Rekordhosszúságú meccs az AHL-ben

 

Az ötödik hosszabbítás döntött a Lehigh Valley Phantoms és a Charlotte Checkers meccsén. Alex Lyon 95 lövésből 94-et védett.

2-1-es összesített állásról várta a Phantoms a Calder Kupa rájátszásának második körében a következő meccset Charlotte-ban. Közel 5400 néző ült a lelátókon az este hét órai koroongbedobásnál. A vendégek szereztek vezetést a 17. percben, amire villámgyorsan válaszolt a Checkers, a 27. percben egyenlített ugyanis. Ezt követően azonban lehúzták a rolót a kapusok, különösen Alex Lyon, aki év közben a Flyersnél is kapott 11 meccset, nem is ment neki rosszul, hiszen 90% fölött védett. A formáját átmentette az AHL playoffjára is, így aztán hiába játszott óriási mezőnyfölényben a Checkers, újabb gólt nem tudott szerezni. 60 perc játék után 41-24 állt a lőlapon, 1-1-es döntetlen után következett a hosszabbítás. Ennek első felvonása kiegyenlített volt, de aztán valósággal felborult a pálya, a második, harmadik és negyedik hosszabbításban a Phantoms mindössze 13 alkalommal talált kaput, miközben Lyon nem kevesebb, mint 37 védést mutatott be. Különös játék a jégkorong, a hosszabbítás ötödik harmadára feltámadtak a vendégek, vagy a hazaiak fáradtak bele hiábavaló küzdelmükbe a szemüket is kivédő kapussal szemben, mindenesetre a meccs 147. percében Alex Krushelnyski bevitte a mindent eldöntő második találatot, és ezzel 2-1-re nyert a Phantoms.

ahl
Fotó: Charlotte Checkers

A nézők tehát hat óra és hat perc fokozott izgalom után éjjel egy óra környékén mehettek haza. Ez az AHL 82 éves történetében a leghosszabb mérkőzés, négy percet vert rá az eddigi rekordra. Lyon 94 védése csak a második helyre ért oda, hiszen a csúcsot Michael Leighton tartja, aki az eddigi csúcstartó tíz évvel ezelőtti meccsen 98-ig jutott. Ez azonban aligha bátnja az amerikai kapust, aki eddig is fantasztikus formában védett, hiszen az idei rájátszás előző 5 mérkőzésén 94,3%-os védési hatékonyságot produkált, amit szerdai 98,9%-os teljesítményével közel 96%-ra tornázott fel. A két csapat legközelebb szombat este találkozik egymással, ismét Charlotte-ban.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum