

Sokat látott szakember érkezik a magyar hokiba
Jim Brithén, a dán hokicsoda egyik atyja az MJSZ fejlesztési igazgatója lesz.
Mint a szövetség honlapján megjelent hír fogalmaz: ?Februárban és márciusban már tanácsaival segítette a magyar szövetséget, nyártól pedig fejlesztési igazgatóként fog dolgozni. Nem lesz ismeretlen számára a terep, hiszen Dániában ugyanez volt a munkaköre, ott mind az edző-, mind a játékosképzés alapjait ő fektette le. Hazánkban is feladata lesz a szakemberek fejlesztése, ő vezeti majd az MJSZ edzőképzési programját. Nagy szerepe lesz a játékosok és edzők tehetségmenedzsmentjében, ösztöndíjak, csereprogramok segítségével. Jim Brithén feladata lesz a tudásközpont alapjainak lefektetése, az akadémiai rendszer kialakítása Magyarországon, az elitképzési modell megteremtése. Emellett irányítja és fejleszti a stratégiai ? regionális és a mentoredzői ? programokat. A svéd szakember tanácsadóként segíti az U14-U18-as válogatottakat és az ott zajló szakmai munkát.?
A 62 éves Brithén komoly játékos- és szakmai múlttal rendelkezik, a legeredményesebb dániai munkája során volt. A válogatott szövetségi kapitányává a 90-es évek második felében nevezték ki, öt világbajnokságon irányította a csapatot. Emlékezetes: 2002-ben Székesfehérváron feljutottak az A csoportba, azóta sem estek ki, sőt többször eljutottak a negyeddöntőig is. Hogy az idei hazai rendezésű tornán nem sikerült, az csak nüanszokon múlott. Az elmúlt két évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül a dán jégkorongsport, amit az NHL-be draftolt játékosok száma, illetve az ő eredményességük is mutat. Egyvalakit kiemelve: a washingtoni Lars Eller a Stanley Kupáért száll versenybe hajnalban, úgy, hogy a playoff eddigi 19 mérkőzésén 14 pontot szerzett.
Jim Brithénhez visszatérve, a dán évek után dolgozott Svédországban, az EBEL-ben és a KHL-ben is. Februárban és márciusban tanácsaival segítette a magyar szövetséget, nyártól pedig fejlesztési igazgatóként dolgozhat. Amikor a honlap arról kérdezte, hogyan jellemeznék őt korábbi játékosai, így válaszolt: ?Azt mondanák, hogy sokat követelek, odafigyelek a részletekre, és hogy mindegyiküktől azt akartam, hozzák ki magukból, ami bennük van. Azt akartam, hogy a lehető legjobb játékossá váljanak. Nagyon ambiciózus vagyok, néha túlságosan is.?
Fotó: Tobias Andersson (hd.se)
További cikkek
- Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában
- Rég vártam ennyire izgatottan egy új szezont
- Henrik Nilsson Nilsson Henrik lett
- Egy új ciklus nem azt jelenti, hogy 15 új játékosra van szükség
- Magyarország–Franciaország 3-2
- Magyarország–Románia 9-3
- Olaszország–Magyarország 6-5
- Megtaláltuk a játékunkat, miután vége lett a kiállításoknak
- Magyarország–Ukrajna 6-3