Jágr a 30. szezonjára készül

 

A 46 esztendős klasszis egyéves szerződést írt alá a Kladnóval.

Sokan úgy gondolták, hogy miután Jaromír Jágr a szezon közepén az NHL-ből hazatért szülővárosa csapatába, akkor az idény végén szögre akasztja majd a korcsolyát. Az idei éve az NHL-ben nem úgy sikerült, ahogy elvárta, a Calgaryban nem ment neki a játék, 22 mérkőzésen csak 1 gólt és 7 pontot szerzett, ráadásul 24 találkozót kihagyott sérülés miatt. Az edzésmódszereiről és egészségéről híres Jágr az azt megelőző hat szezonban összesen 20 meccset hagyott ki, így egy ilyen sikertelen szezon után 46 évesen teljesen logikus lépés lett volna a visszavonulása. Jágr azonban nem lenne Jágr, ha nem gondolná másképp: a maga által birtokolt csapattal egyéves szerződést kötött, így pályafutása 30. profi idényére készülhet a cseh másodosztályban.

A tervei azonban még távolabbra mutatnak. Nem titkolt szándéka, hogy visszatérjen az NHL-be, vagy esetlegesen egy magasabban jegyzett európai bajnokságban folytassa. A hónap elején tárgyalt is a német bajnokságban szereplő Eisbaren Berlin képviselőivel, de a szerződés végül nem jött létre. Nyáron biztosan jó néhány csapattal hírbe hozzák majd őt, de elmondása szerint ha az A vagy a B terv sem jön össze, akkor sem marad motiváció nélkül: elsőrendű szándéka lesz a Kladno visszavezetése a cseh legfelső osztályba.

jagr 9 teams

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum