Washingtoni győzelemmel indult a keleti döntő

   

A Capitals nagyon összerántotta a védekezését és az első két emberelőnyét is gólra váltotta, ez pedig döntőnek bizonyult a párharc első felvonásán.

A Tampa?Washington párharc előtt azt jósoltuk, hogy a fővárosi csapatnak akkor van esélye, ha jobban összpontosít a védekezésben és az emberelőnyös helyzeteket is gólra váltja. Ez tökéletesen bevált, a Caps az első két harmadban 25:10-re nyerte a kapura lövéseket, gólra váltotta az első két fórt aminek köszönhetően 4-0-ra ellépett és második harmad elejére eldöntötte a mérkőzést. A fővárosi csapatba Andre Burakovsky ugyan visszatért, de a Capitals győzelmének az értékét külön növeli, hogy a győzelmet a nagyobb játékerőt képviselő Nicklas Backström nélkül érték el.

ovecskin holtby

Az első harmad egyértelműen a fővárosiak dominanciájáról szólt, a Tampa mindössze kétszer találta el Holtby kapuját. A fővárosiakat meglepetésre nem őrölte fel a védekezés, a támadásra is jutott erejük és Michal Kempny kékvonalas bombájával a vezetést is megszerezték a nyolcadik percben. A folytatásban nem változott a játék képe, a Washington támadott folyamatosan, miközben a Tampa minden próbálkozását hatástalanította. A harmad utolsó másodperceiben nagyon felpörögtek az események és valószínűleg az egész szezon legabszurdabb jelenetei játszódtak le. Kucserov lépett ki szólóban és góllal fejezte be az akciót nyolc másodperccel a dudaszó előtt. A vonalbírók azonban azt jelezték, hogy túl sok tampai játékos volt a jégen ezért a játékvezetők érvénytelenítették a találatot és kiállítással sújtották a hazai csapatot. A rémálom azonban itt nem ért véget, Ovecskin azonnal alatt kihasználta a fórt, kétgólos előnyhöz juttatva a csapatát, három másodperccel a harmad vége előtt. A szünetben a Bolts nem tudta kiheverni a sokkot, fejben az öltözőben maradt, a Caps pedig két gyors góllal eldöntötte a mérkőzést a második harmad elején. Először Jay Beagle passzírozott be egy kipattanót, majd Lars Eller váltotta gólra a második emberelőnyt. A négygólos előny birtokában a mérkőzés fennmaradó idejében a Washington ügyesen tartotta az eredményt és semmi kockázatot nem vállalt. Még az is belefért a számukra, hogy a harmadik harmadban két gólt kapjanak, mert ez sem veszélyeztette a győzelmüket egy pillanatra sem.

A fővárosi csapat ezzel elvette nemcsak elvette a Tampa pályaelőnyét, de tartja a pazar formáját az idei rájátszásban, a nyolc idegenbeli mérkőzéséből a hetediket nyerte. Ovecskin 1+1-gyel zárt, 13 playoffmeccsen már 17 pontnál jár. A Caps az első feladatot teljesítette, de a párharcnak ezzel közel sincs vége, hiszen az elődöntőben a Boston 6-2-re nyerte az első mérkőzést az Amalie Arenában, hogy azután négy meccsen keresztül levegőt se kapjon.

NHL, 2018. május 11.

Tampa Bay?Washington 2-4
G.: Stamkos, Palát ill. Kempny, Ovecskin, Beagle, Eller

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Colorado (WC 2.) 4-2
5-2 5-4 3-5 3-2 1-2 5-0
Winnipeg (2.)?Minnesota (3.) 4-1
3-2 4-1 2-6 2-0 5-0
Las Vegas (1.)?Los Angeles (WC 1.) 4-0
1-0 2-1 h. 3-2 1-0
Anaheim (2.)?San Jose (3.) 0-4
0-3 2-3 1-8 1-2
Elődöntők
Las Vegas (1.)?San Jose (3.) 4-2
7-0 3-4 h. 4-3 h. 0-4 5-3 0-3
Nashville (1.)?Winnipeg (2.) 3-4
1-4 5-4 h. 4-7 2-1 2-6 4-0 1-5
Döntő
Winnipeg (2.)?Las Vegas (1.) 0-0
05.12 05.14 05.16 05.18 05.20 05.22 05.24

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?New Jersey (WC 2.) 4-1
5-2 5-3 2-5 3-1 3-1
Boston (2.)?Toronto (3.) 4-3
5-1 7-3 2-4 3-1 3-4 1-3 7-4
Pittsburgh (2.)?Philadelphia (3.) 4-2
7-0 1-5 5-1 5-0 2-4 8-5
Washington (1.)?Columbus (WC 1.) 4-2
3-4 h. 4-5 h. 3-2 h. 4-1 4-3 h. 6-3
Elődöntők
Tampa Bay (1.)?Boston (2.) 4-1
2-6 4-2 4-1 4-3 h. 3-1
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 4-2
2-3 4-1 4-3 1-3 6-3 2-1 h.
Döntő
Tampa Bay (1.)?Washington (1.) 0-0
05.11 05.13 05.15 05.17 05.19 05.21 05.23

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum