USA?Lettország 3-2

 

Az amerikaiak csak hosszabbításban tudták legyűrni a remekül játszó balti együttest, Merzlikins 30 védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

Lettország már a 29. másodpercben emberelőnybe került, de nemhogy nem használta ki azt, Rihards Bukarts büntetésével emberhátrányba fordult a fór. A harmad derekán megint 5 a 4 ellen próbálkozhattak a baltiak, újfent nem éltek vele. Ezt követően 55 másodperc alatt kétszer is túl sok lett játékos volt a jégen, így bő 1 percen át kettős előnyben támadhatott az USA. A hatalmas ziccerrel éltek az amerikaiak, Kreider bekotorta Merzlikins kapujába a korongot. A 18. percben egyenlített Lettország, felállt az amerikai harmadban, Balinskis kék vonalas lövése pedig irányt váltott egy tengerentúli boton. A játékrész utolsó másodperceiben Abols akár fordíthatott volna, de Kinkaid védett.

Ami nem jött össze az első húsz perc végén, az sikerült a második elején: a Lee kiállítása nyomán kapott előnyben Indrasis lövését még védte az amerikai kapus, de a mamutjairól a korong Dzerins elé került, aki vezetéshez juttatta Lettországot. A harmad közepétől fölényben játszott az USA, valamint feszültebbé váltak a felek, a kapu körüli helyzetek sokszor kakaskodásokkal végződtek. A feszültség büntetésekkel is járt, a meccs felénél például 4 a 3 ellen támadhattak a tengerentúliak. Az amerikai nyomás a 38. percben érett egyenlítéssé, White lövése Merzlikins mamutjai között jutott be a kapuba.

A harmadik harmad egy lett keresztvassal indult. A feszültség ebben a játékrészben is jelen volt, elsőként Gaudreau és Dzerins lépték túl a szabályok adta keretet, páros büntetést kaptak. Az Egyesült Államok nem tudott mit kezdeni a lettek fegyelmezett játékával. A végjátékban emberelőnybe került az USA, Kane lövését a gólvonal előtt nem sokkal fogta meg Merzlikins. Hosszabbításra került sor, ahol Cibulskist kiküldték a büntetőpadra, az ezzel járó fórt pedig Atkinson gólra váltotta.

Az Egyesült Államok 3-2-re győzött, továbbra is veretlen, pénteken Dél-Koreával játszik. A 6 pontos Lettországra fontos mérkőzés vár szombaton, Németországgal csap össze.

A koppenhágai csoport állása:

1. Svédország 12 (4 mérkőzés)
2. Oroszország 9 pont (3)
3. Svájc 9 (4)
4. Szlovákia 7 (4)
5. Csehország 4 (3)
6. Franciaország 3 (4)
7. Ausztria 1 (4)
8. Fehéroroszország 0 (4)

A herningi csoport állása:

1. Egyesült Államok 10 (4 mérkőzés)
2. Finnország 9 (4)
3. Kanada 7 (3)
4. Lettország 6 (4)
5. Dánia 5 (4)
6. Németország 5 (4)
7. Norvégia 3 (3)
8. Dél-Korea 0 (4)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország 3-1
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum