Svédország?Egyesült Államok 6-0

   

A mérkőzés elejét leszámítva az történt az első vb-elődöntőben, amit a címvédő akart. Magabiztos svéd siker született.

Az első két-három perc a svédeké volt, ám utána átvették az irányítást az amerikaiak. Meglepő fölényt harcoltak ki Kane-ék, állandóan náluk volt a pakk, lőttek minden szögből, de Nilsson eszén nem tudtak túljárni. Ha adódott netán kipattanó, akkor is ott voltak a svéd bekkek. Mindez szűk negyed órán át tartott, amikor is megkontrázták a tengerentúliakat. Forsberg lőtt, Kinkaid védett, a korong valahol alatta volt, de nem birtokolta, de la Rose rányomult, egy védő is dolgozott az ügyön, a játékszer a gólvonal elé keveredett, az ott ólálkodó Arvidsson bekotorta, 1-0. A felvonás hátralévő részében és a következő első harmadában nagy tusakodás zajlott, mondhatni, egyenlő erők között, bár ekkorra már elveszett egy árnyalat az amerikai energiákból. A 24. perc közepén fontos lehetőséghez jutott az USA, Adam Larsson 2+2-t kapott magas botért, miután orrba verte Boninót. Csakhogy nem tudtak ezzel kezdeni semmit, felállniuk alig sikerült, a svédek összeszedetten ölték a vb eddigi legjobb előnyjátékát. Ha mégis lövésekig-helyzetekig jutottak az amerikaiak, akkor sem ment be semmi. Nem úgy a túloldalon: Backlund ugrott ki még négy az ötben, és bár nem sikerült túljárnia a kapus eszén, a pakk Paajarvi elé került, aki megoldotta, 2-0.

Az amerikaiak mindent egy lapra tettek fel, komoly rohamokat indítottak, adódtak is lehetőségeik. Az egyik ilyen után visszafelé jövet ? előzőleg a gólvonalról piszkálták ki a játékszert a svédek ?, az ideges Johnny Gaudreau hátulról odacsapott a védőjének. A bírók észrevették, de megúszta két perccel. Vagyis nem úszott meg semmit: csiki-csuki hokival büntették a sportszerűtlenséget a svédek, Klinberg, Backlund, Hörnqvist, csodagól, 3-0. Újabb 11 másodperc múltán már 4-0 volt: a bedobás után Rakelltől került a korong Janmarkhoz, ő nemes egyszerűséggel lekorcsolyázta a védőjét és növelte a különbséget. Az amerikaiak időt kértek, kapust nem cseréltek. Kissé megnyugodtak, de elszántabbak nem lettek, érezték, hogy ezen a napon mínusz négyről aligha bírnak visszajönni.

A harmadik harmad gyönyörű látványhokival kezdődött, váratlan megoldások sora követte egymást, Nilsson-féle bravúrokkal egyetemben. Az amerikaiak megint átvették az irányítást, lőttek ismét szakmányban, mindhiába. A svédek békésen őrizték az előnyüket, fagyasztották a korongot, pörgették az órát, Kinkaidet mindeközben jobbára békén hagyták. Tíz perccel a vége előtt az amerikaiak megpróbálták a lehetetlent, lehozták a kapust, sok jó nem származott belőle számukra: Arvidsson nem hibázhatta el az üres kaput, 5-0. A maradék idő lepergett, az amerikaiak nyomtak, a svédek védekeztek, lélekben már az utolsó meccsre készülve. Sikerül-e megőrizni Nilsson shutoutját? ? merült fel a kérdés. Sikerült, sőt: a svédek lőttek még egyet, Backlund remek passzából Kempe volt eredményes, 6-0, ezzel ért véget a történet.

A svédek eddig sem titkolták, hogy címvédésre készülnek, és úgy játszottak ezúttal is. Az első harmadban átvészelték a fiatalos amerikai attakokat, aztán amikor lehetett, megszerezték a vezetést. Onnantól már övék volt a pálya. Szenzációs kapusteljesítmény, kiemelkedő koncentráció, határozottság ? mindkét kapu előtt ?, valamint rutinos hozzáállás kellett ehhez. (Ez úgy is megvolt, hogy a svédek átlagéletkora is kifejezetten alacsony.) Megérdemelten kerültek a döntőbe. A kérdés szombat délután pár órán át még az (volt), hogy a tavalyi vagy a 2013-as finálé párosítása ismétlődik-e meg.

2018 IIHF Ice Hockey World Championship

Fotó: IIHF

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5 h.
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország 3-1
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország 3-2 h.
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország 4-3 h.
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada 0-5
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria 5-2
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia 3-0
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország 0-3
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea 13-1
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország 3-4 h.
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország 3-1
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország 4-0
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea 3-1
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc 4-3
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország 1-5
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország 0-6
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA 3-9
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország 3-5
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország 3-2 h.
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia 4-0
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia 0-3
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria 4-3
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország 2-1 h.
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország 5-1
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA 6-2
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 4-7
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország 3-0
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország 1-3
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia 1-0
2018. május 17., 16:15 Oroszország?Kanada 4-5
2018. május 17., 16:15 USA?Csehország 3-2
2018. május 17., 20:15 Svédország?Lettország 3-2
2018. május 17., 20:15 Finnország?Svájc 2-3
2018. május 19., 15:15 Svédország?USA 6-0
2018. május 19., 19:15 Kanada?Svájc Sport 2 (22:45)
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2 (18:15)
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum