22 juniort nem lehet egyből beépíteni

 

A fehérvári fiatalokat sokat forgatják majd a junior csapat, valamint a Titánok között.

A Titánok újabb 5 játékossal egyeztek meg a folytatásról: Imre Patrik, Mazzag Dániel, Reiter Attila, Balogh Bence és Kiss Patrik ősztől is a fehérváriak kötelékében marad. Kiss Dávid, a csapat vezetőedzője a klubhonlapnak adott interjúban elmondta, idén elég sokaknak megadják a lehetőséget, a játékosok sokat lesznek forgatva a junior csapat, valamint a Titánok között. Szeretnék, ha az U20-as csapat is versenyképes tudna maradni, valamint mindenkinek szeretnének jégidőt biztosítani. Az utóbbi 3 évben egy rendkívül gólerős, offenzív junior csapata volt Fehérvárnak, nem voltak rákényszerítve a védekezésre, ezen a területen sokat kell majd dolgozniuk és fejlődniük.

Azoknak a játékosoknak, akik maradnak, egyéves szerződést kínáltak, mert 22 juniort nem lehet egyből beépíteni az Erste Liga-csapatba. Ezek a tapasztaltabb jégkorongozók képviselik majd a rutint, hiszen nemcsak a fiatal játékosok fejlődése a cél, hanem eredményesek is akarnak lenni.

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (Erste Liga):

maradt:
Kornakker Dániel (kapus)
Gyenes Dávid (kapus)
Hamvai Szilárd (csatár)
Vizi Dániel (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Szabó Bence (hátvéd)
Szita Donát (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Mazzag Dániel (csatár)
Reiter Attila (hátvéd)
Balogh Bence (csatár)
Kiss Patrik (csatár)

érkezett:
Kiss Roland (hátvéd, UTE)

távozott:
Varga Balázs (csatár)
Takács Bence Gáspár (hátvéd)
Szaller Márk (hátvéd, UTE)
Kelin Ainsworth (CAN, csatár)
Derek Schoenmakers (CAN, csatár)
Iiro Vehmanen (FIN, hátvéd)
Joe Antilla (CAN, csatár)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum