Szlovákia?Franciaország 3-1

   

A negyeddöntős helyért folyó csatában északi szomszédunk maradt életben. Az első világbajnokságán szereplő David Buc 1+2 ponttal zárt.

Szlovákia és Franciaország jó tempóban kezdték a mérkőzést, ahol a 6. percben egy szép akcióval megszerezte a vezetést északi szomszédunk: Svitana indította Bucot, aki 2 az 1 ellen meglépett Bondrával, végül utóbbi talált be Hardynak. A nyitó harmad második felében elcserélték magukat a franciák, kibekkelték a hátrányt, majd a fehérvári Manavian bottal fejbe vert egy szlovákot, így 2+2 percet tölthetett a büntetőpadon. A 23. percben Szlovákia felállt 5 az 5 ellen, Svitana takarásból lőtt, ezt még védte Hardy, ám a kipattanóra azonnal érkezett Buc és kétgólosra növelte csapata előnyét. Az első francia emberelőny kimaradt, ezt követően óvatos játék folyt. Az álmoskás jégkorongot egy francia gól törte meg a 34. percben: egy támadó harmadban elhozott buli után Perret Claireauxnak passzolt, aki takarásból lőtt, Ciliak nem érte el a korongot, ezzel szépített Franciaország.

Szlovákia a záró játékrész elején közel járt a kétgólos előnye visszaállításához, de Hardy korcsolyájáról a kapuvasra, majd onnan a kapu mellé csorgott a korong. Franciaország hajtott az egyenlítésért, viszont nem tudott érdemben dominálni. Az utolsó percekben a kapujuk elé szorultak a szlovákok, ám Ladislav Nagy az utolsó előtti percben megindult, szép cselekkel becsapott egy francia hátvédet és Hardyt, végül behúzta a korongot a kapuba. A franciák szövetségi kapitánya lest látott, kérte a videobírózást, igaza lett, annulálták a gólt, maradt a 2-1-es állás. Másfél perccel a vége előtt Hardy lekorcsolyázott, Marcinko bottal arcon csapta Stéphane Da Costát, így fél percen át 6 a 4 ellen támadhattak a franciák. Hiába, Cajkovsky egy üres kapus góllal eldöntötte a meccset.

Szlovákia 3-1-re nyert, 4 forduló után 7 ponttal áll, szombaton Svédországgal csap össze. Franciaország 3 pontos maradt, pénteken Ausztriával találkozik.

A koppenhágai csoport állása:

1. Svédország 12 (4 mérkőzés)
2. Oroszország 9 pont (3)
3. Svájc 9 (4)
4. Szlovákia 7 (4)
5. Csehország 4 (3)
6. Franciaország 3 (4)
7. Ausztria 1 (4)
8. Fehéroroszország 0 (4)

A herningi csoport állása:

1. Finnország 9 (4 mérkőzés)
2. Egyesült Államok 8 (3)
3. Kanada 7 (3)
4. Dánia 5 (4)
5. Németország 5 (4)
6. Lettország 5 (3)
7. Norvégia 3 (3)
8. Dél-Korea 0 (4)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum