Finnország?Dánia 2-3

   

A világbajnokság házigazdája a torna eddigi legnagyobb meglepetését okozva legyőzte az addig lejátszott 3 mérkőzése után 23:2-es gólaránnyal álló finneket. Andersen 34 védéssel járult hozzá a dán sikerhez.

Dánia jól állt bele a mérkőzésbe: a házigazdák az első percekben több időt töltöttek Husso kapuja előtt a finnek korábbi ellenfeleihez képest, valamint kivédekezték az első emberhátrányukat. A dánok a nyitó harmad végén emberelőnybe kerültek, nem használták ki. Finnország számára ez volt az első olyan harmad a világbajnokságon, melyet nem nyert meg, valamint nem szerzett gólt.

A középső játékrész dán lehetőséggel indult, de Hardt keresztpasszából Storm nem találta el a kaput. A házigazda a testjátékot tekintve is tartotta a lépést, Hansen olyan ütközést osztott ki Kivistőnek, hogy a finn jégkorongozónak lerepült a sisakja. Nem sokkal később elszabadultak az indulatok: Jepsen Jensen könyökhasználattal ötvözve leütközte Pesonent, emiatt több párban összeakadtak a játékosok. A játékvezetők Maenalanennek 2+2 perces, míg Nicolas Jensennek 2 perces büntetést adtak, így Dánia emberelőnnyel jött ki a szituációból. A fór során Philip Larsen eltalálta a keresztvasat. Ezt követően egyre több játékmegszakítás végződött erőfitogtatással. Storm ütközött a finn kapussal, előnybe kerültek a vendégek, de Frederik Andersen továbbra is kapott gól nélkül tartotta a hazai kaput. A 32. percben 5 a 4 ellen játszhatott Dánia, felállt a finn harmadban, ahol Nielsen addig cipelte a korongot, hogy egy váratlan lövéssel vezetéshez juttatta csapatát. Egy perccel később Sebastian Aho meglökte Jesper Jensent, akinek a botja eltalálta a finn csatárt, így emberelőnyt szerzett. Finnország élt a lehetőséggel, egy szép korongjáratás végén pont Aho egyenlített. A 38. percben újra vezetett Dánia: a házigazda korongot szerzett a saját harmadában, Lauridsen kiugratta Bjorkstrandot, aki hidegvérrel értékesítette a ziccert.

A harmadik húsz perc fesztelen dán játékkal indult. Nicklas Jensen kontraakcióját védte Husso, aztán pedig néhány cserét a finn harmadban töltöttek. A finnek idővel átvették a játék irányítását, a dánok pedig a veszélyes ellentámadásokra építettek, például az 50. percben Bjorkstrand közel járt önmaga második, Dánia harmadik góljához. Két perccel később Finnország emberelőnybe került, amit a hazaiak hősiesen kibekkeltek. A véghajrában domináltak a vendégek, a nyomás az 56. percben érett góllá: Nutivaara a kapu elé tette a korongot, ahol Koivisto fonákkal Granlundnak passzolt, a finnek csapatkapitánya pedig közelről nem hibázott. A rendes játékidő utolsó 4 percében a felek megpróbálták dűlőre vinni a meccset, a nagy rohanásban Teravainen kilőtte a korongot. Dánia élt a lehetőséggel, Bödker passzát Hardt lőtte be közelről 2 perccel a vége előtt. A finnek időt kértek, hiába, Teravainen megint kiülhetett a büntetőpadra, ezúttal fogásért. Lauri Marjamaki kockáztatott, emberhátrányban lehozta Hussót, hiába.

Dánia 3-2-re győzött, a finnek vereségével már nincs százszázalékos csapat a herningi csoportban.

finden-vb

Fotó: IIHF

A koppenhágai csoport állása:

1. Svédország 12 (4 mérkőzés)
2. Oroszország 9 pont (3)
3. Svájc 9 (4)
4. Csehország 4 (3)
5. Szlovákia 4 (3)
6. Franciaország 3 (3)
7. Ausztria 1 (4)
8. Fehéroroszország 0 (4)

A herningi csoport állása:

1. Finnország 9 (4 mérkőzés)
2. Egyesült Államok 8 (3)
3. Kanada 7 (3)
4. Dánia 5 (4)
5. Németország 5 (4)
6. Lettország 5 (3)
7. Norvégia 3 (3)
8. Dél-Korea 0 (4)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum