Könnyen lehet, hogy vége Paille karrierjének

 

A Brynas Stanley Kupa-győztes kanadai csatárát egy tét nélküli Bajnokok Ligája-meccsen vadászták le. Azóta sincs rendben.

Mint arról annak idején mi is beszámoltunk, a BL nyolcaddöntőjében találkozott egymással a Brynas és az Adler Mannheim. A svédek idegenben is győzni tudtak 3-2-re, de a visszavágón a németek jól kezdtek, hamar megszerezték a vezetést. Igen ám, de a második gólt sehogy se sikerült megszerezniük, a hazaiak pedig két és fél perccel a vége előtt egyenlítettek, majd üres kapura elért találattal a vezetést is átvették. Emberi számítás szerint a továbbjutás eldőlt, a németek több lehetőség közül választhattak: küzdhettek volna tovább az egyenlítésért, vagy veszíthettek volna méltósággal. Ők egy harmadik opció mellett döntöttek, olyan embervadászatba kezdtek, ami nemzetközi kupában pedig egyenesen példátlan.

paille

Az egyenlítés és a lefújás között eltelt 150 másodperc alatt 100 percnyi büntetést szedett össze a Mannheim, Nikolai Goc még az utolsó másodpercben is verekedni akart. Mindez azonban eltörpült az angol?amerikai?olasz bekk, Thomas Larkin tette mellett, aki brutálisan, vak oldalról, fejre menve ütközte le a hazaiak 600 NHL-meccset megjárt sztárját, Daniel Paille-t, aki 2011-ben Stanley Kupát nyert a Bostonnal. Szögezzük gyorsan le, hogy a 196 centis és 100 kilós bekknek semmi köze Dylan Larkinhoz, aki az idei vb-n (is) az amerikai válogatott egyik legjobbja volt, 10 meccsen 9 pontot szerzett. Névrokona, aki olasz válogatottként 5 meccsen két gólt szerzett a budapesti világbajnokságon ? egyet éppen ellenünk, emberhátrányból ?, soha nem járt az NHL közelében, az AHL-ből a KHL-es Medvescak Zagrebhez igazolt, onnan került Németországba.

A nyári átigazolási szezonban sorra jelennek meg a hírek az új szerződésekről a világ legkülönbözőbb bajnokságaiban. Nincs ez másként Svédországban sem, ám a Brynasből kedden szomorú információk érkeztek. Ezek szerint Daniel Paille számára az ominózus meccsel már november 7-én véget ért a szezon, azóta egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. Jelen állás szerint az is kérdéses, felhúzza-e még a korcsolyát valaha. Minderről Stefan Bengtzén, a klub sportigazgatója nyilatkozott: ?Egyelőre minden teljesen bizonytalan vele kapcsolatban. Egyáltalán nem jó a helyzet, és semmi remény rá, hogy ez belátható időn belül pozitívan változzon. Ez borzalmas.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum