően első helyen választhat, és minden bizonnyal Rasmus Dahlinra voksolnak majd. Így vele kiegészülve összeállhat egy Jack Eichel, Casey Mittelstadt, Ryan O’Reilly, Kyle Okposo, Sam Reinhart, Rasmus Ristolainen alkotta igen erős mag, amire lehetne építeni.

Szakemberek úgy tartják, Housley nem elég érett még erre a feladatra, tapasztalatát sokkal jobban kiaknázhatná másodedzőként. Ezt tette Trotz is korábbi állomáshelyén, Nashville-ben Peter Laviolette mellett, mégpedig remekül. A szaktudás mellett a stabilitásra is szükség van, ami nem adatott meg Buffalóban az utóbbi időben. A Sabres öt év alatt öt edzőt (Lindy Ruff, Ron Rolston, Ted Nolan, Dan Bylsma, Phil Housley) foglalkoztatott, márpedig az ilyen sűrű edzőváltás nem biztosít megfelelő jövőképet akkor sem, ha az átlagosnál jóval tehetségesebb fiatalok vannak a csapatban. A legideálisabb megoldás így Barry Trotz lenne az elkövetkezendő négy-öt évre, miközben Housley lehetne a jobbkeze.

trotz stanley

Bruce Boudreau az egyik legmegosztóbb edző az egész NHL-ben. Szerzett egy alapszakasz-győzelmet, két konferenciaelsőséget és összesen nyolc csoportgyőzelmet, de a playoffban folyamatosan elhasalt, hat alkalommal már az első kör jelentette a végállomást. Nem volt ez másképpen mostani munkahelyén, Minnesotában sem, ahol a Wild tavaly és idén is az első körben búcsúzott, mindkétszer 4-1-es összesítéssel. Boudreau-nak négyéves szerződése van, de nem lenne meglepetés, ha két év után megköszönnék a munkáját. A menedzsert már lecserélték Minnesotába,n Chuck Fletcher helyét május 21-én Paul Fenton foglalta el. Fenton igazán jól ismeri Trotzot, nemcsak kollégák, igazi barátok is. 1998-ban együtt kezdtek az NHL-ben akkor bemutatkozó Nashville-ben, és ez Trotz 2014-es távozásáig így is maradt. Fenton ebben az időszakban először Director of Player Personel volt, 2006-tól menedzserhelyettes, 2013-tól a farmcsapat, a Milwaukee GM-je. Ezek után nem hatna a meglepetés erejével, ha a Minnesota menedzsereként az első komoly lépése egy edzőváltás lenne.

Trotz lehetséges negyedik munkahelye egy még meg sem született franchise, a Seattle lehetne. Az NHL-csatakozásban még csak reménykedő nyugati parti város komolyan veszi az előkészületeket. Első igazolásként máris megnyerték maguknak Dave Tippettet, aki dolgozott Los Angelesben, Dallasban, Phoenixben és a kanadai válogatott mellett is, és több mint két évtizedes rutinja van. Tippett egyelőre főként a Key Arena felújításával kapcsolatos szakmai tanácsadást látja el, emellett az NHL-hez méltó szervezeti kultúra kialakításában is nagy szerepet vállalhat. Utóbbiba tökéletesen beleillene Trotz, aki tudja, milyen dolog egy csapatot a nulláról indítani, hiszen a Nashville 1998-as színre lépésekor ő volt az edző. Ha minden a terveknek megfelelően alakul, Seattle két év múlva csatlakozhat 32. csapatként az NHL-hez, és kiváló példát vehet a Vegasról, amely elképesztő szezont futva nemcsak ámulatba ejtette a sportvilágot, de bebizonyította, hogy remek szakemberekkel egy új klub is versenyképes lehet. Nick Kypreos, a korábbi Stanley Kupa-győztes csatár, aki jelenleg a Sportsnet elemzője, úgy nyilatkozott Trotzról, hogy szereti a kihívásokat, és a Vegas példája remekül motiválná.

Mindez azonban csak spekuláció és játék. Lehetséges, hogy Trotznak fix elképzelései vannak, de az is, hogy csak akkor fog dönteni, ha megüresedik egy hely az NHL-ben. Addig marad az ünneplés, a pihenés és a golfozás. A nyár első pár hetét Brit Columbiában tölti, a hírek szerint odafelé menet megállt az Islandersnél és Seattle-ben is.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., csütörtök
U20 14:30 AVSSAP 12-1VÉGE
U18 15:50 PEFAVS 2-3VÉGE
U18 18:00 ETOSCC 3-2VÉGE
U20 18:20 DHKUTE 3-4VÉGE
EL 18:30 TITUTE 3-2 HVÉGE
U18 19:00 DABUTE 3-8VÉGE
szeptember 21., péntek
EL 17:30 BRADEB 1-6VÉGE
EL 17:30 SCCVAS 4-1VÉGE
EL 17:50 VC2GYE 2-3VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 3-2VÉGE
EXL 18:00 DTEMAC 4-3 HVÉGE
EXL 18:30 MISZVO 0-5VÉGE
EBEL 18:45 AVSKAC 3-2 BVÉGE
szeptember 22., szombat
U18 12:00 ETOTIT INFO
U18 12:00 OHAFTC INFO
U18 13:30 AVSVIC 
U20 16:20 PEFKMH INFO
U20 17:00 DABSAP INFO
EBEL 17:30 AVSHCI 
    • DIGI SPORT 1
U18 18:00 UTESCC INFO
U20 19:00 MISDHK INFO
szeptember 23., vasárnap
U20 12:20 KMMMAC 
U20 12:20 PEFSAP 
U20 14:00 AVSZNO 
U20 14:45 UTEETO 
U18 15:30 KMHSCC 
EL 16:00 BRAVAS 
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:30 SCCDEB 
EXL 17:30 DTVMIS 
EL 17:50 VC2HKB 
EXL 18:00 MACLMI 
    • DIGI SPORT 2
EL 18:30 UTEFTC 
Partnerünk